Hirdetés
Pályázatok » New York
Bejegyzések a következő címkével: 'p'
Jelige: Piros
Menedék
Milyen múlandó is az élet. Oly könnyen vége szakadhat, egy szempillantás alatt véget érhet. Akár egy könnyű szellő, amely végig söpör az őszi tájon felkavarva a leveleket, megtáncoltatva a levegőben, hogy aztán ugyanolyan hirtelen el is tűnjön, mintha sose járt volna arra. De a halál másként is kopogtathat az ajtón, könyörtelenül bejelentve hogy hamarosan lecsap áldozatára, s ez ellen mit sem tehet a hadakozó. Az ember csak akkor jön rá igazán, hogy milyen fontos is az élet, amikor már a saját halandósága a végéhez közeledik. Akkor döbben rá, hogy annyi mindent elhalasztott, hogy még temérdek feladata lett volna a világban, s mindezeket már nem hajthatja végre. Milyen szomorú. – gondolta az élet, mikor egy újabb haldoklót adott át a halálnak. Hogy az ember mennyire ragaszkodik hozzám, amikor egész földi léte alatt nem is létezett igazán. Bár tudnák az emberek, hogy hatalmas kincs az hogy lélegeznek, az hogy ÉLHETNEK. De ők felelőtlenül játszanak a halállal, s oda dobják magukat a kaszásnak. Ó, bár tudnák, milyen árat fizetek én azért, hogy létezhessenek. – panaszkodott mérgesen, s haraggal teli sajnálkozással pillantott le a Földre. Végig kell néznie, ahogy az emberiség megöli saját magát, ahogy szépen lassan elpusztítja a földet ahol él, mit sem törődve a következményekkel.
Jelige: para
Ma hullott bárány
Gellért kezdetben élvezte a stílust, az állami bürokrácia vak formalizmusát, hogy harmadik személyben írhatott önmagáról, bár az nagyon zavarta, hogy ragaszkodnia kellett a tényekhez.
A művészi munka végül csak annyi volt, hogy az eredeti szöveghez hozzáfűzte az újabb megjegyzéseit. Ott már nem kímélte magát sem, hiszen innen már nincs tovább.
Címnek nem fogadták a javaslatát, de mottónak igen. Így aztán a cím alá beírta: „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]
Jelige: Pumpedli
Gyónás
A feketére égett ház oldalán lassan csorog végig a tűz után megmaradt korom. A halkan nyikorgó, megmaradt deszkák kiszámolósat játszanak.Ecc-pecc-kimehetsz. Ki esik le legközelebb a széttört, valaha aranyfényben ragyogó márványpadlóra. Ki hal bele a soron következő nagy szélrohamba, hullik apró fatűvé, mállik porrá mintha soha nem is létezett volna. Mintha nem is lett volna kéz, ami kihasította őt a tölgyből. Az egyik falon mozaikkockákból vetett örök mosoly, az ablakkeretben egyetlen rózsaablak, rajta apró gyermeki kéz. A kicsiny ujjak ökölbe szorulnak, puhán és reménykeltően, de a test többi része már csak csillámló fény az óvatosan besettenkedő napsugár léptei alatt.
A nő ruhája színevesztett foszlány. Vállának gömbölyű ívét megtörik a véresen öklendező sebek. Hajának bűze betölti a teret. Égett illat, halott illat ez. Bal lábán piros fűzős bakancs. Vizesen fénylő, búzakék szemmel bámul valahová. Ajkán szavak formálódnak. Keze önálló életet élve próbálja tolmácsolni a szavait, majd amikor látja, hogy senki sincsen ott, lehanyatlik.
Jelige: Perle
A legkisebb fiú
Sűrűn szőtt kelme volt, vastag pamut, finom meleg takaró megint. Az álom. Nem is riadt fel belőle. Nyújtózkodott volna és csak akkor eszmélt, a fájdalomra. A háta megfeszült, így ébredt, minden reggel, olyan volt, mint egy figyelmeztetés, de hiába. Ma szabadnapos lenne, mégis bemegy, elvállalt egy plusz műszakot. Anyja sem veheti észre, amúgy sem maradhatna otthon.
Jelige: pech
Házikoszt
Keserű
„Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1] Fekete, cukor és tej nélkül. Az utolsó adag, az utolsó metró, az utolsó tangó, Párizs, hidak, a híd alatt, a híd alatt, ott fogok élni. Ott fogok? Élni? Csomagolni kellene, de hova, mit? Talán ami egy gurulós banyaszatyóba belefér. Amíg dolgozom, megőrzőbe teszem. Az IKEÁ-ba. Az otthonom egy villogó zárú szekrényben, a skandináv praktikum jegyében. Néhány könyv, talán Schopenhauer, Wolf, egy Saramago, Rilke, játsszuk azt, hogy csukott szemmel választok hármat. Négyet, de vékonyabbat. A borotvát a régit, ami még Apáé volt. Bár az irodai mosdóban tudom a másikat is használni. Esetleg szakállt növeszthetek. Láttátok a kisfőnököt? Úgy néz ki, mint Tom Hanks a hajótöröttes filmben.
Oké, nem kérdés, ma reggel bemegy és kihirdeti, hogy hajléktalan. Nem olyan hajléktalan, mint ami a Blahán van, vagy aki a padon alszik, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nincs lakása, és egyelőre nem is tud bérelni, mert ez a ribanc, szóval a részleteket nem, de a tényt közli. Röviden, hivatalosan. Bárki járhat így, meg fogják érteni, akkor beviheti este a holmiját, és alhat pár napig a bőrkanapén, amíg alakul.
Jelige: Platán
Első szó
„Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]
Egyetlen titkom van előled, te világ, egyetlen titok van előlem, én, hogy ki vagyok?
Felszínre törnek képek és adatok, miket magamnak mondhatok. Család, barátok, tűnő személyek, mind, kik mondhatják, milyennek remélnek.
De hol van az a valódi szellem, akit a Jóistentől kaptam, mert kértem? Mi küldetést, hivatást adott életemnek?
