Bejegyzések a következő címkével: 'm'


Jelige: Maya

Beküldte: admin, 2012-04-18 12:14:16 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Fikció

Távolról támad. Sejtelmes ködön át férkőzik nyugalmamba. A fejemben csörömpöl, harsog, mit harsog, ordít. Mi ez?  Csörgés? Honnan zúdul rám ez az éles, érdes hang? Vekker? Máris reggel van?  Nem létezik. Épp hogy letettem a fejem. Hadonászom az óra felé, leverem, a zaj marad. Felpattanok, de ólom, sűrű fekete masszában botladozom. Bekanyarodom. Ha a kanapén feküdtem, akkor erre van a telefon. Falnak ütközöm. Tévedtem. Akkor talán arra? Kezd derengeni, hol lehetek. Egek. Milyen sötét van, mint a pokolban. Tapogatózom. Győzedelmesen lecsapok a telefonra, megkönnyebbülök, csönd lett. A kagylóból sírás, nyöszörgés hallatszik. Ki az, és mit akar? Fickó, te vagy? Azonnal gyere ide, a szomszéd szobában idegenek motoznak! Biztos betörők, nem merek bemenni. Csak annyit bírok kinyögni, hogy éjjel van! Akkor, feküdj le, és aludj! Kihívom a rendőröket, a tűzoltókat, felverem a szomszédokat, ha te nem vagy képes segíteni szegény édesanyádon! Visszabotorkálok az ágyamba, még átölel a megmaradt melegség. Elhelyezkedem, felveszem a jól begyakorolt, és bevált alvó pózomat, jobb kar fent kinyújtva, bal térd felhúzva, lazán, mély levegővétel, kifújás, és jöhet a finom szundikálás. Ehelyett kezem önállósítja magát, felkapcsolja a kislámpát. A fény szúrja fáradt szemem, hulla vagyok. Mégis gépiesen felkelek. Pizsamát le, összehajtom. Anyám mindig veszekedett, ha szétszórtam a holmimat. Berögződött mozdulatokkal öltözködöm, próbálok  nem  gondolkodni. Nem sok eredménnyel. Zakatolnak bennem anyám szavai. Feküdj le és aludj! Tudja, hogy úgysem tudnám megtenni. A kocsi a garázsban, épp hogy megpihent. Az úton alig vannak, aki teheti, alszik. De jó nekik? A gyomrom is felébred, gombóccá válik a biztonsági öv alatt. És, ha tényleg betörők? Akármilyen lassan megyek, odaérek. A királyfi érezhette ezt a sárkány barlangja előtt. A ház tárva, nyitva. Mindenütt égnek a lámpák. Gyanús csend. Sehol senki. Jézusom. Körbejárom a szobákat. Egy teremtett lelket sem találok. Semmi rendetlenség, sehol semmi nem utal arra, hogy betörők jártak erre. De hol az anyukám? A kert tüzetes átkutatása eredményes, anyu remek búvóhelyet talált. A szaletli köré nőtt bozótba fészkelte be magát, s úgy ült ott, mint egy riadt kismadár. Elmentek? El. Sehol senki. Előjöhetsz. Átkarolom, s  majdnem  felemelem   mozdulatommal   könnyű, kis testét. Arcára ráncokat rajzolt a háború, a nélkülözés, a gyereknevelés, apám halála. Ez utóbbit sosem heveri ki.  Nem is fogadja el, nap, mint nap beszélget vele. Ez a legújabb, hogy van valaki a másik szobában. Azért örülök, hogy nem kellett farkasszemet néznem semmilyen fenevaddal. Gyere, menjünk be, feküdj le, pihenj egy kicsit.  Kisírt, vörös szemével int, hogy be merek-e menni abba a bizonyos szobába. Persze. Gyere, te is, nézd nincs itt senki. Óvatos léptekkel , remegő kézzel benyit, végigfogdossa az ablakot, csukva, a bútorok a helyén, semmi sem hiányzik. Átölelem. Sírva fakad, rázkódik görnyedt, hajlott  háta. Most látom, milyen sovány, törékeny. Ringatom. Nyugtatgatom, míg el nem alszik. Én már nem vagyok álmos. Gondolatban a holnapi cikket írom, róla.
„Nem   mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Mónika

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:01:12 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Ergo sum

Gyűlölöm a csalást, amikor szeme már csöndes, kék tejüveggolyó, benne a távolság és a kétségbeesés, már nem is eszik, kezem hirtelen hideg lesz és nyirkos, a kanálon ónos őszibarackfalat, nem gondoltam volna, hogy etetni fogom, aki engem táplált mézzel, korommal, füsttel, mosollyal, padlások napútján szálló porral, töpörtyűs pogácsával,a mesék tejével, hófehér emlőjével, melyet gyerekként lopva csodáltam, soha nem láttam ilyen szépet, amikor a tükör előtt öltözködött, vagy a lavór fölé hajolva mosta édes magamagát, titokban lestem, a fehérsége ragyogott a kis konyhában,   ilyen lehet a patyolat, a szeplőtelen fogantatás, tejesbárány, én nem akartam tudni, milyen az elhomályosuló tekintet, az elszálló lélek dermesztő búcsúcsókja, megkímélhetett volna ettől, ő sem így gondolta, amikor előző délután a látogatás végén ott állt az ablaknál, messziről is láttam fehér haját, integetett, száján legörbült a mosoly, másnap megvárt és evett, tudta, hogy bármi történjen, enni kell, szájában hintázott a falat, egyél, szentem, nekem nősz nagyra, de a kalóriák már az utolsó nyeléshez égtek el, a szemét sem hunyta le, csak a kékség lett zavaros és távoli, mint a pasztell búzavirág a rohanó vonat ablakából, sírtam és féltem, aztán a felsorolás: orvos, ápoló, újraélesztő készülék, rossz szag, gép, ajtórés, aztán az sem, csak később tudtam nagyon, amikor hogy „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]: ergo sum. Én is csak lettem, voltam, biztos vagyok is, halvány utánzat, valahol elfuserálódtam, monitorra vetett mondataim fölött asszonyi sírjel: karóra tűzött véres lepedő, hogy mindenki lássa: bűnben fogant, bűnben élt, néha kefélt, voltak szép napjai, aztán mi is volt még? Nézd, hervadt nőszirom, színtelen, szagtalan, ez gáz, mondhatnád: férjhez ment, gyereket szült, dolgozott, na, ez még meg is aláz, és tudom, mulasztásom (mert közhelyes) nem megbocsátható: a kérdés banális, gubbaszthatnak nélküle a szapora nyulak a tavaszi szántóföldeken, éjjelente graffitivel lehányt falakra pisálhat a hold, és a kivágott, elégetett tuják füstje is az égre száll: mama, mondd, voltál te szerelmes? Mert papám volt, emlékszem rá, de csókra, ölelésre, nézésre nem emlékszem, sem arra, hogy volt-e félre gatya, pendely, halk nyögés, kiszáradó száj, nedvek csorgása, aligérintés, nyálban fürdő gyémánt, csiklandó nevetés, kis bolondság, amelyért majd meghal az ember, tüzelés és tűzszünet, bozótirtás, kard-ki-kard: hüvelybe! erre nem emlékszem, sem meghittségre, vágyra, játékra, mama, mondd, a nászra miért rímel a gyász, a fogantatásra a sírgödröt ás (ez ám a fogadtatás, a kapuban vár a kaszás), mert én szeretek, én szeretek élni, tőled és általad, benned és rajtad kívül, előtted és utánad, ámen.  

0 comments | A teljes bejegyzés