Bejegyzések a következő címkével: 'l'


Jelige: Liliom

Beküldte: admin, 2012-04-18 12:54:19 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Egyetlen mondat

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[1]
Hogy a világot milyennek látom:
Mint egy kettős, fordított álom,
S az álomképeket ki érti meg?

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Art Bawer

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:11:25 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

senki, mindenki, valaki

"Nem mondhatom el senkinek"[1]. Meghaltak, vége…
gyászmodern, bohócpiros árnyékuk még kilóg
a felső polc rézcsatos albumából Lentről nézem.
Épp alkonyodik. Lenyugszik, mi nyugtalan, Nyugaton.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: tawaret

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:10:07 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Idő van

János úr rendszerint szombatonként is dolgozott. Szerinte nem sokat, pont annyit, amennyit egy kényelmes élet megteremtéséhez elegendőnek gondolt. Ha azt mondták neki, hogy pihenjen, elintézte azzal, hogy „nélkülem nem megy a bolt, különben is, ezer a dolog”. A telefon állandóan ott lógott a fülén, bármikor befuthatott egy újabb ügy, nem volt megállás. János úr ügyvéd volt, megszámlálhatatlan ügyféllel, ezernyi biznisszel, és kissé kikapós feleséggel, akit dolgozni nem engedett, ezzel kapcsolatos vitáikat rendszerint azzal zárta rövidre, hogy kap majd egy butikot, azt elvezetheti, csak semmi stressz. Az ötvenezres kisvárosban kedvelt témát alkottak ők ketten. Minden nyáron külföldi út, de sohasem last minute; kispolgári tartozékokra nem költött, autókra és extrákkal felszerelt lakóautóra annál inkább. Télen síelés, nyáron a tengernél lassú sodrású napok, lebegő semmittevés. Ez így ment évtizedekig.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Border

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:06:00 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

– El akarok válni a feleségemtől. Már nem szeret. Az utóbbi két hónapban egyszer sem sózta el a vacsorát, pedig azelőtt szinte ehetetlen volt a főztje. Sőt, már sótartót sem tesz ki az asztalra – mondta Aurél.
– Nézze! Ez csak egy népi babona, a bíróság nem fogja komolyan venni. A felesége könnyűszerrel elszedheti a vagyona nagy részét, és az magának, és a cégnek is káros. Biztos vagyok benne, hogy talál egy alternatív megoldást. 
– Úgy gondolja?

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: para

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:03:36 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Ma hullott bárány

Gellért kezdetben élvezte a stílust, az állami bürokrácia vak formalizmusát, hogy harmadik személyben írhatott önmagáról, bár az nagyon zavarta, hogy ragaszkodnia kellett a tényekhez.
A művészi munka végül csak annyi volt, hogy az eredeti szöveghez hozzáfűzte az újabb megjegyzéseit. Ott már nem kímélte magát sem, hiszen innen már nincs tovább.
Címnek nem fogadták a javaslatát, de mottónak igen. Így aztán a cím alá beírta: „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Dömdödöm

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:02:12 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Titkok

Irodalmi pályázatot hirdet a New York Cafe – olvastam nem is olyan régen. New York… Nyugat… Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy; sorra jutottak eszembe a nagy nevek. Ami, be kell hogy valljam, matektagozatosként elég cikinek számít.
Az egész akkor kezdődött, amikor már fél éve minden egyes nap a szemem előtt lebegett: „A matematika olyan gyertya, amely nélkül a világmindenségben eligazodni nem lehet”. (Ugyanis ez van a tábla fölé írva.) Aha. Köszönöm szépen, de én személy szerint nagyon jól elvoltam addig is, amíg nem tudtam integrálni, vagy éppen fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a logaritmus.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Mónika

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:01:12 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Ergo sum

Gyűlölöm a csalást, amikor szeme már csöndes, kék tejüveggolyó, benne a távolság és a kétségbeesés, már nem is eszik, kezem hirtelen hideg lesz és nyirkos, a kanálon ónos őszibarackfalat, nem gondoltam volna, hogy etetni fogom, aki engem táplált mézzel, korommal, füsttel, mosollyal, padlások napútján szálló porral, töpörtyűs pogácsával,a mesék tejével, hófehér emlőjével, melyet gyerekként lopva csodáltam, soha nem láttam ilyen szépet, amikor a tükör előtt öltözködött, vagy a lavór fölé hajolva mosta édes magamagát, titokban lestem, a fehérsége ragyogott a kis konyhában,   ilyen lehet a patyolat, a szeplőtelen fogantatás, tejesbárány, én nem akartam tudni, milyen az elhomályosuló tekintet, az elszálló lélek dermesztő búcsúcsókja, megkímélhetett volna ettől, ő sem így gondolta, amikor előző délután a látogatás végén ott állt az ablaknál, messziről is láttam fehér haját, integetett, száján legörbült a mosoly, másnap megvárt és evett, tudta, hogy bármi történjen, enni kell, szájában hintázott a falat, egyél, szentem, nekem nősz nagyra, de a kalóriák már az utolsó nyeléshez égtek el, a szemét sem hunyta le, csak a kékség lett zavaros és távoli, mint a pasztell búzavirág a rohanó vonat ablakából, sírtam és féltem, aztán a felsorolás: orvos, ápoló, újraélesztő készülék, rossz szag, gép, ajtórés, aztán az sem, csak később tudtam nagyon, amikor hogy „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]: ergo sum. Én is csak lettem, voltam, biztos vagyok is, halvány utánzat, valahol elfuserálódtam, monitorra vetett mondataim fölött asszonyi sírjel: karóra tűzött véres lepedő, hogy mindenki lássa: bűnben fogant, bűnben élt, néha kefélt, voltak szép napjai, aztán mi is volt még? Nézd, hervadt nőszirom, színtelen, szagtalan, ez gáz, mondhatnád: férjhez ment, gyereket szült, dolgozott, na, ez még meg is aláz, és tudom, mulasztásom (mert közhelyes) nem megbocsátható: a kérdés banális, gubbaszthatnak nélküle a szapora nyulak a tavaszi szántóföldeken, éjjelente graffitivel lehányt falakra pisálhat a hold, és a kivágott, elégetett tuják füstje is az égre száll: mama, mondd, voltál te szerelmes? Mert papám volt, emlékszem rá, de csókra, ölelésre, nézésre nem emlékszem, sem arra, hogy volt-e félre gatya, pendely, halk nyögés, kiszáradó száj, nedvek csorgása, aligérintés, nyálban fürdő gyémánt, csiklandó nevetés, kis bolondság, amelyért majd meghal az ember, tüzelés és tűzszünet, bozótirtás, kard-ki-kard: hüvelybe! erre nem emlékszem, sem meghittségre, vágyra, játékra, mama, mondd, a nászra miért rímel a gyász, a fogantatásra a sírgödröt ás (ez ám a fogadtatás, a kapuban vár a kaszás), mert én szeretek, én szeretek élni, tőled és általad, benned és rajtad kívül, előtted és utánad, ámen.  

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Pumpedli

Beküldte: admin, 2012-04-17 20:59:46 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

Gyónás

A feketére égett ház oldalán lassan csorog végig a tűz után megmaradt korom. A halkan nyikorgó, megmaradt deszkák kiszámolósat játszanak.Ecc-pecc-kimehetsz. Ki esik le legközelebb a széttört, valaha aranyfényben ragyogó márványpadlóra. Ki hal bele a soron következő nagy szélrohamba, hullik apró fatűvé, mállik porrá mintha soha nem is létezett volna. Mintha nem is lett volna kéz, ami kihasította őt a tölgyből. Az egyik falon mozaikkockákból vetett örök mosoly, az ablakkeretben egyetlen rózsaablak, rajta apró gyermeki kéz. A kicsiny ujjak ökölbe szorulnak, puhán és reménykeltően, de a test többi része már csak csillámló fény az óvatosan besettenkedő napsugár léptei alatt.
A nő ruhája színevesztett foszlány. Vállának gömbölyű ívét megtörik a véresen öklendező sebek. Hajának bűze betölti a teret. Égett illat, halott illat ez. Bal lábán piros fűzős bakancs. Vizesen fénylő, búzakék szemmel bámul valahová. Ajkán szavak formálódnak. Keze önálló életet élve próbálja tolmácsolni a szavait, majd amikor látja, hogy senki sincsen ott, lehanyatlik.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Perle

Beküldte: admin, 2012-04-17 20:58:29 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

A legkisebb fiú

Sűrűn szőtt kelme volt, vastag pamut, finom meleg takaró megint. Az álom. Nem is riadt fel belőle. Nyújtózkodott volna és csak akkor eszmélt, a fájdalomra. A háta megfeszült, így ébredt, minden reggel, olyan volt, mint egy figyelmeztetés, de hiába. Ma szabadnapos lenne, mégis bemegy, elvállalt egy plusz műszakot. Anyja sem veheti észre, amúgy sem maradhatna otthon.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: JUNO

Beküldte: admin, 2012-04-17 20:57:13 | 0 Hozzászólások  | Címkék: ,

11:09

Forró kása. Ömlik, sugárzik belőle a derűs hő. Kerülgetem. A tudat, hogy ilyesmi előfordul, melengeti a halántékom. Nézegetem nagy nyugalomban. Szinte mérhető az az óriási biztonságérzet, ami körülveszi magát az eseményt az azóta csordultig megtelt holdak számától függetlenül. Egészen lassan, apró mozdulatok mentén felidézem magamban a szerda esti álmot, amiben félmeztelenül láttalak, ahogy életemben még soha, és kilátszott a fedetlen hasad, a köldököd. Védtelenség. Ízlelgetem. Aztán felszínre hozom az azt követő csütörtök délelőttöt (mert még ilyen minőségű napok esetén is szerdára csütörtök következik). A kávéautomata mellett állsz velem az ablak mellett a harmadikon, az arcod kissé álmos, de éber, a pillanat pedig még elég bonyolult ahhoz, hogy öntudata legyen, mígnem aztán megszólalsz, hogy akkora itt a meleg, hogy mindjárt infarktust kapsz tőle. És akkor megtörténik, a gravitációs állandó módosulása vagy a rigók génállományának sérülése nélkül, hogy kinyitod az ablakot, és miközben a kilincs felé nyúlsz, felcsúszik az inged és kivillan egy meztelen csík a csípőd felett. Méz, kegy, manna.

0 comments | A teljes bejegyzés