A Versképek irodalmi pályázatra benyújtott alkotások.
Pályázatok » Versképek
Amikor először dolgoztam,
akkor az ősemberré váltam.
Utoljára tegnap dolgoztam:
részeg disznó - négykézláb jártam.
Fagyott tükörbe hiába tekintenék,
egykori énem csupán múló töredék.
Ajkaimra olvadnak hulló hópihék,
fájón égető csókod rég volt álomkép.
Ölébe húz a csend, megnyugtató a szél,
vonatablakból kíváncsi szempár se néz.
Halvány emléked már eltemette a tél,
magammal vagyok egyedül, ennyi elég.
Bomlik a rend, mert oszlik a rendszer,
Nem kell a korlát, minek a család?
Csak mennék a sötétből a fény felé
Szabadságigényből.
Haladok a fény felé, mi egyre sötétebb,
Hol van az út vége? sohasem érem el.
Köbe vésett szabályoktól menekülök
Szabadságigényből.
Megerőszakolt
föld, a hideg falak,
vasat harsogva emésztő rozsda,
s némaság.
Égre emelt tekintetek,
s várakozás.
Nem tülekszik,
igyekszik senki sem
átölelni a fém szörnyetegét,
mit a jólét
hazugsága működtetett.
Logisztika.
a szerelem a mindenfajta szerelem a búgócsiga a szélfútta
láng a lidérctűz se perc alatt megölhet nevetéssel fénnyel
csinos lányokkal úgy hogy nem halsz meg a szerelem
a mindenfajta szerelem a lassú föld felett lengő zsongásával
fodrozó szoknyák ágyba terelgető duruzsolásával duke
ellington-muzsikával ahogy mosolyog hátradől cigarettára
gyújt és ledobja harisnyáját melle rózsabimbó combjai közt
fügék hasadnak a bűnös-vagyok-ments-meg szerelem amikor
nap nem melegít pucérkodik az izgalomtól megcsillanó kicsi
halma ragyog magányos bolygónk fölött őrködő hold
fénybalzsamozza viaskodó rejtekünk ott függ a kialvó tüzek
fogyatkozó buckái fölött aztán összegereblyézzük a hamurakást
mert csak az a szerelem ahogy a csillagok hajók és fároszok
egymás vonzásában a félsz homályos torlaszán túl a mindenfajta
szerelem főként az első szerelem se perc alatt megölhet csöpörgős
esővé hűl majd ónos havazássá egy utolsó támadás erejével öl
pusztít cukormáz-burkot lehel az éledő rügyre aztán tart ameddig
tart mert csak az a szerelem amelyik nem habzsol mint éhínségben
előbb ízlel nyelvvel simogat a testben illan el-szét újratermelődő
nedvei nem áradnak minden lomha sejtbe a mindenfajta szerelmet
végtelenszer újrajátsszuk mint a hibákat az utolsó amitől nem
meghalunk hanem együtt vele anélkül megbánnánk
Magunkra hagyott minket az idő,
mint középkorú nő, idősödő gyermekeit.
Egyetlen múló percé sűrűsödött,
a valaha ciklikus, bejárható közeg.
Mint morajló tenger hullámai,
átcsap felettem a jelen,
és mindent magával visz,
amire nem helyezem testsúlyomat.
Nyelem könnyeim.
Elindulnék, de nem találom a visszautat.
istent az ember alkotta nem fordítva
mondta apám valahányszor elsírtam magam
hogy miért kell meghalnom
azt hitte ezzel megvigasztal
az emlékezetemben mindez már hallgatássá vált
pedig apám nem hallgatott
látod a kékséget
vagy a mindent elnyelő éjszakát
nagy az éj nagy az ég és nagy a csend
ebből építette az emberfia
ebből és reményből
vázat köré rostokat izomból
edzett inakat melyek az ég alját megtartják
aztán vért pumpált belé vörös olajat
amitől isten lehet
Zakatoló szívek és álmok tárhelye,
kihunyt parázs, fellobbanó várakozások
itatják át a kopott helyet.
Meghitt vagy elsietett találkozások
hullámzó színtere,
Ködös és elhallgatott igazságok
játéka lebben fénytelenül.
Beérkező tétovázások,
kifutó bizonytalanságok
tévesztik meg a döntéseket,
érvényes pálfordulások,
lejáratott hallhatatlanságok
bomlasztják szabadság szellemét.
A nagyváros körül áll
rengeteg állomás,
s menekülnék,
ha tudnám,
valaki vár,
az átsuhanó vonatnak suttognám,
vigyen oda, hol elmondják,
miért áll e világ,
s mi az, mit én
ehhez hozzátennék,
mert kit érdekel, hogy fiatal
vagyok, ha elveszett,
és nem tudja, mit akar,
hogy kinek és hová kellek,
de addig a vonatok
zakatolnak, a peronon
senki se áll,
én felszállnék, de a vágányzár
nem enged,
csak egy lépcső végtelen
fokai peregnek
le szemem
előtt. S lassan
szétcsúsznak bennem
a világmegváltó
ötletek.
Árva madár röpül a hangáron át
Megpihenni száll a rozsdás csőre
Csőre kitátva károgja vesztét
Mikor röptére tárja szárnyát
A rozsdás ócska cső hull alá
Hulla lába látszik csak
Mára vége a munkának
Csörömpöl a vasrom
Az üzem már csak avas rom
Zeng – kong a hangom
A gyár bezárt