Jelige: horog

Beküldte: admin, 2013-05-31 23:37:54  | Címkék: h

A naphal

Senkinek sem szólt, hova készül. Hogy ő is jelentkezett, az első ötben benne van. Barátja előtt is hallgatott. Veszteség lesz, de kibírja. A mostani helyzetet nem. Ez a se veled, se nélküled érzés szorította a torkát. És bántotta, hogy hazudnia kell, majd mindennap. Nem szokott hozzá. Kislánykorában is kimondta, amit gondolt, pedig akkor még nem gondolt semmit, csak látott valamit. A nagyanyja háta meggörbült, úgy járt, kezét a hátára tette, föl se nézett, csak ment és ment. Nem fáradsz el, nagyi, kérdezte tőle. Választ nem kapott, legalább is nem azt, amit hallani akart. Siessünk kislányom, mert lekéssük a szent misét. Ült a templomban, lábát nem lóbálhatta, megszólalnia sem volt szabad. Ismételte, amit nagyanyja maga elé mormogott, értette, elfogadta, engedelmes kislánynak tűnt. Akkor még igen.

Az érettségit kihagyta. Egy súlyemelővel szökött meg, egy hét elég volt számára, hogy új világban kössön ki. Egy ismeretlen világban. Albérletben laktak, mosott és főzött, majd esténként készségesen simult a fiú oldalához. Verseny ide, verseny oda, nem álltak ellent egymásnak. A fiú edzője rakta ki végül a holmiját, ki a folyosóra, erőszakkal, ő meg csak sírt. Menjen oda, ahová való. Ne tegyen tönkre egy ígéretes sportkarriert. Akkor haza jött. Úgy tűnt, hogy végleg. Tanulni kezdett, éjszakákon át magolt, leérettségizett, közben dolgozott, bérszámfejtőként. Tudta, hogy nem onnan fog nyugdíjba menni. Estin végezte el az egyetemet is. Az éjszakákba nyúlóan olvasott, írt és rajzolt, az utóbbit kedvtelésből. Tetszett neki, hogy amit elképzel, a papírra tudja varázsolni. Az egyik szakkörben ismerkedett meg Bélával, aki már nős volt, két gyerekkel hagyta magára az asszonyt. Válófélben vagyok, mondta, kimegyek Hollandiába, pénzt akarok keresni. Az egyik rokonom csábít, menjek minél előbb. Nem akarsz velem jönni? A kérdés váratlanul érte a lányt. Dugja megint hurokba a nyakát? Napokig nem tudott rendesen aludni, éjjel felriadt, gyomrában szorítást érzett, hánynia kellett volna, de nem tudott. Torkában szúró fájdalmat érzett, nem tudta onnan kitépni, úgy érezte magát, mint egy partra rántott hal. Vergődik csak, és hiába.

Egy hét múlva adott választ. Igen. A második hét végét már Bredában töltötték, Hollandia déli részén. Barátjuk bérelt házát örökölték, három hónapig nem kaptak semmi munkát. Hollandul tanult, nyelv nélkül nem megy semmire. Éjszakánként takarított, Béla meg írt, regényt, író leszek, fogadta kitörő örömmel az egyik estén. Éjfél is elmúlt, estének már nem volt nevezhető a nap. Éjszakának igen, mire befejezték a beszélgetést, hajnalodott. Béla írjon, ha akar. De ő nem tud neki segíteni, vallotta be a lány, neki más céljai vannak. Terhes lett, nem váratlanul, de mégis, nem számolt vele, egyikük sem. A küret után néhány napig nem takarított, majd minden ment a maga kerékvágásában. A regény harmadik változata készült el. Az elsőt még elolvasta, a másodikat félig, a harmadiknak csak az első öt oldalát. Mindent megértett. Nem volt kritikus, de ösztöne azt súgta, Béla semmire sem fogja vinni. A fiú inni kezdett, csajozott, volt, hogy be sem engedte, mert volt nála valaki, és éjfélkor is hancúroztak. Hallotta a nevetésüket a nyitott ablakon át.

A harmadik terhességét nem szakította meg. Miért vállalod, nem fogsz tudni takarítani, kérdezte a szomszéd fiú, egy kínai, aki szintén Pestről jött ide, magyarul is beszélt egy kicsit. Megértették egymást. Béla akkor is rámászott, amikor már nagy pocakja volt, hetedik vagy nyolcadik hónapban járhatott. Nem ellenkezett, a szegény kínai vigasztalta, és rá akarta beszélni, menjenek el. Bredában akarta megszülni a kislányt, így maradt, egy kedves szomszéddal kevesebb vette körül. Félév múlva jött egy levél, benne pénz, az utazásra, menjen, akár a gyerekkel is, várják. Egy kínai kolónián kötött ki Hágában. Szokatlan volt számára a zsivaj, az elharapott szavú beszéd, a fejhang, az éneklő hang. Egyszerre. Nem szerette a kínai fiút, de olyan természetességgel feküdt le vele, mintha örökre összetartoznának, adta magát, ahogy adni tudta. Hálából meg szeretetből. Béla még utána telefonált, mi van a gyerekkel, pert fog indítani, hogy a kislányt nála helyezzék el. Ezt már nem bírta. Ekkor látta meg a hirdetést az újságban.

A Mars One holland cég Mars-utazására lehetett jelentkezni, amelynek különlegessége, hogy a jegy csak egyirányú, azaz aki megy, telepessé válik. Befizette a hetvenöt dollárt. Készített egy egyperces videót is, amelyben megindokolta, hogy miért épp neki kell utaznia. Ötödiknek őt választották ki. Egy év a felkészülési idő. Nem tudta eldönteni, kire hagyja a kislányát. A kínaira vagy Bélára. Volt idő, hogy ez nem lett volna kérdés. De azok az idők elmúltak. Semmilyen idők jönnek. Csak ő megy. Igen, megy, a Marsra. Senki sem hinné el, talán ő maga sem hiszi, hogy amit tesz, az valóság. A kínai mellett új barátja is van. Egy török fiú. Szenvedélyes és költői lélek. Állandóan a nyomában van. Szimatol, de az ágyban gyöngéd, és mindent megtenne érte. Neki sem szólt, mit tervez.

Senki sem tanította meg halat fogni, amiket kifogott, mind naphal volt. Apjától úgy tanulta, hogy a naphal ehetetlen és vissza kell dobni a vízbe. A naphal nagyon szereti a napfényes, világos, partközeli részeket és színezete ehhez mérten mesebeli színpompával párosul. Az akvaristák kedvelik, mert szép küllemű, szívós és könnyen tartható hal. Amit már sohasem fog megtudni, hogy a naphal húsa átsütve ízletesebb, mint a keszegé. De ő még egy keszeget sem tudott kifogni. Az ablak előtti üres székre néz, ha ott ülne, a teraszra látna meg a farkaskutyára. Hegyezi a fülét, várja, hogy integessen neki. A számítógépet már rég kikapcsolta. Kislánya fényképét táskájába süllyeszti, és kilép a házból.