Jelige: Marcipán

Beküldte: admin, 2012-12-04 21:21:47  | Címkék: m

Mélange

Négyre beszélték meg, de a fiú mindig késett. Pedig úgy illik, hogy a lány késsen. De már megszokta. Egy ideig próbált ő késni, direkt később indult el, és igyekezett megnövelni az utazási időt a leghosszabb útvonalat megtervezve, mint valami fordított-GPS, de így is ott volt mindig időben. Arra jutott, valószínűleg tényleg két féle ember van, aki mindig késik, és aki soha. A fiút az előbbi, magát az utóbbi kategóriába sorolta.

De nem csak ebben különböztek. A fiú a füstös, igénytelen kocsmákat szerette, amiből volt pár a környéken. Ezekben folytatott világmegváltó beszélgetéseket a szomszéd asztalnál ülő, lecsúszott Lajos bácsival, a hajléktalan Karesszal, aki folyton lelejmolta cigivel, vagy a hidrogén-szőke pultos nővel, az Évával. A lány szerette ugyan ezeket a beszélgetéseket, de vágyott rá, hogy elegánsan felöltözve beüljenek valahová, és megadják a módját egy kávénak. A fiú szerint ez sznobság volt, de most mégis hajlandó volt vele itt találkozni, ebben az újonnan megnyílt, békebeli-hangulatú kávéházban. A lány örült.

Háromnegyedkor lépett a kávéházba, ahol megnyugtató, halk zongoraszó keveredett beszélgetésfoszlányokkal. Elhagyta a készenlétben álló, hajbókoló pincéreket és az üveg mögött sorakozó ínycsiklandó, színes süteményeket, és egy sarokban lévő asztalhoz sétált. A cipője hangosan kopogott. A fiú utálta ezt a hangot. Szerinte kopogós cipőt csak fennhéjázó nők hordanak, de a lány kivételesen mégis fel merte venni, és most nem is zavarta, hogy többen felé fordulnak. Csinosnak érezte magát és magabiztosnak. Leült az aranyozott lábú, márványlapos asztalhoz, a közeledő jólfésült pincérnek jelezte, hogy még vár valakit. Úgy érezte, könnyű lenni. Az időt sem figyelte. Belül mosolygott. Pár perc múlva belépett a fiú, hányavetien kedvenc kinyúlt kötött pulóverében, amit a lány szerint már nagyon ciki volt hordani, a sarokban álló asztalhoz sétált. Egy gyors csókkal köszönt, és lábait átvetve leült a szemközti aranyszínű karosszékbe. A pincér már ott is volt az asztaluknál. A lány rendelt, két mélange-ot, mert a fiú szerint az étlap érthetetlen, és különben is őt innen kinézik. A lányon rossz előérzet kezdett úrrá lenni, faggatni kezdte a fiút, mi a baj, azon túl, hogy ide kellett jönnie. A fiú megmondta, hogy sajnálja, de ennyi. Szereti meg minden, de nem valók egymáshoz. Aztán ha tényleg annyira szeretik egymást, vagy nem találnak jobbat – így mondta -, akkor még újból össze is jöhetnek. A pincér közben kihozta a két kávét. A lány nem szólt semmit, próbált nem sírni. A fiú kiitta a csésze tartalmát, némán felállt, megpuszilta a lányt a hajas fejbőrén, és köszönés nélkül lazán kisétált. A zongoraszó és a duruzsolás tovább lengedezett a térben, és a lány látta és hallotta, hogy ugyanolyan minden, de most minden hang, minden tekintet fájt.