Pályázatok » Második New York
Bejegyzések a következő címkével: 'z'
Jelige: Záray
A gondviselés
Középkorú férfi szelte búsan a körút forgalmas járdáját. Az emberek folyton változtak körülötte, akár a gondolatok az elméjében. Egyfolytában azon töprengett, hogy mihez kezdhetne, milyen módon válhatna a nagybetűs valakivé. Az eső is eleredt. Lépteit kissé megszaporázta, és mikor elhaladt egy gyönyörű épület mellett, egy pillanatra megtorpant. Elolvasta az üvegen lévő írást, amin ez állt: „New York”. Eszébe jutott, hogy hányszor nézte ezt a kávéházat sóvárogva a villamosról. Úgy döntött, hogy most nem hátrál meg. Még ha ez a hely olyannyira előkelő is a számára. Az ajtóhoz egy idős úrral egyetemben érkezett. Udvariasan ajtót nyitott neki, majd így szólt:
- Jó napot kívánok! Tessék.
A másik a fejével biccentett, majd belépett az épületbe. Észrevéve az utána érkezőn, hogy először lehet ott, és igen el van szontyolodva, úgy döntött megszólítja:
- Látom, magára férne egy jó erős kávé.
- Igen uram, nagyon jól esne – felelte.
- Akkor jöjjön, akire várok úgy is csak később fog megérkezni. Mindig is szerettem a fiatalok társaságában tölteni az időmet. Maguk mindig olyan okosakat tudnak mondani – válaszolta mosolyogva az idős úr. Kabátjukat felakasztották, majd egy üres asztalhoz kísérték őket.
- Elnézést kérek, hiszen még be sem mutatkoztam. A nevem Záray József – monda a fiatalabb férfi, miközben a kezét nyújtotta.
- Örvendek a találkozásnak Záray úr. Engem Kocsis Andrásnak hívnak. Ne haragudjon a kérdésért, de nem rokona véletlenül Záray Márta énekesnőnek?
- De igen - felelte büszkén.
- Na, látja ki gondolta volna, hogy ma délután egy híresség hozzátartozójával fogok kávézni. Meséljen magáról kérem. Mondja, miért van annyira elkeseredve?
- Tudja, nem vagyok könnyű eset, és talán ez nem is egy amolyan kávéházi történet.
- Beszéljen csak, annál kíváncsibbá tett.
- Ahogy óhajtja uram. Ma reggel elmentem egy közvetítőhöz, aki szerzett nekem egy állást Angliában, ahol mosogatóként fogok dolgozni. Mint tudja manapság itthon nem egyszerű munkát találni. A szüleim elhunytak, feleségem és gyerekem pedig nincsen, így tehát nem köt idehaza már semmi. És ön?
- Én jól megvagyok köszönöm. Azonban szomorú leszek, amikor azt kell hallanom, hogy az olyan fiatalok, mint maga is, nem találják a boldogulásukat. Mondja csak, mi az ön polgári foglalkozása? Nem hinném, hogy mosogatni tanult volna egy ilyen udvarias fiatalember. Ne értsen félre, nincs bajom a mosogatókkal, csupán koromból adódóan meglátom az ilyesmit.
- Ami azt illeti magyar és történelem szakos tanárként végeztem pár éve.
Az idős ember láthatóan a plafon díszítését nézte egy rövid ideig, majd ismét a férfire tekintett.
- De nem szeretném önt untatni – mondta kissé kellemetlenül érezve magát József.
- Ha unalmas lenne, amit mond, akkor nem kérdezném, nem gondolja? Kérem, folytassa.
- Elnézést kérek, igaza van. A nagynéném javaslatára döntöttem úgy, hogy külföldre megyek. Az a tervem, hogy némi pénzt gyűjtök, és kitudja, talán az írással próbálkozom.
- Írás, felettébb érdekes.
- Igen. Valahogy mindig is vonzott a dolog. Úgy gondoltam gyerekeket fogok oktatni és a szabadidőmben történeteket alkotok majd, hogy azokból a nagyobbak is tanulhassanak. Még, ha ez nem is egyértelmű a számukra.
-Nézze, maga egy nagyon szimpatikus és udvarias fiatalember. Nagyok kérem ne menjen el az országból.
- Köszönöm, hogy próbája gondomat viselni, de nem maradhatok. Nincs mi itt tartson.
- Hisz már korábban mondtam; maguk fiatalok mindig olyan okosakat tudnak mondani. Akár csak most. Ha nem bántja, én azt mondom önnek, hogy fel van véve.
Jelige: Szuvi
Epigon
Egon belépett A Kávéházba és egy pillanatra megtorpant az ajtóban, hogy magába szívja, ezt az összetéveszthetetlen hangulatot. Egon Író, ezt akár ki is találhattuk, hiszen a Írók azok, akik kávéházba járnak és a bejáratnál kissé megtorpannak, hogy magukba szívják A Kávéház összetéveszthetetlen hangulatát.A pincér ismerősen biccentett neki, ő pedig elindult Törzsasztala felé. Mondjuk ott éppen ült egy középkorú turistapár, de Egon nem csinált ebből kázust. Ebben a szép Kávéházban igazán minden asztal impozáns. Könyvét az asztalra tette, szerinte hanyagul, szerintem nem szükséges itt jelzőt használni. Barna, csatos táskájából elővett egy okkerszín füzetet, kinyitotta, és a fehér lapra meredt. Nem, használt laptopot, persze, hogy nem. A folyóírással ugyanis szónyi egységben hömpölyögnek ki lelke mélyéről a szép gondolatok, míg a gépben csak a betűk staccato-ja kopog reménytelenül, mintegy meztelenre vetkőztetve, atomjaira bontva még a legszebb szavakat is, mint mondjuk a pillangó, vagy a szív. Kis gondterhelt sóhajjal munkához látott: „Egon belépett A Kávéházba és egy pillanatra megtorpant az ajtóban, hogy, magába szívja, ezt az összetéveszthetetlen hangulatot. A pincér ismerősen biccentett neki, ő pedig elindult törzsasztala felé. Könyvét hanyagul az asztalra tette. Barna, csatos táskájából elővett egy okkerszín füzetet, kinyitotta, és a fehér lapra meredt. Rágyújtott.” Ajjaj, Egon, ebből baj lesz! Vajon most te is rágyújtasz? Hisz úgy szokás az, hogy izgathassa a szívet negyven cigaretta! És te, Egon írta Egon, neked szabad? Nagyon méltatlan lenne mindkettőtök számára kimenni a hűvöskés őszi estébe, a sarkon topogva eltolni egy blázt, nem? És, ha épp akkor jön az ihletett félmondat, melynek tovatűnő légballonjának végén lógó hetyke kis madzagot nem sikerül a magasba szökkenve elérni? Egon, menj be szépen a szemetelve hulló esőről és szívogasd az e-cigidet. Vagy tudod mit, Egon? Visszaírlak egy kicsit, mondjuk tavalyra. Vagy húsz évvel ezelőttre. Legyen száz. Az jól fog neked állni. Sőt, egy csomó zavaró körülmény megszűnik a számodra. Mintegy hazaérsz, Egon. Sokkal szimpatikusabb leszel a kedves olvasó szemében, ha régi vagy. És akkor a te Egonod, Egon, lehetne még régebbi Egon. Régen az emberek nem csináltak olyan csúnya dolgokat: nem csatlakoztak Wi-fi hálózathoz, nem satnyították a nyelvet SMS-ekkel, nem szennyezték a környezetüket kidobott Barbie-lábakkal és nem is szellentettek. Legalábbis papíron soha. Szóval ott a helyed kedves Egon. Ne foglald a helyet a turisták elől, légyszíves. A polcra tettelek kedves Egon. Ha szerencséd van írok neked egy szép TBC-t, és nem lőlek tömegsírba. Ha pedig fel akarsz támadni kedves Egon, slattyogj szépen egy romkocsmába, ott akad még törvényhatárt sértő nejlon-terasz, ahol rágyújthatsz szépen. És különben is szokj le Egon, mert, mint láttad teljesen tönkretetted az ívet ezzel a hülye szokásoddal.
Jelige: Szigfrid
A Kávéház
-Szia, anya! Csak azért hívlak… Igen, megint eltévedtem. Nem tehetek róla, még a térképet is megnéztem, mielőtt elindultam! Fogalmam sincs, hol vagyok, sehol egy tábla… Várj, itt van valami! Kávéház… Mondom, hogy Kávéház! De én nem szórakozom…
Sóhajtva rakom el a telefonomat. Miért nem lehet elhinni, hogy Kávéház a kávéház neve? Hülye név, de legalább könnyű megjegyezni.
Mikor belépek az ajtón, egy csengő csilingel halkan felettem. A pultban nincs senki, úgyhogy van időm körülnézni. Nagyon takaros kis hely kerek asztalokkal, hangulatos lámpákkal, izgalmas félhomállyal, és rengeteg képpel a falakon. Egyetlen asztalnál ülnek, négy férfi. Gondolom jó messze lehetek a belvárostól, azért ilyen üres az egész. Remek.
-Kisasszony, nem ül ide hozzánk?
Mind a négyen felém fordultak. Ajjaj, ebből még gond lehet…
Jelige: zero
A felső polc
Az aktuális problémákkal kezdték, Irénnel, ahogy mindig. A nő nem értette, vagy nagyon is, hogy Jakab nem csapodárságból foglalkozik más nőkkel, hanem tudományos kísérletet folytat. Hiszen író volna, ez jár neki, akárcsak a bárpultnál a felső sor végigivása. Irén ezt másképp látta.
Az ablak mellett ültek, kiváló kilátással a térre, de csak fekete kabátokat láttak. Az éppen lezajló események szemlélőinek a hátát. Jakab megrendelte a szokásos vörösborát, majd beírt pár szót a jegyzetfüzetébe.
- Így van ez - mondta rezignáltan, mintha kommentálná saját firkálását -, erre a kinti balhéra is csak annyit mondott: végre. De nem érzi a valódi jelentőségét.
Jelige: SZNOB
Randi
Eddig is sejtettem, hogy Gerő egy mega sznob. Menőnek és trendinek néz ki az iPhone-jával, és az almás laptopjával. Csak az gyanús, hogy mindig könyveket hurcol magával. Te ezeket árulod, vagy olvasod is, kérdeztem hüledezve. Erre csak legyintett. Igaz, próbált rám tukmálni olvasnivalót, de nem divatlapot, újságot képekkel, hanem igazi könyvet. Kezdésnek jó lesz neked A kis herceg, mondta. Felkaptam a vizet, a meséken már rég túl vagyok. Gerő elvörösödött, és nem szólt semmit. Azóta nem hoz könyvet nekem, valami szuper kávéházról győzköd, oda menjünk együtt. Unalmas egy hely lehet. Majd ha ő eljön velem a diszkóba, talán én is beadom a derekamat.
