Jelige: apple73

Beküldte: admin, 2012-01-13 22:13:25  | Címkék:

Múlt idő

„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
az asztalon szürke pókhálóban,
csendéletben, mozdulatlanul ülnek,
elhagyott poros múltban őrlődnek

Örökösökre várnak, pihennek, hogy
nyissa rájuk az egész világot!
A díszes ajtó nyikorogva nyíljon,
térjen be az élet, kitáruljon!

S a szele a múltat jól felkavarja,
széthúzott függönnyel előhívja
Ablakon keresztül a fénnyel oldja,
nap sugarától erőre kapva!

Életre keltik őket a szellemünk,
történetről a homályt levesszük
Megsárgultan, festményekből kilépünk,
színesen melléd lépve kísérünk.

Hosszú séta az öreg, csendes házban,
falakról az arcmások rád várnak
Szó nélkül, mozdulatlanul követnek,
tárgyaik szép emléket mesélnek

Karját kérem, társaságba vezetem,
varázslattal érintesz, érezheted,
rég múlt időknek szereplője leszel,
beléd karolva mutatom néked.

Zongora játéka szóljon utunkon,
mellette a hárfa sarokban duzzog
Szőnyegen ismert és ismeretlenek,
hangtalan járva sokat beszélgetnek

Kandallónál tűz melege mellett
váratlan utazók állva pihennek
Hidegtől vendégek felengedtek,
fényes korlát magasba viszi őket.

Rejtőző kicsik, nagyokat lesik,
a családi titkainkat fülelik
Suttogva száll, a magasba nekik,
a szennyest kimosva teregethetik!

Hangos folyosók, játékok zaja,
ajtók becsapva, kilincsek kattanva
Szerelmeseknek titkos szobája,
benne elbújva, gyorsan lopott csókra

Tavon lánykérés lágyan ringatózva,
viharos élet felé sodródva
Ha kikötött, életen át kitartott,
hullám nyaldosta korhadt csónakon!

A hatalmas fa a házunk előtt,
mindig évszakhoz illően öltözött
Az idegent lerázta kecsesen,
hozzá tartozót magához engedte

Múlt idővel most magára hagyom,
elszakadva, messzire távolodott
Sorsunk a jelenben folytatódik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[2]

[1] Kálnoky László: A kegyelet oltárán
[2] Kálnoky László: A kegyelet oltárán