Pályázatok » Kálnoky László 100
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
s a boldog, meghitt vasárnap esték?
Azok a percek, mikor együtt lehettünk,
mikor boldogan, bú nélkül élhettünk?
"Hová lettek a családi ereklyék"[2]? És a Chanel rúzst sem találja. Eltűnhettek a hurcolkodásnál. Ez az a hosszú piros lámpa, több mint három perc, Noémi szájfényt vesz elő, a gyűrűsujjával keni szét, most költözött ide, még tanulja a lámpákat.
Balra néz, a kertkapun túl sziklakert, fényes izzósorból álló szánt húzó szarvas kapaszkodik fel, reggel ez a ledszarvas még durvább, pláne februárban. Jobbra néz, múlt héten kinyílt az aranyeső, majd azonnal el is fagyott. Hosszú ez a tél.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
A mosolyod.
A türelmem.
Gyönyörű alakod.
Kitartásom.
Zsemlényi melled.
Férfiasságom.
Feszes feneked.
Hűségem.
Hová tűnt mindez egy évtized alatt?
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? –kérdezte bolgárul a jobbomon ülő vizsgabiztos, miközben éppen elindultam a Pliska hotel előtti parkolóból, azon a bizonyos március 15-én. Délután kettő volt, éppen harmadszorra próbálkoztam, hogy letegyem a jogosítványhoz szükséges vezetési vizsgát. 1988. Kabátomon a kokárda mellett a bolgárok tavaszhívó, tavaszköszöntő piros fehér martenicája díszelgett. Már majdnem harmadik éve éltünk Szófia egyik körzetében, bolgárok által lakott házban, de kicsit kiemelt körzetben, mert a közelben követségek és kirendeltségek szép számmal akadtak, itt volt a szovjet és német kiküldöttek kolóniája. Így azon szerencsések közé tartoztunk, akiknél sosem kapcsolták ki az áramot. 1985-ben Bulgária szerte, osztott körzetek és időzónák alapján háromóránként, három órás áramszünetet rendeltek el, áramhiányra hivatkozva, és az áramot a törököknek eladva,- télen-nyáron, nem törődve azzal, hogy a házakban csak villannyal működő berendezések, és mindenhol villannyal üzemelő központi fűtés van. Nem egyszer rekedtek a liftben olyan kiküldöttek, akik nem tájékozódtak időben a villany kikapcsolásának pontos beosztásáról. A diplomata házakkal sem tettek kivételt, így ott is gyertyafénynél tanultak a gyerekek esténként, a csótányok randalírozása közepette. Házunk melletti telken, közvetlen szomszédságunkban a német kolónia volt, akik megfenyegették a bolgár diplomáciát, hogy amennyiben kikapcsolják bármikor az áramot, akkor ők is kapcsolgatni fogják a bolgár diplomatáknak. A nagyfeszültségű ellátó rendszerünk közös volt, így egész Bulgáriában csak a mi utcánkban nem kapcsolgatták a villanyt. Tehát jó környékre kerültünk, amikor férjem előreutazva, a helyi viszonyokról mit sem tudva, ezt a lakást választotta. Bár gyanítom, hogy ebben a férfiak érdektelensége is közrejátszott, hiszen egyetlen lakást mutattak meg neki, három hónapos szófiai tartózkodása, ettől a lakástól tíz percre lévő kirendeltségi lakhatása lezárásaképpen,- amelyet azonnal elfogadott.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A fele itt a fiókban,
a másik felét eladtam bagóért
tegnapelőtt, mert kifogytam.
"Hová lettek a családi ereklyék”[1], Edi? – érdeklődik egy hang valahonnan a vállaim mögötti vaksötét univerzumból. Furcsán távolinak tűnik, szinte visszhangként érzékelem. Kőszoborrá dermedek, és a legapróbb nyikkanást is visszafojtva fülelek. A gondolat, hogy rajtam kívül esetleg van még valaki a lakásban, a kétszeresére gyorsítja a vérkeringésemet, az ereimben kúszó félelem különösen kiélesíti az érzékszerveimet. Óvatosan kinyújtom a kezem, fényforrás után tapogatózom.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
Huncut emléküket maguk alá
gyűrték a nagyzolások.
Elhagyott fiatalságok, nyugdíjazott
szerelmek, csókok, csontig átjáró
pillanatok. Hol vagytok?
Az eltelt évek burjánzó számok,
rossz életű lidércek a
homokhalmok sormintáin.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?...,
sírni kéne, s egy imát is rebegnék.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]… A teste görnyedt volt, a fehér, meggyötört atléta átvette görbe gerincének vonalát, oszlopának göröngyeit. Az ágy szabad vége felemelkedett, ahogy egész súlya a másik szélére nehezedett. Frottír kék csíkos pizsama alsója ráúszott a csontos combjaira. Hideg, elnyúlt lábfeje hunyorított ki a szőnyegre gondosan elhelyezett pamut papucsból. Kezei hanyagul omlottak először az ölébe, s majd csak ezután csúsztak le combjáig, amiket csak a sovány, kövezett térdkalácsa állított meg. Tekintete üveges volt, világos hályog öregítette meg.
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
A sok dokumentum, régi fénykép…
Hova lettek a hithű családok?
Századokat átívelő találkozások…