Hirdetés
Pályázatok » Kálnoky László 100
Bejegyzések a következő címkével: 'h'
Jelige: Herbert
Családi idill
"Hová lettek a családi ereklyék”[1], Edi? – érdeklődik egy hang valahonnan a vállaim mögötti vaksötét univerzumból. Furcsán távolinak tűnik, szinte visszhangként érzékelem. Kőszoborrá dermedek, és a legapróbb nyikkanást is visszafojtva fülelek. A gondolat, hogy rajtam kívül esetleg van még valaki a lakásban, a kétszeresére gyorsítja a vérkeringésemet, az ereimben kúszó félelem különösen kiélesíti az érzékszerveimet. Óvatosan kinyújtom a kezem, fényforrás után tapogatózom.
Jelige: Hollókéz
Hollókéz
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
egy átlag-éjen kutatom okát,
talán fagyos szél, mit isten okád?...,
sírni kéne, s egy imát is rebegnék.
Jelige: Hindi85
A pillanat
„Hová lettek a családi ereklyék” [1]
Ki tudja? Ki mondja meg? Kit érdekel?
Némák az elmék, a padlás dohos, a kor titkos.
Hallomásból, vallomás, beforrt sebek törnek fel.
Fájdalom, őrület, s kis öröm, mi az agyban őröl.
Nem engedi szájukba a valós szavakat,
nem adják az Ősök féltve őrzött titkukat.
Szemükben könny, szájuk remeg, fejükben egy emberemlékezet.
A feszültség nő, szíved dobog, hátha megindulnak a gondolatok.
A csoda megtörtént, zúdulnak a szavak, felszínre törnek a rémképek,
s Te hirtelen megkérded, hová lettek a családi ereklyék Nagypapa?
Rád néz, torka elszorul, szeme elborul, keze görcsbe rándul.
Néma pillanatok, hangtalan szavak, egymásra nézünk, s Mindent megértünk.
„Szellemképüket az utódok őrzik.”[2]
Jelige: Hovirag
Féltve őrzött ereklyék
„Hová lettek a családi ereklyék”[1],
a dal, a tánc, a móka, nevetés
emlékek dereglyéjén úsznak felém.
Jelige: hiányjel
Kettős kötődés
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]? Dobozban, a padláson? Holnapután ki mit visz? Apád fényképezője? Anyám varródoboza? Mi mért nem avattunk valamit időtlenné a 27 évnyi házasság alatt? Valami ereklyét… Mindent lecserélünk, vagy tönkreteszünk, ahogy egymást is. Ennyire futotta.
Jelige: hegyek
„ Hová lettek a családi ereklyék”[1]?
„Hová lettek a családi ereklyék”[2]?
Nekünk míg volt, édes menedék…
Egyetlen kép a modern szobában,
ráül az esti fény a félhomályban.
Oly feltűnő, nem is illik oda,
valahogy, látványa sivár, mostoha.
Szemernyit hátra lép a lét,
óvakodva jön a sok emlék…
Rezzen a fal is, por szitál,
valaki mellettem, mögöttem áll.
Nagyapám az. Hogyne tudnám!
Pedig nem érint, nem ér hozzám…
Láthatatlan, botja mégis koppan,
örök-papucsos lába csusszan…
Libben nagyanyám fakó szoknyája,
jaj, úgy emlékszem erre a nyárra!
Visszalép hozzám, ringat az idő,
bennem jelen s múlt kételye nő.
Hova tűntek azok a tárgyak,
amelyek nap, mint nap körbe jártak?
A tükör, hol nagyanyám nézte magát,
míg hosszan kefélte s fonta haját…
A pipa, melynek dohányillata
volt az otthon fején ékes korona.
Az a kis fiola, benne a rózsaaroma
maga, a szerelem édes dallama…
A hatalmas tűzhely, vízmelegítő,
a kék-fazék, a kávéra figyelő.
Hová a kút, forrás-kék vízével,
az azon nőttek csodás-jó ízével…
Azon a nyáron az egész család
körülülte az otthon asztalát.
Egy fiú és három lány.
Néztük őket a kapun át,
míg készült a kép az öröklétnek,
kegyelet-őrző szép emléknek.
S fakulnak tovább az idő telik,
„szellemképüket az utódok őrzik.”[3]
Jelige: Hova lettek
Hová lettek
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A kunyhó, mint családi menedék.
Hová lett a frissen sütött meleg kenyér,
Mitől néha hólyagos lett a tenyér.
Jelige: Hátraeső
Érthetetlen értelem
„Hová lettek a családi ereklyék”[1] – ismételgette magában a mondatot Zoey, és beleszürcsölt a kávéjába. Maga elé nézett a semmibe, folyton merengett az idézeten, nem találta értelmét. Két hete olvasta egy magazinban, afféle szállóigeként emlegették a szerkesztők. Bár Zoey ebben nem volt teljesen biztos.
„Folytatás, és a rejtély a következő számban” – írták a magazin szerkesztői. Zoey azonban a türelmetlenebbek táborához tartozott. Már egy kisebb, jegyzetekből álló kupacot összegyűjtött íróasztalán. A mondatot a szerkesztők nem csak úgy beleszőtték a kétoldalas cikkbe, ellenkezőleg. A mondatra építették magát a cikket, és bár az egyszerű, ötszavas mondatnak külsőleg nincs túl sok mondanivalója, Zoey valamilyen rejtett értelmet vélt felfedezni benne.
Jelige: holdfény
Utódok öröksége
„Hová lettek a családi ereklyék”[1]
A mankó, min az idő átcsorog,
rozsdásra mart kardot az emlék…
Most a múltjuk részegen tántorog.
Jelige: Ha van akarat, van út is
Porfogó
Ha el akarsz érni egy bizonyos célt,
egy bizonyos emberré kell válnod.
(Zen mondás)
„Hová lettek a családi ereklyék”[1], hol van ennek a becsületére kényes családnak a hagyatéka… – töprengtem el azon a szép napsütötte délutánon, amikor értesültem nagybátyám sikkasztásáról. Ugyanabban a nevelésben részesült, mint apám, mégis teljesen más utat választott.
Az örökséggel kapcsolatban nem a kis nippekre gondoltam, amit nagyanyám gyűjtögetett, nem az anyám által őrízgetett első osztályos füzeteimre, sem nem a régi, megfakult fényképekre. Szűkebb családunkba már régóta nem a tárgyi dolgok voltak az igazán megőrzendő kincsek. Annyit költözködtünk az elmúlt tíz évben, hogy minden egyes új csomagolás megszabadított a használaton kívüli tárgyak újabb halmaitól. Szinte fizikai megkönnyebbülést éreztünk apámmal együtt, amikor egy-egy régi limlomot kézben tartva egymásra néztünk, s nevettünk:
- Kell ez neked?
- Minek?
