Hirdetés
Pályázatok » Versképek
Bejegyzések a következő címkével: 'z'
Jelige: vattacukor
A vízöntő éve
Ha egyszer a Teremtő
a karodba tesz egy gyermeket,
ki lehet: zsidó, cigány, vagy gój,
az Anya az,
aki kezében ez a kicsi hegedű dalol.
Nem hiszek az irányíthatatlan genetikában.
Hiszek a lélek, az érintés, a mese szavában.
A melegségben, a puha anyaölben,
a gömbölyödő vacokban, mely körbefon.
A szeretetben, ki ha kell, parázson lépked,
hogy megóvja mindenáron a gyermeki létet.
Nem ugrat át vele félelmes, sziklás meredéket.
Hátára vetve Őt, nem kötéltáncol,
és amíg tudja, szárnyával eltakarja ettől a világtól.
Mert ha a fészekből kizuhanni hagyja
- mindegy: zsidó, cigány, vagy gój -,
a kedves, cincogó hangú hegedű
- ha rosszul hangolt gordonkává nő -,
már csak hamisan, disszonánsan szól.
Jelige: edóka
Elhagyott üzem
Szenet loptunk az állomáson,
hideg maradt a vályogház.
A szekrény penészedő háta
izzadt, mint akit ráz a láz.
Hogy elérd a hajnali kezdést,
nyirkosan húztad fel ruhád.
S nincs már a gyomrodban remegés,
ha vas döndül, sav marja szád.
Jelige: sűrített levegő
Gyerekdal az éterből
Fürjesi Csaba: A vízöntő éve című festményhez
Kinn ülök a játszótéren
Olyan közel jár az éden
Gömbmeleg víz sűrűjében
százhazárvíz dús ölében
szunnyadoztam ezer éven
Csillag világ ezerében
Lélekzetnyi lebegésben
Oda várom születésem
Jelige: enoch
Az üvegházban
A múlt megbabonáz,
sortűz, géppuska zaja a távolból.
Az ember soha nem vigyáz,
és sorsot csihol az akaratból.
Mivé lettél, világ?
Vírusod, az evolúció elpusztít,
terméked bércre hág
és rád tűzi véres lobogóit.
A jelen üvegházban tombol,
a falra ujjaival festi a halált-
s mire a festék megszárad,
- észre sem vesszük! –
az ősmesszi rémálom valósággá vált-
a konok kárhozat árad,
- csak állunk, nézzük –
táplálkozik, felemészt, rombol…
Jelige: zöldike
Kívül belül
Durr!
- mondta a kapu és bevágta magát,
becsukva a remélt mennyek kapuját.
Hess!
- mondta az ajtó,
majd mindent kulcsra zárt,
és eldobta azt, hogy nehogy megtaláld.
Fuss!
- mondta egy hang.
Keress más lakot!
Jobb ha félsz, mert itt
belülről rácsoznak ajtót, ablakot.
Akarom!
Nem érdekel, hogy mit beszéltek,
- mondta az ostoba lélek,
és áttörve kapun, ajtón,
rácsokba kapaszkodva,
kalitka-lakó halvány lidércfény lett.
