A Versképek irodalmi pályázatra benyújtott alkotások.
Pályázatok » Versképek
Az elhagyott üzem vajon mit üzen?
Része a tájnak, a múló világnak.
Ahogy méltósággal elterül a pusztán,
Olyan bágyadtan néz, szinte tisztán.
Egyszer erős volt és kemény, ahogy élt,
Ahogy bádogfalai közt életre kélt.
Ahogy hirdette, hogy kemény, mint a kő,
Ahogy számára nincs már több jövő.
Beborít a köd, akár gyűlölet a gyengéket,
beleolvadok, mint havas tájba sarki nyulak.
Azzá leszünk, amit megununk,
amit hátrahagynánk.
Szeretném, hogy jöjjön vonat.
Magára borult bársony
lepel takar;
nem vörös, fehér.
Tiszta, frissen köpült vaj,
vagy egy lepedő:
gyűrött,
mint ráncos homlokon
gőzzel, vasalhatatlan sors ráncai.
Üres, tiszta lap: magány,
annak szűzen hagyott szürkeségébe borult,
színtelen festékkel rajzolt életvonalán,
átlátszó, sehol semmi, senki,
nyugodt, süketen hangos magán állomás.
Minden öröm oly parány,
A Bánat a végtelen tenger,
Benne úszik a Magány.
A túlpart nem is látszik,
Befelé sodor egy csók-apály,
Mögöttem gyermek játszik.
Stoppoltál már valaha?
Ha igen, talán igazat adsz nekem ma,
abban amivel hasonlítom,
ha várod az autót az úton.
El szeretnél jutni valahova,
célod ismered, ez a titka.
Azt, hogy miként jutsz el oda,
előre nem tudhatod soha.
hiszen, tudható: nincs teremtés, ha nincs képzelőerő.
ímhol látható, mit idézett meg a féktelen álom,
hogyan is vegyített a nagy szellem és lélekkeverő?
itt, ahol majdan véletek együtt én is megtalálom
az életünk miértjét, hiszem, s vallom, a nagy tervező
zseniálisan ötvözte a célt, amely a végtelen
távolában is jól kivehető! és eme zöld mező,
ahol a természet vakon pazarolt, most az értelem
győzelmi indulója tarol, és hét határon át zeng!
de, persze ez nem afféle ódon retrográd munkadal,
amiben az elhallgatott igazság bugyután feszeng.
Testvéremnek kell lenned,
mert testvéred vagyok.
Szeretnünk kell egymást,
mert testvérek vagyunk.
Nem vagyunk egyedül.
mégsem vagyunk együtt.
Hasonlítunk egymásra,
mégis különbözünk.
Sírástól elhomályosult súlyok forrása vagy.
Vesztett küzdelemben alábbhagysz,
mint elsöprő vihar,
törsz, rombolsz, zúzol, zúdítasz,
vizeddel ordítasz,
sápadt sárgaságot betegségnek adsz.
Véleményed irigység,
bezöldült arculat:
sötétben tapogatózni,
elhomályosult szemmel semmit nem látni,
sírni, jajveszélkelve könnyezni,
majd megnyugodni csendes, meleg záporod alatt.
Állomás. Ne hidd, hogy más álma más.
e vérengző erő-mezőbe tűzött biztos pont,
hol hektikus a gravitáció.
Ködbe vessz, vagy délibábbá,
a műbőr gyorsan felejt.
az utak érted vannak, nem ellened.
(Indulj el egy úton, mert
ez a kereszteződés még elcsap.)
egy mindösszefolyt idő dalai
hol vagy, Vizi?
ezen a vonalon nincs ereje a térnek
az utasok otthonról haza sosem érnek
mobilokon itt senki sem beszél,
az ablakon bámulnak kifelé.
mire szolnokhoz ér a vonat, a szendvics
után maradt nejlonzacskóból csorgatva
könnyeikkel töltik meg a Tiszát, hogy aztán
a Körössel már a vonat szennyvize is keveredjen
és lehet, hogy ezért ilyen békés megye a
Viharsarok, vagy inkább azért mert ez a peron
mindig üres és nem mondhatom azt,
hogy nézd ott azt a vonatot.