Hirdetés
Pályázatok » Versképek
Bejegyzések a következő címkével: 'l'
Jelige: aszpirin
Lépcsők
Minden lépcsőfok
egy pillanatnyi jelen.
Egyetlen állomás.
Egyiken tisztára
mosdott szél kószál,
hallani a rügyfakadást.
Másikon harag, gyűlölet,
zaj, lárma.
Emberek sokasodása.
Tépik egymás haját,
s nem félik a héják
vijjogását.
Újabb lépcsőfok.
Újabb állomás.
Megállsz.
Mosolyok, szivárvány,
fénytől-vert falak.
Kitárt karokba botlasz,
értelme van a szavaknak.
Tovább kell lépned,
ha akarsz, ha nem.
Az előre már hátra.
Haladsz.
Nincs olyan hogy lent,
vagy fent, csak fel.
Ha az Úr is úgy akarja
egyszer megérkezel
a végső állomásra.
Jelige: Zucca
Állomás
Állsz az állomáson
egy télbeásott városhatáron
Belépsz, de nincs kijárat,
vagy csak én nem találom.
Belep a hó, a szürke süppedés,
kopog a jég, az idő,
mint mindig,
túl kevés
de az örökkévalóság még hátra van.
Nem tudjuk, melyik vágányra érkezik,
a felsővezetéked elszakadt, nincs már kapcsolat
a hangosbemondó is csak szórja a hangokat,
mint kéz a magot terméketlen földre,
itt ragadtunk –
talán örökre.
Jelige: mrhelfgott
Elhagyott üzem
Akár az elhagyott gyár-üzemek:
olyan az én elárvult lelkem...
(Ércről és vasról énekeltem,
akár az elhagyott gyár-üzemek...)
S mostan a megfakult ősz-levelek
szívemnek kertjében (a Kertben)
szanaszét hevernek, leverten.
S miként az elhagyott gyár-üzemek
Jelige: Pumpkin
A termelés leáll
Szilánkos száraz föld,
porzó tüdejű gondolat
csorba cserepes száj
üveges szemek - törött ablakok.
Én is elhagyatott gyár vagyok
ma már nem hasadok tovább
a termelés is leáll,
ha kilépsz a szobából.
Jelige: helia
Zakatoló hajnal
Hajnal hidege lágy csendet csent
az állomás bágyadt szürkesége köré.
Arcára most komor fátylat lehelt
a köd, mely lomhán terebélyesedett
szét robusztus épületek utcái közé.
Vártalak, akár egy gyermek ha
télnek fuvallata karácsonyt emleget,
s fagyos ablaküvegen hópihe kopogtat,
figyeli éjjel minden didergő álmodat,
majd szellő szárnyán tovareppen.
Jelige: Hatsokert
A lány
Az utolsó vonat is kifutott,
az állomás üresen áll,
sehol egy lélek,
porzik a járda, a büfé is zárva,
a peronra egyedül lépek.
Téged vártalak, s azt hittem,
legalább az éjfélivel itt leszel,
Keszthely felől, apró nőalak,
fejemben édessé vizionált képek,
elharapott szép szavak,
akár a csokis parány,
ropogós emlékek,
ötven kiló valahány…
Jelige: Ponyvaregény
Az Állomás
Az évszak óramutatója télre áll már,
amikor három jóbarát csendben a vonatra vár.
Az alacsonyabbik a váróba be nem merészkedik,
csupán - a másik kettőt fürkészi bután.
„Miért nem foglalsz helyet?” kérdi a harmadik,
habár ő is félig a jeges levegőben ül
mindenki számára érthetetlenül.
Jelige: Nosztalgia 74
A végtelen
Kívül, belül, végtelenül
Bolyongok Utamon,
A tudatom, mit rejteget,
Hiába Kutatom.
Kívül, belül töretlenül,
Vágyom, hogy rám találj,
Dagállyá váljék általad,
Magányos, bús apály.
Jelige: 6unoka
Állomás
A szürke árnyai
ordítják a magányt.
A ködfátyol ölében
borongva, társtalan
áll a férfi, a lány.
Pár lépés csupán
mit tenni kéne,
de félnek. Kellenének?
A csöndmasszán áthallik
a vonat zakatolás.
Bátortalan pillantás,
röpke szemvillanás
a gyűrött alak felé.
Tétova mozdulat törik
meg a konok hát görbületén.
Sikolt a fék, lassan
gördül a szerelvény
az állomás elé.
Jelige: Csizma
Füstcsík
Csizmám bélésébe szivárgott szürke latyakban
görbítem be az ujjaimat. Szorosan tapad össze
mind. Ahogy éhes sas pontos karma a zsákmányt,
tegnapom elpazarolt melegét csizmámba szorítom.
Minden sáros, szürke, fehér, és barna, fakul, csak
egy múlt századi képeslap, a színét lehalászták,
arcom halvány gondolat. Árnyék. Ráfagy a képre.
Korlátok cikk-cakkja emel keretet körülöttem.
