Hirdetés
Pályázatok » Versképek
Bejegyzések a következő címkével: 'i'
Jelige: Orchidea
A változás megérint minket
Reggeli pirítós kezünkben szétomlik,
Mielőtt a szánkhoz érne,
Éjszaka szétfolyik álmunk,
Mielőtt a valóra térne,
Vért izzadunk a forró nap alatt,
Bánatos arcunk,
Mert nincs más csak a mi ádáz
Harcunk,
A borús kedv, a rossz érzés,
A bajok,
Háborúk, káosz, ellenségek,
Zűrzavarok,
Genetika a kvantumkorban,
Ahol mutánsok uralkodnak,
Vagy talán meg is gyilkolnak,
Vagy a föld felperzselődik
Nyomban,
Hisz nem hiszünk abban,
Hogy: ha felnézünk az égre,
Még mindig világít napnak fénye,
Szebb jövőre várva.
Éljünk itt végre!
Mert az ember okos,
Tanul belőle.
És, mert minden rossznak
Gyermeke a béke.
Ez vár reánk, hisz
Beköszöntött a Vízöntő éve,
Ahol egymásba karolunk végre.
Jelige: Kivulbelul
Kívül-Belül
Látomások
tünékeny szerepben
szemeden át hiába látok
ha én vak vagyok.
Ismersz ismeretlen,
önmagamat kevésbé.
Látszólagos változás
örök körforgás
kívül-belül
benned és veled létezem.
Jelige: produktum
Parázsnak szellők a dombon
Egy csipetnyi aggodalmat
látok.
Nem helyes, sőt ez így
felesleges.
Döntésem mivoltát hiba
felülírni.
S Istenem ajándékát nem
felismerni.
Egy kanálnyi furcsa hiányt
érzek.
Melyben a kétség valamiért
feloldódott.
S ha e főzött drogot
beveszem.
Hatása által kétséget s félelmet
elvethetem.
Hogy mi az a kétség
bennem?
A magamtól való nyers
félelem.
Mi van, ha nem eléggé
szeretem?
De ha vele vagyok
kettesben,
Lelkemben nyugalom s minden
rendben.
Ezért kérlek, hogy gyújtsd meg
bennem.
Azt a fel-felparázsló
tüzet.
Úgy, hogy többé ne féljek így:
"Jaj kialszik a tüzem!"
Jelige: mirage
Kívül-belül
Most ti élve eltemettek? Marom csak koporsóm fedelét?
A föld alatt nem hallik sikolyom, elnyeli gyorsan a sötét.
Nem úgy, mint egykoron a násznépi rivallban,
hangom mind közül kecsesen szólt,
s a fehér fátyolon libbent az akarat, nem némult el
ajkunkon a csók.
Most miért nem jössz? Miért nem kaparsz ki tíz körömmel?
Nem haltam meg, csak kicsit összetörtem…
Felesleges bármi, a föld súlya nehéz,
most már tényleg elmegyek,
itt hagyom e gyásznépi háremet.
Hozsannázzatok, tömjént is szórjatok,
majd gyászkoszorúmra szép szókat írjatok!
Még egy lélegzet, mintha tölgyesben járnék,
aztán alkonyul..s szemfedőmre csorog a piros vér,
de ajkamra nem ad már szózatot.
Jelige: mogyoro
Kinn és bennem
Nekem az Isten olyan, hogy tudom a múltat.
Fújtat a régmúlt leharcolt tüdeje,
süketek torz, hamis jelet adtak
a hadnak, itt a háborúk ideje.
Nekem az Isten olyan, hogy látom a jelent.
Cement, mely megkötne talán,
barát, ki gonoszságból jelent,
emelkedik a gyalázat sarán.
Jelige: Ganümédész
A VÍZÖNTŐ ÉVE
Pelaszgosz, Pelaszgosz!
Te kisfiút vittél az isteneknek.
Egyikünk se volt szürkébb
az árnyalatnál, mely Árkádia
aranykorát idézte. Özönvíz
hull fejünkre, melyből gyermek—
kezek lógnak a sárguló földre.
Deukalion, Pürrha!
Meneküljetek, az arcotokról
özönvíz mossa le a gyermeki
ártatlanságot, csak a Parnasszus
hegyén lépjetek újra a földre.
A bambulás tája az angol—
szürke fodrok közt fehérlik.
Jelige: Acces1991
Néma angyalok
A szürkület függönyén át
rátok bámulok.
De csak a semmi kiált,
néma angyalok.
E nagy tér, ami elválaszt,
és közénk csorog.
– Síró közöny nem nyújt támaszt,
néma angyalok.
Szemetekben a remény hűlt
lángja rám pislog.
Szívetek már oly sokat tűrt,
néma angyalok.
Raknék tüzet, óriás máglyát,
de csak hamut fújok.
Rég leégett ez a világ,
néma angyalok.
Elfordulnak milliónyi
szenvtelen arcok.
Holt világunk gyászolói,
néma angyalok.
S ha mi majd habokba veszve
végleg eltűnünk,
– az Úr dézsáját megdöntve
kitölti végzetünk;
értünk halk imát ti mondjatok,
néma angyalok.
Jelige: Acces91
Áloműző
Fölbuksz megint álmod habjaiból,
- a valóság mosdat és öltöztet.
Ismered már mozdulatairól:
kiolvasott, nyitott könyv előtted.
Álmod langyos érintése elhagy.
Jégverejték ül homlokodon.
Szúr a víz, a valóság csak mosdat,
- mint egy gép úgy cselekszik monoton.
Jelige: kivül belul - Wahorn András
A kapu másik oldalán
Hajnali csend. Ébredezik a lét.
Esőcseppek hullanak.
Az ég szürke inkább, mint kék.
Valódi Tavasz illat árad,
zápor, virágok, nedves aszfalt,
zöldellő levelei a fáknak.
Ülök a kertben, a világ most
nem több és nem kevesebb,
én bent vagyok, minden más
kint rekedt egy másik térben.
Hallom, ahogy az úton az autók
vízpermetet vernek.
Jelige: Te + Én
Szerelem
Zsenge ifjú lágy csókja
ringat naphosszat el,s tova.
Tudatnak elveszett rút kódja
szerelmet vall,azt súgja:
Boldog a perc veled,
minden nap és álom alatt ha élek,
csókodból minden falat libbent az ég felé.
Mert súgja:
Kérlek örökké éljünk,ha meg nem halunk,
tán soha el nem vész az,
mit szerelemnek hív tudatunk.
Virágként lát minket világ,mint gaz,
mely gyermeknek virág,
s azok vagyunk mind,
örökké él bennünk világ.
Felé tett reményünk a hit,
mely vágyak vad uralmában,
csüggedt álom,de erős
szilárd talp tudatában.
Két szívből így lészen hős!
