A Versképek irodalmi pályázatra benyújtott alkotások.
Pályázatok » Versképek
Amikor először dolgoztam,
akkor az ősemberré váltam.
Utoljára tegnap dolgoztam:
részeg disznó - négykézláb jártam.
Megerőszakolt
föld, a hideg falak,
vasat harsogva emésztő rozsda,
s némaság.
Égre emelt tekintetek,
s várakozás.
Nem tülekszik,
igyekszik senki sem
átölelni a fém szörnyetegét,
mit a jólét
hazugsága működtetett.
Logisztika.
Magunkra hagyott minket az idő,
mint középkorú nő, idősödő gyermekeit.
Egyetlen múló percé sűrűsödött,
a valaha ciklikus, bejárható közeg.
Mint morajló tenger hullámai,
átcsap felettem a jelen,
és mindent magával visz,
amire nem helyezem testsúlyomat.
Nyelem könnyeim.
Elindulnék, de nem találom a visszautat.
Árva madár röpül a hangáron át
Megpihenni száll a rozsdás csőre
Csőre kitátva károgja vesztét
Mikor röptére tárja szárnyát
A rozsdás ócska cső hull alá
Hulla lába látszik csak
Mára vége a munkának
Csörömpöl a vasrom
Az üzem már csak avas rom
Zeng – kong a hangom
A gyár bezárt
Ébredek, kelek,
tükörbe nézek,
eszek gyorsan, hogy öltözzek,
otthonról lelépek,
vezetek,
a műszakra időben beérek,
rázok kezet,
köszönök jó reggeltet,
teszek, veszek,
intézkedek,
elvégzem mit főnökék kérnek,
egyet ha tudok ebédelek,
jóllakott leszek,
egy órára nézek,
hol van míg végzek?
Mindjárt repülnek
az utolsó emailek,
majd elmegyek.
Útközben beszélgetek,
kicsit nevetek.
Hazaérek.
Tévézek.
A társammal összenézek.
Vacsorára egyek?
Lefekszek.
Kikapcsolom a gépezetet.
Reggelig így is elleszek.
Szebb jövőre nézek,
Látok idilli képeket.
Ébredek...
Az elhagyott üzem vajon mit üzen?
Része a tájnak, a múló világnak.
Ahogy méltósággal elterül a pusztán,
Olyan bágyadtan néz, szinte tisztán.
Egyszer erős volt és kemény, ahogy élt,
Ahogy bádogfalai közt életre kélt.
Ahogy hirdette, hogy kemény, mint a kő,
Ahogy számára nincs már több jövő.
Minden öröm oly parány,
A Bánat a végtelen tenger,
Benne úszik a Magány.
A túlpart nem is látszik,
Befelé sodor egy csók-apály,
Mögöttem gyermek játszik.
hiszen, tudható: nincs teremtés, ha nincs képzelőerő.
ímhol látható, mit idézett meg a féktelen álom,
hogyan is vegyített a nagy szellem és lélekkeverő?
itt, ahol majdan véletek együtt én is megtalálom
az életünk miértjét, hiszem, s vallom, a nagy tervező
zseniálisan ötvözte a célt, amely a végtelen
távolában is jól kivehető! és eme zöld mező,
ahol a természet vakon pazarolt, most az értelem
győzelmi indulója tarol, és hét határon át zeng!
de, persze ez nem afféle ódon retrográd munkadal,
amiben az elhallgatott igazság bugyután feszeng.
Régi gyárba fúj a szél.
Hallgatom dalos szavát.
Régi kor miről beszél.
Hatva át az éjszakát.
Száz legény, ki erre járt.
Mind e gyárba dolgozott.
Száz leányra gyára várt.
Hol ruhát befoltozott.
Elsuhant az élet,tovaszállt messze
Magas torzó falak mutatnak az égre
Gyár épült itt egyszer Fegyvergyár neve
Száz éve olasz hadifoglyok keze építette
Betonból épültek ember irtására
Ennyi volt a hadifoglyok életüknek ára
Épült a magas fal s torzó lett belőle
Nyugati szél tombol már benne