A Versképek irodalmi pályázatra benyújtott alkotások.
Pályázatok » Versképek
Anya sóhajtozva tesz-vesz a szobában,
jelentőségteljesen tekint apára,
az meg elkápráztatva nézi öcsémet.
Az öcsém alig tanulta meg az ábécét, de
regényt ír. Lapjain indiánok és
egyéb haramiák lépnek harcba
szörnyek rettenetes armadájával.
Rosdás vaskapu régen zárva,
nincs ember ki szélesre tárja
csak a széljár ki-be rajta
Elárvult a gépsor, nincsen munka rajta.
Itt megált az élet, csak a rozsda marja
már munkás kezek nem dolgoznak rajta
A szél kitört ablakok közt munkásokat,
keres hogy hajukat fel borzolja.
Vízöntő évében mozgalmas az élet,
hullámzó gondolatok járnak,
az emberek fejében.
Csak remélni tudják hogy összejön,
Amit elterveztek a vízöntő évre.
Sok eső esik, áztatja a földet,
Jó termés várható a vízöntő évben.
Ez év biztatóan hangzik siker, pénz és,
sok más, de a sikert nem adják könnyen,
meg kell küzdeni érte,
Talán így pénz is lesz belőle.
Ez az igazi vízöntő éve.
Akár az elhagyott gyár-üzemek:
olyan az én elárvult lelkem...
(Ércről és vasról énekeltem,
akár az elhagyott gyár-üzemek...)
S mostan a megfakult ősz-levelek
szívemnek kertjében (a Kertben)
szanaszét hevernek, leverten.
S miként az elhagyott gyár-üzemek
Szilánkos száraz föld,
porzó tüdejű gondolat
csorba cserepes száj
üveges szemek - törött ablakok.
Én is elhagyatott gyár vagyok
ma már nem hasadok tovább
a termelés is leáll,
ha kilépsz a szobából.
Elment az Úton, s a halál lebbent lépte nyomán,
átölelte a fény,s ők csak álltak sután.
Nézték a távolt, a tűnő csodát,
a múlandó testet, a szürke homályt.
A kétely, mely őrjöngve marcangol szét…
távol vagy messzi…fény vagy sötét.
A kérdés, mely dobol az agyak falán,
egyre csak lüktet bennük, örök talány.
Óh, Uram,
ha cseppenként adod,
a bőség érzése soha nem fog el.
Zúdítsd inkább, esdeklőn kérem,
öntsd a nyakamba,
csak így lesz szomjazó rétem
tarka mezővé.
Óh, Uram, akard te is,
hisz a föld vétlen,
s a kegyetlen szárazság oly kínzó büntetés,
inkább essen egész évben!
S miként éhkoppot az árva gyermek,
úgy fájja a tavalyi vetés
az idei aszályt.
Kívül, belül, végtelenül
Bolyongok Utamon,
A tudatom, mit rejteget,
Hiába Kutatom.
Kívül, belül töretlenül,
Vágyom, hogy rám találj,
Dagállyá váljék általad,
Magányos, bús apály.
Úgy képzeltem el, hogy majd menekül,
Mert kívül-belül ez az alázat.
S most szemembe néz nem kért egyedül,
Ő teszi, tárjam az ajtót, járjam be a házat.
A kocsma ajtajában ott áll borosan,
A sárga villany elömlik alakján.
Vonzó árnya a falra vetül,
Játszana most is, ha hagynám.
Kívül-belül
Azt érzem,
Hogy imádok élni
Kívül-belül
imádok élni.
Annyi rege,
Sok szép mese köt ide.
Imádok élni
Kívül-belül
Mélyen, ott bent
A végtelen messziségben,
Gondolatok tengerében,
Vérfoltokkal kerítve.
Sárga lámpafénynél
Verset sírni.
Imádok.
Imádok dinnyét enni,
Mustárt s virslit,
Szőlőt falni.