A Versképek irodalmi pályázatra benyújtott alkotások.
Pályázatok » Versképek
Bomlik a rend, mert oszlik a rendszer,
Nem kell a korlát, minek a család?
Csak mennék a sötétből a fény felé
Szabadságigényből.
Haladok a fény felé, mi egyre sötétebb,
Hol van az út vége? sohasem érem el.
Köbe vésett szabályoktól menekülök
Szabadságigényből.
Magunkra hagyott minket az idő,
mint középkorú nő, idősödő gyermekeit.
Egyetlen múló percé sűrűsödött,
a valaha ciklikus, bejárható közeg.
Mint morajló tenger hullámai,
átcsap felettem a jelen,
és mindent magával visz,
amire nem helyezem testsúlyomat.
Nyelem könnyeim.
Elindulnék, de nem találom a visszautat.
Testvéremnek kell lenned,
mert testvéred vagyok.
Szeretnünk kell egymást,
mert testvérek vagyunk.
Nem vagyunk egyedül.
mégsem vagyunk együtt.
Hasonlítunk egymásra,
mégis különbözünk.
Sírástól elhomályosult súlyok forrása vagy.
Vesztett küzdelemben alábbhagysz,
mint elsöprő vihar,
törsz, rombolsz, zúzol, zúdítasz,
vizeddel ordítasz,
sápadt sárgaságot betegségnek adsz.
Véleményed irigység,
bezöldült arculat:
sötétben tapogatózni,
elhomályosult szemmel semmit nem látni,
sírni, jajveszélkelve könnyezni,
majd megnyugodni csendes, meleg záporod alatt.
Leszállt az éjszaka, minden gyermek alszik már,
sötétben már csak az ősök keringőznek.
Míg az alvók boldogan álmodnak a széllel,
addig mi fáradt, boldogtalan táncot járunk.
Gondtalan, szép kicsiny világuk összeomlik,
de azt összerakni egyedül már nem tudják.
Az alvó felébredt s nem tud visszaaludni,
táncol már ő is, és nem tudja abbahagyni.
Kicsi vagyok, földön állok,
Világfává nyújtózkodok.
Két karommal égig nyúlok,
Nap atyánk gyermeke vagyok.
Kicsi vagyok, földön állok,
Őseimhez fohászkodok.
Miként fát a gyökere,
Őriz ősök szelleme.
Anya sóhajtozva tesz-vesz a szobában,
jelentőségteljesen tekint apára,
az meg elkápráztatva nézi öcsémet.
Az öcsém alig tanulta meg az ábécét, de
regényt ír. Lapjain indiánok és
egyéb haramiák lépnek harcba
szörnyek rettenetes armadájával.
Vízöntő évében mozgalmas az élet,
hullámzó gondolatok járnak,
az emberek fejében.
Csak remélni tudják hogy összejön,
Amit elterveztek a vízöntő évre.
Sok eső esik, áztatja a földet,
Jó termés várható a vízöntő évben.
Ez év biztatóan hangzik siker, pénz és,
sok más, de a sikert nem adják könnyen,
meg kell küzdeni érte,
Talán így pénz is lesz belőle.
Ez az igazi vízöntő éve.
Elment az Úton, s a halál lebbent lépte nyomán,
átölelte a fény,s ők csak álltak sután.
Nézték a távolt, a tűnő csodát,
a múlandó testet, a szürke homályt.
A kétely, mely őrjöngve marcangol szét…
távol vagy messzi…fény vagy sötét.
A kérdés, mely dobol az agyak falán,
egyre csak lüktet bennük, örök talány.
Óh, Uram,
ha cseppenként adod,
a bőség érzése soha nem fog el.
Zúdítsd inkább, esdeklőn kérem,
öntsd a nyakamba,
csak így lesz szomjazó rétem
tarka mezővé.
Óh, Uram, akard te is,
hisz a föld vétlen,
s a kegyetlen szárazság oly kínzó büntetés,
inkább essen egész évben!
S miként éhkoppot az árva gyermek,
úgy fájja a tavalyi vetés
az idei aszályt.