Jelige: Ponyvaregény

Beküldte: admin, 2014-06-09 19:57:11  | Címkék: p, állomás

Az Állomás

Az évszak óramutatója télre áll már,
amikor három jóbarát csendben a vonatra vár.

Az alacsonyabbik a váróba be nem merészkedik,
csupán - a másik kettőt fürkészi bután.
„Miért nem foglalsz helyet?” kérdi a harmadik,
habár ő is félig a jeges levegőben ül
mindenki számára érthetetlenül.

Háta mintha odafagyott volna az oszlopnak,
úgy - ül ott állva. „Mindjárt jön amúgy.”
Fonémái bizonyára a vonat érkezéséről szólnak,
de ez azonban sohasem biztos ám.
Na, de talán most az egyszer igen, lám!

Messziről magasba száll egy füstpamacs család.
„Végre!” - hallatszódik a középső mondatának vége,
ugyanis arcát beterítő hó elnyelte a többi szavát.
Nem fekszik ő hasán teljesen hiába,
így tud egyedül lehűlni sajogó lába.

Hármuk álláspontja más ember számára esetleg
furcsa - de ez az idő elütésének brilliáns kulcsa.
Hiszen ki akar itt unatkozni, ők inkább remegnek.
Fáznak egy kicsit kabát, sál és cipő nélkül,
annyira, hogy testük már szürke árnyakká kékül.

Sőt! Ebben a hidegben az összes többi szín
is elmenekül – melegebb éghajlatra, s ezen felül
a nyári illatoknak sem hiányzik ez a hideg kín.
Őket ugyan hiányolja a három barát sajnálkozva,
hol van a tavaszi szellő, ami mindezt visszahozza?

A fekete füstcsomó figyelmeztet kedvesen:
„Nehogy - influenza legyen belőle.” A szuszból kifogy,
de az árnyaktól válasz nem jön, az bizony nem.
Vonat érkezik, felszálló azonban nincs sehol;
a kalauz a szagtalan szombati alkonyba szagol.

Úgy tűnik tehát, hogy a szürke alakokat a tél
régi emlékek fosszíliájaként örök maradásra ítél.