Jelige: Orsolya

Beküldte: admin, 2014-06-18 23:56:17  | Címkék: ,

állomás

istent az ember alkotta nem fordítva
mondta apám valahányszor elsírtam magam
hogy miért kell meghalnom
azt hitte ezzel megvigasztal

az emlékezetemben mindez már hallgatássá vált
pedig apám nem hallgatott
látod a kékséget
vagy a mindent elnyelő éjszakát
nagy az éj nagy az ég és nagy a csend
ebből építette az emberfia
ebből és reményből
vázat köré rostokat izomból
edzett inakat melyek az ég alját megtartják
aztán vért pumpált belé vörös olajat
amitől isten lehet

nem kérdés ő is meg akart születni
mint kőből kihámozott szoboralakok
testünk anyagából fejtettük ki
ő a nagy éjszakában sem hal meg
mert szépségét szemünk magába zárta
mondta miközben hosszakat léptünk
mint a királyok mikor gondolkodnak
én a védkörében
s ő vitte a visszavert nap tüzét

amikor az állomáson ismét elsírtam magam
egy furcsa allegórián
hogy nélkülem robog tovább az életem
éreztem szememre durva jég nő
mint a fülke ablakára
nehogy azt hidd mondta apám
keze jobbra és balra intett
mintha vizet választana ketté
árnyakat oszlatna el
nehogy azt hidd ő más
az ő testébe is beette magát a halál
már nem is olyan kincset érő edény
de a kék ég a kék tavak
a rózsabogarak zöldje ahogy villan
évek gazdag tavaszokkal
nem a halál... mondta
lám kifakul mögöttünk az élet
építs tág égboltok alatt

éreztem ahogy fekete szárnyaival
a hideg lég betolat
itt a vonat szólt hűvös-ünnepélyesen
elnyelte a sötét mint szennyes víz elringó uszadék
és ő magával vitte a visszavert nap tüzét