Jelige: Kodfatyol

Beküldte: admin, 2014-06-09 19:41:34  | Címkék: ,

Állomás

A köd fátyolán túl a város dereng.
Oda hívlak magamhoz, ha itt kiszállsz.
Fimon vonalak szemzugainkban,
Mosolyogj. Hó fedi el a lábak nyomát.

Még várok a másik peronon.
Valakin áttűz a reggeli fény.
Kontúrja közt halvány kegyelem.
Végigfut a tekintet a korlát bordaívén.

Ma az idő kormos hópehely,
Értelmét vesztett tegnapi varázs,
A pillanat itt van hirtelen,
S a vágányon a mozdony már tovaránt.

Átutazók vagyunk egymás karjaiban,
Megpihenünk és csomagolunk.
Valami bennünk mégis örök,
Amik egymásnak voltunk, s vagyunk.

Nincs szó a miértre, hovára,
Csak hiszed, hogy van végállomás,
Új alakban folytatod ugyanott,
Átutazol, s valakit újra látsz.

A kezemben gyűrött napilap,
A szememben cinkos mosoly.
A köd mögött a város szuszog,
S már itt vagy, érzem, valahol.

Állok a másik peronon,
Valakin áttűz a reggeli fény.
Várok, s vagyok: ez a kegyelem,
S a szívünkben élő tiszta remény