Jelige: Hunovel2

Beküldte: admin, 2014-05-27 15:20:08  | Címkék: ,

Elhagyott üzem

A kapun belépve halálos csend fogad;
Torkomban dübörög egy tonnás gondolat.
Körülnézek lassan, forgatom a fejem,
Keresem a múltat, mert sokkol a jelen.
Egy becsapott ország tükrében
Nézi önmagát a búskomor nép,
Míg kárörvendő gúnyos hangok
Hirdetik, hogy minden így jó és szép.

Elhagyott az üzem, leállt a termelés,
Vidám időket vált a csendes szenvedés.
Sok ezer embernek veszett el munkája,
Sok száz kiscsaládnak röppent el az álma.
Egy hazug korszakot váltott csak
A tőke csábító ideálja,
Mely új köntösbe csomagolva
A saját termékeit kínálja.

Jaj, te szegény üzem, mennyire sajnállak!
Magányban öregszel, csontjaid rozsdásak.
Némán továbbmegyek, csarnokban lépdelek,
Kitört ablakokban fütyülnek a szelek.
Egy kisemmizett nemzet lettünk
Méla történelmünkben újra csak,
És kitörni innen nem tudunk,
Nem segítenek tettek, vagy szavak.

Nagy szórakozottan leülök egy székre,
Előttem asztalon kapcsolók serege.
Megnyomok egy gombot, minden szándék nélkül,
Felbőg egy sziréna, valami megcsendül.
Indulnak a futószalagok,
Feltámad a gyár ezernyi gépe,
Kigyúló fényáradat fut át
A falakon, ugrik itt-ott félre.

Rohan az őr hozzám, leteper a földre,
Hátam mögött kezem beveri bilincsbe.
„Hát maga mit képzel, megbolondult talán?”
- ordítja, és nyomkod gombokat asztalán.
Újra leállnak a motorok,
Kialszanak a gyönyörű fények,
És már tényleg örök időkre
Meghal az üzemben minden élet.