Jelige: helia

Beküldte: admin, 2014-06-09 20:01:02  | Címkék: ,

Zakatoló hajnal

Hajnal hidege lágy csendet csent
az állomás bágyadt szürkesége köré.
Arcára most komor fátylat lehelt
a köd, mely lomhán terebélyesedett
szét robusztus épületek utcái közé.

Vártalak, akár egy gyermek ha
télnek fuvallata karácsonyt emleget,
s fagyos ablaküvegen hópihe kopogtat,
figyeli éjjel minden didergő álmodat,
majd szellő szárnyán tovareppen.

Tél van most is, magányos és rideg,
lehelletem vágyakozó tüzet gyújt,
s pillanattal később már tovareppen,
akár az álmok, szétoszlik, szárnyvesztetten,
s szívembe szomorú szikrát csal a múlt.

Vartalak, most már tudom, hiába.
Másnak súgod már éjjel féltett álmaid,
más kezével kulcsolod kezedet, s ha
felébredsz, őrá mosolyogsz majd.
Elfeledted rég, amint
reggelente csókot itt
cseréltünk remegve,
szíved a szívembe,
s átölelt az állomás csendje.
Hiányod fájt – s jött a vonat sietve...