Jelige: freedomdomdom

Beküldte: admin, 2014-06-09 19:45:50  | Címkék:

BeszŰRődés

(Dobó Bianka: Állomás)

Ott vagyunk, ahol a Tejút tekint
csillagporból szőtt űrporondra,
ott, hol galaxisok árnyéka ring
és a Nap rávetül a Holdra.

Mi vagyunk, kikre a Tejút lenéz,
kozmoszködbe vesző fénylidércek,
kikben a teremtés csillagpenész,
kikben a rossz fekete ígéret.

Kiknek minden szava légritkulás,
gyűrűlobogás tengelyfogságban,
kiknek hang helyett a fény is busás
megmentő, ha a csend fogytán van.

Hitehagyott, kaotikus kérgek:
körülvevő elemeinkké váltak,
melyek között keringő tények
az örökmozgó hullócsillagárnyak.

De mégis eltűnni látszik a tér;
bárki volt itt dimenziók rabja,
az mostani magából visszatér
abba, melyben ragyogását hagyta.

Délutánc

(Wahorn András: Kívül –belül)

Árnyékainkért botlik a Nap,
karamellszínű fénysugarak
fekszenek el az úton szépen
és mi pont ott, kéz a kézben,
egymásban támadunk fel.

Rezonancialánc: bennem magad,
ragacs romantika, sejretapadt
emlékek, libabőrös érfalak:
melyek keresztmetszetén még maradsz,
hol kettőnk álma bújt el.

Kibuknak szűz bűneid ásítva,
untat a  friss jövő átírta
jelen. Testünkből szőtt pázsitra
menekülünk, s a másikba
fonódva ágazunk el.

 

Fényed felé

(Fürjesi Csaba: A vízöntő éve)

Felhők lógtak a bokrokon,
foltra millió homlokon:
egy majálison fojtotta
a szoknyákat a combokra
egy indián esőleső vezér.

És kántált, és ugrott, és üvöltött,
és dörgött, és szakadt, és süvöltött,
majd végeredményét összeadta,
a szült egészet a földre rakta
s az életnek beleszőtte terét. 

S ami ekkor a végszóra
ívvel a térbe kiszaladt,
nem volt más, csak két fénycsóva,
elröppenő Napillanat,
ikszben elfoglalva egymás helyét.

Ámde területük minimál volt,
a fenti az alra kicsit rászólt,
hogy húzódhatna szerényen balra,
ő úgyis csak falsra fakult barna,
s ím, felette ő: szikrázó fehér.

Ebből tudta barna: reménytörő
fehér és előtte nem áll jövő,
mert másképpen pendül csillámhúrjuk...
S egyet szólt, mielőtt csíklamourjuk
külön sávban a közösről letér:

Ha érhetek bármit
vagy mennyit nyalábod ér,
lelkünk majd tán másik
végtelenben összeér.