Jelige: Állóvíz

Beküldte: admin, 2014-06-07 00:28:42  | Címkék: ,

ÁLLOMÁS

A kuporgó szárnyak
Tépett csonkjaival kapaszkodom;
Mozdulat nem pereg, lélegzet áll,
Képzeletem elvész a pokol merész vásznán
S ráfesti szépszerelmét a valóság

Állomáson vártam: véget ér az örök.
Mind erre vágytak.
Sorban letépték rólam a ruhámat:
A bizalmat, az érzést,
Felváltott a meztelen elkeseredés.

Olyan állomáson létezem,
mely sosem visz haza.
Már lelkem koporsóba zártam.
Hagytam, hogy elássam,
Váratom a nyugalom árnyékában.

Amim volt elhagyott örökre.
A hajnal üres falai közt,
Finoman rácsok alá költözött,
Egy ócska doboz pihen.
Letépett lábaim beleteszem,
Éppen mellé fér a kezem,
Melyekkel szívemet, a javíthatatlant kitéptem.
De meghagyom szemeimet,
Hogy a könnyek segítsenek;

Az én szemeim mindig nyitva lesznek.
Ez a könny sosem párolog el.