Ahogy felkel a nap,
Lágyan megsimogat.
Álmosan ébredek , a
Tegnapi buli után.
Éjszakáig söröztünk,
Töltöttünk, ha kiürült.
Vedeltünk
Egész este, míg
Részegek nem lettünk.
Söröztünk és söröztünk.

Söralátétvers

Királlyá avattak téged habbal,
S e koronád fehér, mint a hó,
Tested színe, verseng a nappal,
Annyira sugárzóan aranyló.

Egy kis szisszenés jelzi, jöttöd,
Oly nagyon epekedtem már érted,
A poharat nyomban meg is töltöd,
S nagy sóhajjal üdvözöllek téged.

Csókod pezsgő, és jég hideg,
Mellyel megnedvesíted ajkamat,
Ha a napi gond mögöttem, liheg,
Megkapom benned jutalmamat.

S ha a napnak lidérce kerget,
És békémet keresem estére,
Mint szép ruhát húzod a jókedvet,
A hangulat megfáradt testére.

A recept

Fű helyett ültethetsz pár árpa palántát,
Fogadás nélkül ebből nyerhetsz malátát.
Ha látnád, az őrleményt a kádba vágnád,
Így cefréznek azok, akik ezt már látták.
Ezt követően a komló kerül képbe,
Összefőzzük, aztán megy egy hűtőgépbe.
Egész héten élesztő erjedt a lében,
Lényegében, itt a sör, egészen készen.
Fogyaszd egészséggel, ügyelj a mértékre,
Vigyáznunk is kell egy ekkora értékre!

Sörviszonylatok

Sarki söröző egyik asztalánál
a terítőn ujjam unottan dobol,
miközben odébb egy úr
tétova pincérrel hosszan duruzsol.
A vendég felszólal: Két sör rendel!
Tekintete egyszerre rámtalál,
a fejét félrebiccentve kérdi:
– Uram! Mondja meg nekünk,
az alátét az asztalra kell,
vagy a korsó alá dukál!

A döbbenet csendje ül meg rajtam,
magamban kitartóan mormogok.
– Modortalan egy ember az biztos,
nem köztünk laknak az angyalok!
– A válaszom csattan. Hát persze!
Az alátét az asztalra kell,
egy aranyló korsó sör alá,
meg hozzá néhány jó gondolat!
– Képzelje uram, ha a hab alul lenne,
hogyan olvashatná el e sorokat!

1.vers

A bánatom űzném szüntelen,
Hogy lehetnék mégis bűntelen?
Folyjon le a gondom torkomon,
Kongó korsóm száradni nem hagyom!
Nemes nedűre vágyik szívem,
Csaposom rögvest előkerítem.
Ajkamhoz ér a folyékony kenyér,
S a szerelem első kortyra elér!
Sorsom ellen nem küzdök végtelen,
Belátom söröm lett a végzetem!

2.vers

Nevetünk, ha kell,
Sírunk, ha muszáj,
Jókedvünk nem vész el,
Vigasztalunk, ha fáj!
Meséld el bátran,
Mi nyomja a lelked,
Egy sör és egy barát
Bármikor elkelhet!
Koccintsunk cimborám,
S ne feledd e verset!

1

Sokat ittam, korsóm remeg…
Ne röhögjél ezen te meg!
Vissza-vissza húz az asztal,
Mennék már, de itt marasztal.
Nyelvem akad, duplán látok,
S nem csak fittyet hányok rátok.
Kár, hogy hullámzik a padló,
Mert, mint gyomron rúgott vadló,
Ügetnék az ajtó felé…
Nagyon furán hat rám e lé!

2

Jóembert, ki vígan vedel,
Söröskrigli nem enged el,
Amíg ki nem látszik alja,
Kortyolgatni marasztalja:
„Hinnye, nem mehet most kend el!”
A kend bólint s újat rendel.
Nem száraz (mint tavalyi szik)
Az ő torka, hiszen iszik.
Újabb korsó, szép az élet!
Meg ne fordítsd lenül vélet!

3

Kriglim alatt söralátét.
Vajon sörivási kátét
Olvashatok-e most rajta,
Vagy csupán egy vicces fajta
Négyzetesre erőltetett
Kínrímmel telt versezetet?
Van még négy sor… már csak három,
Utolsót már nagyon várom!
Szárad a szám… már csak kettő…
Hej, de szomjas lettem ettő’!

4

Mit tegyek a sör alá hét-
-végén, ami olvasható?
Öntsek betűtésztás kávét,
S legyen sötétforró a tó?
Idézzek esetleg Mátét:
Hegyibeszéd, Mindenható?
Á, túl mély lenne és má’ tét
Nélkül el nem fogyasztható!
Legyen verses söralátét,
S dőljön irodalmi jatt, ó!

5

Páranedvből eredendő
Szabályosnak látszó körfolt
Látszik itt, ám törlőkendő
Felitatja azt, mi sör volt.
Feltörli, és felszárítja,
Volt-nincs, olyan, mint az élet…
Hullik könny és szuttyog szittya
Szomor: Jaj-jaj, nincs kímélet!
Az az enyém, amit iszok,
El ne vedd a söröm, piszok!

6

Pivo diem! – Sörj a mának!
Ha netalán túlinnának,
Még egy kriglit rendelj, haver!
Rossz a sörellenfél, ha ver.
Önmagadon vegyél erőt,
S gyertyafényben nézd meg e rőt
Csillogású habos italt:
Senki sincs, ki ettől kihalt!
Jó lét harap habos agyar,
Csak sört igyon, aki magyar!

Söralátét

Ember! Te, ki iszod ezt az arany mannát,
Még pár korsó, aztán meghódítod Annát.
Vagy ha Ő most épp nem áll szóba veled,
Akkor szomorúan a pultra hajtod fejed.
Álmodban király vagy a törzshelyeden,
Komlókorona van királyi fejeden.
Sörcsap a kezedben, s azt te szabályzod,
Ja, bocs ez tévedés, el azt sose zárod!
Megtöltöd az összes poharat és korsót,
Annát ölelgeted, csapoljon új hordót!

Másnap mikor ébredsz nem leled a helyed,
Kábultan pásztázod az utcát és a teret.
Akkor jut eszedbe a szürke valóság,
Nem Annát ölelted, cimborád anyósát!
 Gyorsan rohansz a kedvenc csapszékedbe,
Leülsz a pulthoz a fenntartott helyedre.
Kikéred magadnak és a cimboráknak,
Napi első söröd, aztán még néhányat.
Elbódulsz és gyorsan elmeséled álmod,
Vidáman kacagtok, pedig nehéz állnod.

Zrikálnak a srácok, Anna is mosolygós,
Miközben megtölti a következő korsót,
Kacsint egyet feléd, persze félre érted,
Már el is képzelted vele az estédet:
Nincs már rajta ruha, testét sörhab fedi
Saját tested viszont a szőröd jól ellepi
 Úgy állsz ott üvöltve akár csak egy Vuki
Spiccesen sajnos már nem dagad a lufi.
Egyből vissza is térsz a való világba,
Belekortyolsz egyet gyöngyöző piádba.

Asztalon könyökölsz, támasztod a fejed,
Néhány haver siet, felrémlik a nejed.
Vagyis csak emléke, mert nincsen régóta,
Nem sürget az idő, nem kérded: hány óra?
Inkább azt kérdezed: Korsóm megint üres?
 Ott van már előtted, Anna nagyon ügyes!
Gyöngyöző színarany, koronája fehér,
Gusztusos korsóban itt van már a helyén.
Ha már itt van, akkor hörpintesz belőle,
Söröd lett a rabod, s te pedig az őre.

Esténként elütöd az időt gyorsabban,
Ha szádat öblögeted kellemes sörhabbal,
Ülsz a csapszékedben, sok baráttal teli,
Mind azt várja Anna, mikor kacsint neki.
De ő nem kacsintgat minden részeg hősre,
Csak a törzsasztalra, rá se néz a nősre.
A pult mögül nevet kitörő örömmel,
Kinyújtott karjában gyöngyöző sörömmel.
Én sem vagyok rest, s csókom oda szórom,
Már az első kortynál leiszom a pólóm.

Összefoglalhatom néhány tőmondattal,
Mit látok a sörben a fejlett agyammal.
Na, első a látvány: gyöngyöző és habos,
Aranyszín kincs a pohárban, néhol kancsó
De, leginkább a korsó az elfogadható.
Eszembe jut a barátság, a bókok, a nők,
Csak ritkán dühösek, ha sört iszom, ők.
Sok zrikálás, a mosoly és a viccelődés!
Tudom a sörtől élvezem, életem értelmét,
S csak kis mértékben zavarja az elmét!

1. Söralátét vers

Bánatom úszni tud,
törje ki az a rossz nyavalya!
Sörbe ha fojtanám,
nincs neki soha semmi baja.
Úszik? Hát, ússzon csak!
Én azért minden nap
eljövök ide, fel nem adom!
Pohárban meg nem fúl!
Elmúlni úgysem múl’!
Bánatom idehozom, és itatom!

2. Söralátét vers

Nézzed má, micsinász! Kiborút a pohár!
Mit hadonászó itten, eriggy haza! Kár
töltened úgyse iszod meg, szétlocsolod.
Folyton a sok hülyeséget hajtogatod.
Mit magyarázó’ még most is, nem elég?
Káoszt meg relatív fizikát? Hülyeség!
Meggörbíti a tért, hajlítja a fényt
bármely kis gravitáló test, de a tényt,
azt, hogy alátámasz nélkül örökön
dől minden, s leesik: láttad sörödön.

3. Söralátét vers

Halló, tessék. Szia, Nagyi. Utazom.
Hazafelé. Igen, voltam. Nem tudom.
Ma műtötték. Hál' istennek! Húszezret.
Nem áttétes. Holnap ehet. Nem kellett.
Ő is jól van. Tanul, persze. Csavarog.
Abbahagyta. Mit tudom én! Haverok!
Alig látom. Mindig fáradt. Túlóra!
Nem beszélget.. Fogyózik is. Tagadja.
Majd én veszek. Meg is sütöm. Ne fáradj!
Szombat este. Csak én jövök. Csókollak!

Ne sújtsa rontás és
Ne űzze babona,
Ontsa csak hűs levét
Hullámzó gabona!
Hallgassák égiek
Szomjazók kérését:
Vigyázzák éberen
Jó sörünk érését!
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Zamata mennyei,
Ínyünkre oly omló,
Legyen bár szülője
Búza, árpa, komló.
Íze az anyaföld,
Napsugár a színe,
Ezért epekedik
Szomjazóknak szíve.
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Búskomor érára
Jöjjön hát a derű,
Áztassa torkunkat
Gyöngyöző, hűs nedű!
Szomjunkat enyhítse
Habkoronás sörünk,
Hisz ha sörünk meg van,
Soha meg nem törünk!
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Művelje földünket
Sok-sok szorgos tenyér,
Legyen asztalunkra
Lágy, folyékony kenyér!
Korsóba finom sör
Minden nap akadjon,
Sörcsapok bendője
Ki sose apadjon!
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Mint az úszó jéghegy-
Fehéren ring habja,
Felolvasztja szánkban
Urunk drága Napja.
Aranyló színével
Lelkünknek is étek,
Hörpinteni jó sert
Sose legyen vétek!
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Már a létezését
Áldja meg az ég is;
Bár a kincstár üres,
Igyunk jó sert mégis!
Áldassunk meg fentről
Gazdag képzelettel;
Barátokkal sörünk
Igyuk élvezettel!
SZÉP, HABOS EGÜNK,
SÖR LEGYEN VELÜNK!

Sör alá való I.

A magány tömött bajuszán
szikkadni látszik a serfehér.
Cseppet ne habozz jelezni
kedvenc alanyi költődnél,
hogy üresség tátong benned,
s véle közösen töltődnél,
korty alá való hangulatban
gégeláthatatlan a korsónyi távlat,  
hosszúlépést emlegetni kísérőnek
nonszensz, legfeljebb némi párlat.

Sör alá való II.

Csapnál világosabb,
arany szín zuhatag,
pultos szívét melengető
kocsmai forgatag,
hevültek a lányok, talmi tán az igézet,
vér tolul az agyba is, nem holmi idézet,
néhány korsónyi rigófütty,
madarat lehet tán fogatni,
emelkedett már a társaság,
a barnára szeretne fogadni.

Sör alá való III.

Mint bögrének a csárda,
olyan az ivónak a cimbora,
cimbalomhoz szilaj hegedű dukál,
nem holmi fekete hangverseny zongora,
vasúti vándort ellátó egység a resti,
hol zsigeri a zakatoló vágy, csak testi
a kín, kopott garni a szomszédos szálló,
sivár alkalmi állomás, sarki talponálló
a férfias közeg, nem egy békés vendéglő,
néha bizony előfordul, hogy a vendég lő.