Tél van.Mélyülő homályban,
kis zenekar zengi lágyan
dallamát az éjszakában...
Énekesük majd' kicsattan,
táncos körre úgy kipattan,
s öt dalt elnyom egyhuzamban!
Látni jól a kocsma füstjét,
néne teszi ki ezüstjét,
úgy várja a törzs-betérőt.

A szaggatott szív:merő vérzés.
Senkiben sincs semmi érzés?
Minek ide ennyi kérdés?
Enni, sört inni bizony jó,
de mi kéne, nem kapható,
ez itt ám a nagy buktató!
Kit magánya bús hangja bánt,
itt örvend a szent éjszakán.
Karácsony.Víg-üldögélőn?

Tartanak egy kis pihenőt,
sörből nyernek friss,új erőt,
csodálják a fénylő fenyőt...
A sör habja akár a hó,
puhán , selymesen olvadó,
de oly hamar elillanó!
Nincs más társuk,csak az ivás,
s nem értik, hogy ki a hibás,
az életük: passzivitás.
Most jönnek rá.Túl későn?

A dobszó  most újra pereg,
szívverésük beleremeg,
a világ: kusza rengeteg.
Gondolkodnak széthullásról,
hogy mit vesztettek a mából,
szétmarcangolt tűz-parázstól.
S hálás szóval köszönnének,
még egyszer- ha tehetnének-
 a családnak,  s feleségnek
 szép karácsonyt, istenfélőn...