Soroksári söralátét-elégia

Mikor lehajtott nyolc vagy tíz felest,
s öntötte rá a friss sörök sorát,
dicsfény övezte, s harsány tisztelet,
felnéztek rá a sörstárs-cimborák.

Most arca fáradt, gyűrt és keserű,
roskadtan baktat ki az elvonóból,
hol máját tépte száz vad keselyű,
ha csak nyalt is a finom pikolóból.

Gyémántporos szép lelkén rút s örök sár,
nemes szívében durva, nagy sörét,
egy üres korsó lett egész Soroksár,
kiitták belőle habos sörét,

s míg ő az átkos elvonón „üdült”
eggyel rövidebb lett a hosszú lista:
a soroksári sörsorból kidűlt
egy nagy múltú idült „sörkoholista”.

Kors-óda
Mivel bele nem bort töltünk,
neve "borlag" nem lehet,
nevezzük inkább "sörlegnek"
eme nemes serleget.

A korsónak sör a vére,
ettől lesz élő lénye,
s ahogy ezt megfogalmazza
Sörkhimédesz törvénye:
minden egyes söröskorsó
annyit veszt értékéből,
ahány kortyot kihörpintünk
értékes testnedvéből.

A korsó a csebrek, csöbrök,
findzsák, kancsók, ibrikek,
apró-cseprő csészék, bögrék
s kávéfőző pikszisek
között olyan, mint egy leány,
bár mint hajdan, nincs csecse,
mégis csupa kecs és kellem,
igazi csecsebecse.

Akit egy szép söröskorsó
látványa nem hoz lázba,
az menjen el bögrét nézni
a Pilvax kávéházba.