Pályázatok » SIMfóbia
Képzeld el az országunkat. Látod a szívét? Az emberek ide menekülnek, ha problémájuk van. Pár cella aminek anyagát a kiszámított mozgások adják. Rá hivatkoznak, ha rossz döntés születik, vele álmodnak, benne keresik az érzéseiket, az álmaikat, vágyaik beteljesülését, a siker kulcsát, a reményt. Társaságra lelnek a magányban és együtt kergetőznek, mint őzikék az erdőben. Vannak azonban olyan pillanatok, amikor ez a buzgó vérrel teli, kótyagosan büszke szív megáll egy pillanatra. Körbenéz. Ők az alkotóink. A valódi értékek létrehozói. Róluk fogok most mesélni. Előfordul ugyanis néha, hogy a szív megáll és az ész nem pihen, hanem lassú, görcsös ütemeket csipog halkan a megszokott mederben. Belekarcolja a meztelen fülek zaját a tudatalatti sejtjeinek egyre mélyebb rétegeibe. K. nem szólt egy szót se, amikor a tömeg magával sodorta. Nagytotálban látta saját súlyát szétoszlani a betonon. Közben Coldplay-t hallgatott. Szép jelenet volt, örült neki. Ugyanakkor a reszketés, az az apró idegi sercegés, amit hallott, nem hagyta nyugodni. Egy szétmorzsolódott telefon, vagy egy hirtelen megpillantott kínai srác mosolya jutott eszébe, igazából nem tudta eldönteni melyik. Boldog volt. Halott volt.
- Mindig veled foglalkozik! Téged ki se kapcsol, a te csörgésedre ébred, és egész nap téged hallgat. Úgy érzem, engem teljesen elhanyagol – mondta a szürke ütött-kopott Sándor, Zsófi több mint tíz éves telefonkészüléke. Még abból az időből maradt Zsófival, amikor a ’por- és ütésálló készülék’ új fogalom volt. Gyakorlatilag csak tárcsázásra lehetett használni. De azt is csak bonyolultan, hiszen mindössze száz nevet tudott elmenteni a telefonkönyvben.