Bejegyzések a következő címkével: 'v'


Jelige: vidor

Beküldte: admin, 2011-04-09 17:53:15 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Üzenet

A falu álmosan nyújtózkodott, majd lassan éledezni kezdett a hajnali félhomályban. A poros főutcán kihunytak a lámpák, a buszmegállóban alig néhány fős csoport ácsorgott szótlanul. Egy kutya csaholt valahol, keservesen.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: viragom

Beküldte: admin, 2011-04-04 22:06:12 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Rózsamobil

Nekem van a legszebb, legkülönlegesebb telefonom. Három hónapja egy reggel találtam. Rózsa formájú, szirmai lehajthatók. Mindent tud, amit a legújabb mobilok, de már rólam is. Átvette az illatom, hangomon szól hozzám, és változtatja színét. Vörösen világít, amikor szerelmesnek érez, tompa sárgán villog, ha meglátok egy szép nőt, feketén szomorkodott barátnőm férje temetésén, fehéren szikrázott kolléganőm esküvőjén. Ha ismeretlen érinti meg, fémtöviseket növeszt. Valahányszor stresszesnek gondol, lazító zenével old. És képzeld, kedves Olvasó, esténként történeteket mesél.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: violinkulcs

Beküldte: admin, 2011-03-28 21:55:40 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Íróasztali társalgások

A csöppnyi iroda közepén állt az íróasztal, modern, festett falábakon álló, üveglapos alkotmány. Fényesre törölt lapján megcsillant a napsugár, és az üveg visszatükrözte az asztalon lévő tárgyakat. Az asztal jobb felső sarkában álldogált a lámpa, ernyője már egy kissé megfakult ugyan, de mit sem vesztett karcsúságából. A bal felső sarokban a cserepes vízipálma lógatta búsan száraz leveleit. A lámpa és a virágcserép között a nagy fekete telefon terpeszkedett, méltósága teljes tudatában. Hanyagul az asztalra dobva hevert még egy bőrkötéses határidőnapló és egy kék ellenőrző füzet, benne egy friss, még aláírásra váró intővel.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: Vackor

Beküldte: admin, 2011-03-28 19:24:56 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Okos telefon

Fényes csizmát, pörgekalapot és kackiás bajszuszt viselt. Álmélkodva bámulta a hatalmas üvegportált, melynek csillogása, és a mögötte látható, számára ismeretlen kis szerkezetek szinte megbabonázták. Mi a manó? – böngészte rövidlátó szemével az alattuk függő cédulákat. – A rosseb se tudja elolvasni azt a sok apró betűt – morogta a bajusza alatt. – Ezek a városi népek mindenféle furfangos izéket kitalálnak jó dolgukban. Csak gyünnének el egyszer mifelénk, majd megmutatnám én nekik, milyen a magyarok istene! Úgy beállítanám őket a kaszálóba, hogy estére a derekát sem tudná egyik nyápic se! – A kópé gondolat mosolyt csalt az öreg napcserzette, ráncos arcára. Meggyűrt papírt vett elő naftalinszagú, kissé összement mentéje zsebéből. Alaposan megnézte, majd a bejárat fölött díszelgő táblára pillantott. – Hát akkor ez vóna? – tanakodott, de rögtön rá is bólintott. – Ez az, egész biztos. – Kicsit toporgott még, mint aki nem tudja magát rászánni, hogy belépjen azon az előkelő üvegajtón, de valaki éppen kijött, így hát nagy levegőt vett, és félénken bemerészkedett az üzletbe.

0 comments | A teljes bejegyzés