Bejegyzések a következő címkével: 'c'


Jelige: Caryn Snagoff

Beküldte: admin, 2011-04-11 20:57:55 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Kisöreg

Ó, már megint egy őrült nap. Ez a pillanat a legidegesítőbb, én csörgök, és várom, hogy mikor ébred már föl Luca, és kapcsolja ki a fülsiketítő hangot. Próbálok egyre hangosabb lenni, de reménytelen. Minden reggel ugyanaz a kapkodás, utána meg a rohanás.  Bedob a táskájába, elnémít és én csöndben ott gubbasztok a papír zsebkendők, kitépett füzetlapok és csokis papírok zűrös kavalkádjában. Zötykölődés, ide-oda dobálás, de már hozzászoktam, és megkedveltem a képemen való sebhelyeket is, amik a sokszoros pofára esésektől jöttek létre. Szeretem a gazdámat. Amilyen szeleburdi, szétszórt és hanyag, én annyira vagyok hozzánőve. Számtalanszor hagyott már az osztályteremben, vagy a buszon, de mindig, valamilyen csoda folytán visszakerültem hozzá. Utálom, amikor a háttérbe kerülök, és egész nap elő sem vesz. Persze annak sem örülök, amikor egész nap csak nyomkod, és le sem rak, még akkor sem, amikor kéne. Estére, annyira kimerülök, hogy sípoló hanggal jelzem neki, hogy tegyen fel a töltőre. Ilyenkor egész éjjel csak töltődöm, és töltődöm. Muszáj ez a ráhangolódás a következő fárasztó napra. Azt hiszem, hogy most épp óra van, és itt gubbasztok a sötétben. Egyszer csak megrezdülök. Lucát az anyukája keresi. Egész nap hívogatta. Még üzenetet is küldött neki. Hármat. Hogyan tudassam vele azt, hogy fontos hívásai voltak, amikor csak rezgek? Így nem fog meghallani. Egyszer csak történik valami.

0 comments | A teljes bejegyzés

Jelige: cibere

Beküldte: admin, 2011-04-03 18:48:26 | 0 Hozzászólások  | Címkék:

Harmincpercötvenhétmásodperc

Esett az eső, tompán, hangtalanul. Rosszkedvem volt. Olykor hallottam, ahogy az esőcseppek földet érnek, esetlenül próbálnak egyensúlyozni, míg elnyeli őket a sárga, barna, szürke vagy éppen fekete föld. Lassan elhúztam a függönyt és kipillantottam az ablakon. Minden elnyelt az ólomszürkeség, a résnyire elém táruló világ leginkább egy ázott verébre hasonlított. Ez a színtelen komorság csak fokozta rosszkedvemet: égette mellemet, torkom elszorult, fuldokoltam. Nem tudtam elviselni a rám nehezedő perceket. Az esőáztatta szürkés hangulat orvul rávetette magát mindenre, sűrű hálójában vergődtem én is. Megnézem a Neten az időjárás előrejelzést – gondoltam. Éreztem, ki kell mozdulnom ebből a nyomasztó letargiából. Miközben bekapcsoltam a számítógépet, nemrég elhunyt nagynénémre gondoltam, akitől el sem búcsúzhattam istenigazából. Amikor utoljára láttam, azt mondta, karácsonyra meglepi magát egy gőzölős vasalóval, mert milyen nagyszerű dolog miközben éppen vasalt, az én ruháimat az én gőzölős vasalommal. Akkor is valamiért rossz kedvem volt, vagy éppen bosszús voltam, vagy lehet, hogy duzzogtam valamiért, vagy megsértődtem valakire, csak a hangulat emléke kísért, de arra tisztán emlékszem, hogy a nyelvemen volt, a nyelvem hegyén, majdnem kiböktem, hiszen neked adom a vasalómat, mert nekem van még egy vadonatúj, de annyira magam alatt voltam, hogy nem mondtam ki, nem mozdultam. Hagytam elillanni a megfelelő pillanatot. Amikor megtudtam, hogy agyvérzést kapott és menthetetlen - éppen karácsony napján történt – sajgott, sírt, jajongott a lelkem. A fájdalom hegedűje húzta nekem, szűnni nem akaró halál dalát. Vibrált bennem a vasaló história, nem hagyott nyugton, marta lelkemet. Néha eszembe jut, mint most is és ilyenkor legszívesebben a fejemet a falba verném, de nem teszem. Lehet, hogy nem is tudnám megtenni, kétlem, hogy elviselném a fizikai fájdalmat. Gyerekkoromba egyszer hallottam valakiről, hogy a falba verte a fejét, ez volt a mániája, többször is megtette. Mikor találkoztam vele, hosszasan vizslattam a koponyáját, de nem láttam semmi különöset rajta. Talán egy picit laposabb volt hátul a feje, vagy ilyen volt a fejformája.

0 comments | A teljes bejegyzés