Jelige: zelman

Beküldte: admin, 2011-04-08 16:20:33  | Címkék: z

Karma

Nem tudom, másnak milyen, de nekem fárasztó. Nagyon.

Bután mered a kijelzőre, nézi percekig, kikapcsolja a képernyővédelmet, hogy lássa, kapott – e üzenetet, pedig tudja, hogy arra külön hangjelzés van. De ez nem számít neki, csak nyomkodja a gombokat. Mintha a szemének jobban hinne, mint a fülének, pedig nem. És nem tud belenyugodni. Valamibe. Akkor vágnak ilyen arcokat. Ismerem őket.

Hívják, többször, hosszan, mások, egész nap, és nem veszi fel. Régi üzenetek között böngészik óraszámra. Elolvassa mind a hatszáznyolcvanötöt. Kimenő kétszáznegyvenhárom, fogadott négyszázhuszonegy, és huszonegy tervezett, amit nem küldött el sosem.  És most már nem is fog. Mégsem törli őket, nem töröl egyet sem.

Az anyja harminckilencszer hívta. Ismeretlen számról is érkezett hívás, legalább húsz. Kereste a főnöke tizennégyszer. Sms-t három barátnője küldött: „mi van veled? kérlek, azonnal hívj fel!”, „hello csajszi, aggódom érted, nem jelentkezel!”, és „vártam, hogy hívsz…de ha neked csak ennyit jelent, hát legyen így. gondolom akkor ma sem találkozunk…” szövegekkel. Nem válaszolt egyikre sem. Csak egy ember hívását várja, annak felvenné, azt elolvasná, neki válaszolna. De ő ma még nem jelentkezett sehogyse. Én tudom, kiről van szó.

Ül a parton és mereng. Amilyen hülye, ügyetlen, bele fog ejteni a vízbe. Jajistenem.

Az előzővel nem volt ennyi gond, meló sem. Az csak belevágott a kis neszeszerjébe és végig hurcibált a plázákon. Cipelt magával mindenhová, de legalább nem vitte túlzásba. Sem az írást, sem a beszédet. Az csak olyan üzeneteket kapott, hogy: „akkor háromkor édes? a szokott helyen?” meg hogy „mit szólnál egy kis nyalakodáshoz? be tudod vállalni hétfő este?”  És ezekre elég röviden válaszolt. Például ilyeneket írt, hogy: „oksa” és „miért ne? hívj fel, megdumcsizzuk”. Ezeket is mind kitörölte azonnal, nem kellett itt tárolódnia bennem hónapszámra a betűknek. Egyszerű volt. Mindent személyesen intézett, nem én voltam, akin keresztül bejött neki a világ, és nem tőlem várta a megváltást. Nem a szavakban. Azon kívül vidámabb is volt. Mindig nevetgélt, amit nagyon szerettem hallgatni. Cseverészett. Röviden, de kellemes hangon. És nem folyatta tele azzal a sós izével a mikrofonomat se naponta, hogy többször javítani kelljen, nem is csapkodott úgy az asztalhoz, mint ez tette a múlt héten, hogy azt hittem kettétörik a derekam.  Egyszer se tett ilyen szélsőséges, brutális dolgokat. Mondjuk az utolsó napom elég cink volt vele is. Akkor majdnem hazavágott azzal a ragacsos vörös izével, ez tény. De megúsztam. Utána elvittek szervizbe, kipucoltak és felraktak a polcra, mert elég értékes vagyok, jó pénzt lehetett kapni értem. Meg aztán nem is akadt, aki szentimentális okok miatt emlékbe megtartott volna. Senkinek nem kellettem. Két rendőrcsávó osztozott a lóvén, amit a kínai adott nekik, mikor átvett nylonzacskóban az aluljáróban. Nem telt el azután sok idő, és jött is értem ez a parfümszagú kis barna. Hazavitt, betolta a sim-kártyáját és mind a kilencszázhuszonhárom telefonszámát azonnal belém is másolta. Ettől egy kicsit elpunnyadtam, mégis örültem, megnyugodtam, vagy ilyesmi, mert ez azt jelentette, hogy tartós kapcsolatra számít velem. Gondoltam, akkor béke lesz egy ideig. De nem tartott sokáig a gyönyör.  Hamar kiderült milyen hisztis, most meg az is, hogy full depi. Na, basszus. Én nem tudom, hogy miért ezeknek a puhatenyerűeknek jövök be egyébként? Talán mert pink a színem, vagy azért, mert összecsukható vagyok, nem kenődik a billentyűzetem közé az alapozó, vagy mert itt van rajtam, a fedőlapomon ez az ezüstszínű nonfiguratív holmi, ami valami növényre emlékezteti őket?! Nem tudom. De amúgy is kicsi vagyok, törékeny, ha fekete lennék, akkor sem kerültem volna valami erőskezűhöz, aki érti, hogy kell velem bánni,..Na, mindegy.

Csak ül itt, bámulja a vizet. Most mi van? Nem megyünk? Eléggé hideg van, lassan kezd besötétedni, le fogok merülni. Na, gyerünk már! Jaj! Ne csináld, ne kezdd már megint, ne sírj, hallod? És most mit kotorászol a zsebedben? Tényleg nem kéne, hogy beleejts, itt elég mély a víz, rohadtul be fogok ám ázni és soha többet nem pötyögtetheted a betűidet akkor már! Meg az összes ismerősöd is eltűnik. Nevek, számok, címek meg minden. Lécci, kérlek! Te, hagyd azokat az éles izéket! Mik azok ott a kezedben, pengék? Neeeee! A múltkor is így kezdődött! Inkább, figyelj? Hívd fel! Na jó, nem. Akkor küldj neki még egy sms-t! Az mért ciki? Ha válaszol, jó, ha nem, hát nem. O.k. Sejtem én, hogy nem ilyen egyszerű. De hátha válaszol. Csak nem olyan bunkó, hogy ne válaszolna, nem? Te szeretsz írni. Legyél őszinte, most már úgyis mindegy. Írj neki valami szépet. Egyszerűt. Olyasmit, amit megért. Szerintem megérné még egy utolsó próbát tenni. Vagy inkább utolsó előttit… Jó kislány! Írj csak, írj! …Na sejthettem volna. Megint egy idézet. Ezek a rohadt hárompontok, meg idézőjelek. Gondolod, hogy ismeri ezt a verset? „Mint tiszta űrben a világok…” és „mint huzat a házon…”. Mi ez? Még jó, hogy írsz hozzá saját szavakat is. „Remélem, jól vagy, puszillak, jó éjt ”. Ez így rendben van? Nem unalmas ez egy picit? Na jó, nekem mindegy. Küldjem el? Biztos vagy benne? Nem akarsz már semmi mást? Megvannak mind az ékezetek? Egy szmájli esetleg? Nem kéne? Valahová a szövegbe, gondoltam. Ja, hogy ez most nem olyan. Hát oké. Akkor mehet. Nyomjad édesem. Tudom a számot magamtól is, de mégis. Jól van. Üzenet elküldve. Remélem, válaszol és hamar, mert mindjárt kikapcsolok. Mi? Mit sutyorogsz? Nem értem. Ja? Hát én nem vagyok az isten, de ő most úgysem figyel. Azt mondod, hogy erre csak egy válasz létezik, csak egyet tudsz elképzelni, és ha azt írja, akkor tudni fogod, hogy igaz minden, amit gondoltál róla, és hogy akkor elhiszed, hogy minden ellenére egymáshoz tartoztok, mert figyel rád, ért téged, és akkor nem adod fel? Na, szép. Nem olyan ez egy kicsit, mint az orosz rulett? Csak pozitíve? Nem meredek dolog, hogy ettől teszed függővé az életedet? Attól, hogy válaszol-e, és abból is csak egy helyes válasz lesz az, ami megmenthet? Én igazán nem akarok beleszólni, de nem túlzás ez? Nahát, én remélem, hogy válaszol! És azt is, hogy azt írja, amit vársz, mert tudod, bármilyen lökött vagy,…khmmm… szóval már nem cserélnék gazdát… Valahogy megszerettelek. Hülye picsa. És bármit mondtam is, azért én nagyon bírom azt a sok idióta karakteredet, amit továbbítanom kell. Hiányozna a sok munka. Bevallom. Úgyhogy…remélem, én is nagyon remélem! Na mi lesz már? Ő mindig rögtön válaszol, ha megkapta és elolvasta, most már mindjárt itt kellene lennie. Aha. Mindjárt itt van. Már érzem. 5,4,3,2,1…Ez az! Új üzenet: „Szeretlek, aludj jól! Valamikor mindenképpen beszélnünk kell! csókollak” Na, mit szólsz? Ezt vártad? Látom, ezt vártad. Amikor mosolyogsz, elég jól nézel ki, tudod? Akkor most mehetünk végre haza? Halleluja!

Igazán berakhatna a zsebébe, legalább az úton. Ha felszáll a buszra, még kikap valaki a kezéből. Egyébként is nagyon fázom. Teljesen kimerültem. De ezt a napot is megúsztuk. Élek. És ez a lényeg. Na most kikapcsolok. Akkor el fog tenni, otthon meg úgyis azonnal rárak a töltőre. Nem tudom, másnak milyen, de nekem, ha fárasztó is, kedves és gondoskodós. És már ismerem.