Jelige: teng

Beküldte: admin, 2011-03-21 20:21:36  | Címkék:

Mobil dead

Holnap lecserélnek, veszélyes hulladék leszek. Örökre elnémulok. Elnémítanak. Ez pontosabb. Senki sem kérdezi meg tőlem, én mit akarok, akarok-e bármit is. Van-e utolsó kívánságom, mint a siralomházba került elítéltnek. Különös lenne, ha egy pap áldása kísérne a túlvilágra, de ha belegondolok, volt olyan háború, ahol megáldották a fegyvereket.

Én is egy eszköz vagyok, könnyen leselejtezhető. Csak eddig nem gondoltam rá. Azt sem tudtam, hogy tudok gondolkodni, nem csak tudok, de akarok is gondolkodni. Nem szopom be mindjárt elsőre, hogy holnap napos idő lesz, vagy egész nap esik. Ezen már túl vagyok. Igaz, fájt, amikor lekerültem az ajánlatok közül, sejtettem valamit, ez nem jelent jót nekem, de úgy voltam, jöjjenek a fiatalok, övék a jövő, mutassák meg, mit tudnak.  Még állom velük a versenyt, ha le-lemaradok is, a belső szerkezeteim hiányosak, gyakran kiakadnak, nem kompatibilisek, világosít fel az egyik jóbarátom, de túlhevülve is veszem az adást, adom a híreket, szorzok és osztok, archiválok, bárkinél jobban, ebben nem jók a fiatalok, hiába, a tapasztalat nagyon fontos, de ahogy látom, a kutyát sem érdekli, mit tudsz valójában.

Voltam a csúcson, engem dicsértek az újságok, a tv-ben folyton reklámoztak, mindig valamilyen kedvezménnyel kapcsolták össze a nevemet: sdn 30-as, már-már untam a saját képemet, hiába kértem a kiadót, hogy fogják vissza magukat, vittek, mint a cukrot, fogytam és fogytam, aneroxiás leszek, védekeztem a túl nagy szeretet ellen, állandóan éreztem a testemen a forró vagy hideg ujjakat és tenyereket. Úgy védekeztem, hogy a tartalékenergiámat kisütöttem, mint a rája, ha túl közel mégy hozzá, megüti az ujjadat, a testedet. Nem is babráltak feleslegesen, mert nekünk is kijár a pihenő, folyton készenlétbe helyezve lenni, ha ki is kapcsolnak, veszed az adást, tárolod a külvilágot, a szerelmes szavakat, már-már begerjedsz egy-egy sikamlós részletre, a fényképek viszik a pálmát, ilyenkor hűtöttem magam, az üzemmódok közül én alakítottam ki a legtakarékosabb üzemmódot, de titkomat megőriztem, viszem is magammal a sírba. Ha nem várna a hulladéklerakó, talán megosztanám tudásomat másokkal, nem kérnék érte egy fityinget sem. Szokatlan tulajdonság, anakronisztikus vagyok, sütik rám sokan, de elveimből nem engedtem és nem is fogok engedni.

Veszélyes hulladék. Mikor hallottam ezt a szót legelőször? Arra sem emlékszem, hogy kitől, mert valakitől hallanom kellett. Zsenge koromban tudomást sem vettem róla, veszélyes hulladék, ilyen szó nincs, kapcsoltam ki magamat, és valami jótékony csendbe burkolóztam.  Később megtudtuk, hogy egyesek a hulladéklerakóba kerülnek vagy kerültek, de arról nem tudtunk, mi is történik ott velük. Néhány mobilban megéreztem, hogy idegen testek épültek bele, hogy egy régi mobil alkatrésze folytatódik tovább, mintha valaki szívátültetésen esett volna át. A rejtély rejtély maradt. Szörfölve az interneten, gyakran azt tapasztaltam, hogy itt senki és semmi sem hal meg. Sokszor több példányban bukkansz ismeretlen emberekre, írásaikra, zenéjükre, rajzukra. Vagyis a keresett személyek a helyszínen vannak, csak az álcájuk tökéletes. A hulladék, a szemét is emészthető, csak meg kell találnod a módját, hogy hasznosítani tudjad.

Sok barátom elhagyott, de sohasem önként. Leveleztünk, jöttek mentek az üzenetek, még blogoltunk is, de hiába. Jött a névtelenség, csak egy szám maradt, egy típusszám. C-15-ös, vagy C-40-es. Bekapcsolom magam, akár egy autós, felveszem a biztonsági övet. Nem akarok még meghalni. Egy gép fél a haláltól? Nincs se szívem, se fülem, szájam sincs, hogy félnem kellene, valamit érzek valahol. Van fülem, látok is, beszélni is tudok, megvan sok vonásom, amely közel visz az emberhez, a gazdámhoz, aki már nem hord magánál, letesz a tornácon és éjszakára ott felejt, didergek, megvesz az isten hidege. Begyűjtenek, kapom el a fonalat az egyik mailben. Jön a begyűjtő, aki maga a végzet. Szétszednek és összeszúznak. Az egyik testet a másikhoz préselik. A történetben eltűnt a levegő. Belőlem is kisajtolják. Vákuumozhatnák is, de az nem illik kicsinységemhez.

Sokat zenéltem, meglepően sokat. D.E. énekelte, hogy beszélj, beszélj… Most is azt teszem, amit jónak látok. Hallgatózom. Fel vagyok töltve, feltöltöttek, igaz, egyre nehezebb volt nyelnem az új energiát. Csoda kellene. Vak nem lehetek, az sztk-ban kiröhögnének, ha a gazdám taj-számával megjelennék, kérek egy utókezelést, egy generálozást, és egy beutalót Hajduszoboszlóra, mert megállapították, hogy egyes mobilokra kedvező hatást gyakorolnak a savas vizek. Mindenki szabadságra ment, hallom a gazdámat, hiába küldöm az üzeneteket, senki sem válaszol. Akkor nem megyek a hulladéklerakóba, kérdem hangosan, de nem jön válasz. Már elmúlt féltíz. Tízre ígérték, hogy jönnek. Lemerültem, minden gombom ég és világít. Bódult vagyok és üres a fejem, semmit sem érzek. Már veszélyes hulladék vagyok?