Jelige: SimFobia

Beküldte: admin, 2011-03-27 10:38:51  | Címkék:

Itt a mobil, hol a mobil?

Az ember soha nem gondolná, hogy mennyi minden megtörténhet vele egyetlen nap alatt. Így volt ezzel Földvári Dóri is, kinek szőke haja enyhe hullámokban omlott a vállára, barna szemei a fekete keretes szemüvege mögül pedig unottan pillantottak ki a vonat öblös ablakán, melyen érdektelenül figyelte az elsuhanó fákat és házakat.

Már nagyon szeretett volna a szerelméhez érni. Előző nap is nála volt, de mivel ő estig dolgozott, Dóri úgy döntött, hogy hazaugrik előtte, és majd este visszajön, hiszen három napot úgyis egymás társaságában töltenek majd. A férfiú pedig volt olyan úriember, hogy fizette neki a retúrjegyet. Dóri az eget kémlelte. Jó idő volt, ezért már megengedett magának egy fekete miniszoknyát, amihez ugyanolyan színű vékonypántú felsőt párosított, és ugyanolyan színben egy fekete kiskabátot, ha netán hűvösebbre fordulna az idő.

Az út egészen zökkenőmentesen telt addig, mígnem egy teherszerelvény miatt a kalauz felhívta az utasok figyelmét arra, hogy bizony húsz percet késni fognak. Ez önmagában nem hangzik soknak, szemüveges szépségünk mégis úgy döntött, hogy felhívja barátját. Kis válltáskájában az emberek életének egyik meghatározó eszközét próbálta felkutatni. Ott aztán keze ügyébe akadt minden, csak éppen a telefonja nem.

„Gratulálok, Dóri! Otthon hagytad! Én, aki a WC-re is telefonnal jár…”

Azon gondolkodott, hogy igazából eddig a pillanatig nem is volt szüksége a telefonjára.

„Mondjuk nem kéne állandóan kapkodni, hogy aztán utolsó pillanatban érjük el a vonatot, és akkor oda tudnál figyelni a dolgaidra.”

Persze az önleszidással se ért semmit, és kénytelen volt beletörődni a helyzetbe, és úgy gondolta, az állomáson található telefonfülkét veszi majd igénybe, hogy tájékoztassa párját a fejleményekről.

Mire megérkezett, az este sötétje és az állomás fényei átvették a terepet a Naptól. Fürge léptekkel azonnal az épületnél található fülkéhez sietett, ahol egy overálos alak szöszölt.

- Sajnálom, szépséges hölgyem! Ezt a készüléket ki kell javítani, mert meghibásodott!
- De mitől? – kérdezte Dóri.
- Hát attól, hogy elromlott!

Dóri inkább jobbnak látta, ha nem vitatkozik vele, megpróbálkozott a szemközti fülkével. De az a nyüves meg csak kártyát fogadott el, és nem a paklis fajtából. „De jó… habár úgy emlékszem, hogy Józsi felé útba esik egy fülke. Azon próbálkozok.”

Egy negyed órás séta után talált is egyet, ezért megkönnyebbült, hogy nem csalt az emlékezete. Még nagyobb örömmel fedezte fel, hogy érmével működik a készülék. Körbe nézve konstatálta, hogy így, az esti órákban kihaltabbnak tűnik ez a környék, és a házak is mintha fenyegetőbben álltak volna ott, egymásba zsúfolva. Ettől csak egy még rosszabb érzés keringett szét a gyomrában, ezért a lehető legjobban sietett a tárcsázással.

„Ha már annyi eszed volt, hogy a telefonod otthon hagyd, legalább a pasid számát tudd!”

Tudta is. De mire a szám feléig eljutott volna, egy vaskos kéz hátulról betapasztotta a száját. Ő nem látta, de mögötte egy elég erős karral - és kevés ésszel – megáldott kopasz férfi állt egy nyurgább társával, aki viszont rendelkezett némi hajjal. Annyi ereje meg esze azért volt, hogy fülke ajtónak támaszkodva gátolja a menekülést. A lány most érezte másodszor igazán, hogy mennyire pórul járt csak azzal, hogy mobilját volt olyan ügyes, és otthon felejtette. Derekán hideg penge élét érezte.

- Add ide, ami nálad van kislány!

Szerencsére Dórinak sikerült addig ficánkolnia, amíg a támadója két lába közé sikerült egyet rúgnia, és itt vajmi keveset számít az, hogy mekkora az izom. A társa ezt észrevette, ezért be akart férkőzni a fülkébe, hogy ő majd engedelmességre bírja a lányt. Dóri itt önvédelmi ismereteit vetette latba, és némi szerencsével ugyan, de sikerült elrohannia a helyszínről. Egy mellékutca sarkánál, biztos távolságban érezve magát, úgy döntött, hogy kifújja magát. Ekkor egy halk motorzúgást hallott, és ahogy lassan mellé érkezett, egy számára nagyon ismerős pezsgő színű, német gyártmányú autót vélt felfedezni. A gépkocsinál már csak a tulajdonosát ismerte jobban. Egy olyan férfi, akire szívesen emlékszik az ember lánya. Legalábbis az esetek nagy százalékában valaki nem azért szakít a párjával, mert olyan jól működne a kapcsolat. Vele nagyon nem működött.

- Már azóta követtelek, hogy felszálltál a vonatra! – mondta ijesztő vigyorral az arcán. – Most szállj be!

- Még mit nem!

- Azt mondtam beszállsz! – mondta némileg lassabban tagolva, és ez, meg a pisztoly a kezében elég meggyőző érvnek hatott. A lány testében megremegve engedelmeskedett. Egész út alatt a halálfélelem érzése uralkodott el rajta. Egy használaton kívüli raktárhelységbe vezette el őt, hogy aztán székhez kötözve, száját egy ronggyal bekötve némi prédikálás után egy kilőtt golyóval Földvári Dórit a múlt emlékének adja át.

Nem így lett. Szerencsére sikerült addig a kezével ügyeskednie, amíg kioldozta magát, és továbbra is a megkötözöttséget imitálva az mp3 lejátszójára rögzíti támadója mondandóját. Szép kis bizonyíték lesz. A rögzített fél lassan közelebb lépett. Pont erre várt, és egy erős rúgással odarúgott egykori kedvesének – már ha nevezhetjük annak – aki elvesztette az egyensúlyát, és hanyatt esett. Dóri ellopta tőle gyorsan még a kocsi kulcsot, és gyorsan menekülni akart a helyszínről. A sebességkorlátozást figyelmen kívül hagyva száguldott szerelme felé. Mellette akart feküdni az ágyban, nézni vele egy filmet, aminek aztán úgyse várják meg a végét. Gondolatai cikázását egy rendőrautó szirénája szakította félbe.

„Fenébe… a sebességhatár! Ez a szemét biztos felhívta a rendőröket!”

A rendőr mintha a semmiből termett volna oda.

- Jó estét kívánok! Forgalmit, jogosítványt kérnék szépen!

- Hallgasson meg! – kezdte volna, Dóri. – Engem meg akartak ölni!

- Nocsak… mutasson egy személyazonosító okmányt! Maradjon itt!

A rendőr azért ment vissza a kocsijukhoz, mert megvizsgálta a nyilvántartást. Mivel az ex-barát valóban telefonált, rögtön kiderült, hogy az autó lopott. Visszasétált.

- Hát, ha tőlem is ellopnának egy ilyen gépjárművet – látszik, hogy nagyon brillírozni akar a szavakkal, de beszédjéből, és kiejtéséből ki lehetett venni, hogy nyelvtanórákon nem tartozott az élmezőnybe – akkor bizony én is meg akarnám ölni magácskát! – Hát illik egy rendőrnek ilyet mondani?

- Hallgasson végig, könyörgöm! – mondta már majdnem sírva Dóri.

- Majd benn az őrsön elmondhassa a kis történetit!

Ezzel a bajuszos kövér rendőr lezártnak is tekintette a beszélgetést, és kitessékelte az autóból, majd miután megvárták az autószállítókat, bevitték Dórit a rendőrségre. Itt a rendőrök molesztálni kezdték. Simogatták a lábát, és minden ehhez hasonló dolgot akartak csinálni, mire a Béla nevű kapcsolt.

- Hülye vagy? Azt akarod, hogy ebből is ügy legyen?!

- Jól van, jól van! Csak kicsit elszórakozhattunk volna vele.

Végül az út csendben telt el, és beérkeztek a rendőrségre. Ilyenkor jön az adatfelvétel, és mire megkezdte volna a vallomását Dóri, megjelent újra Zámolyi András, a zátonyra futott szerelem személyesen.

- Enyém az autó! - mondta az asszisztensnőnek.

- Értem. Kíván a tettes ellen feljelentést tenni?

- Ó nem! - válaszolt András. - Majd elrendezzük mi a kis ügyünket. Ugye érti… - magyarázta kicsit fanyar arccal.

- Értem már… jól van, akkor elmehetnek. Az autóját megtalálja a hátsó parkolóban.

- Ez az ember meg akar ölni! Nem értik? MIÉRT NEM HALLGAT MEG ENGEM SENKI?! - fakadt ki Dóri.

- Maradj már, mert feljelentelek rágalmazásért! - mondta, és kezénél fogva kifelé kezdte rángatni az épületből.

Dóri remélte, hogy hamarosan az ébresztője zörgésére fog felébredni, és ez az egész csak egy fárasztó nap utáni - nála már menetrendszerűnek számító - rémálom ez.

„Igen! Biztosan így lesz! Anyu meg majd hozza a finom kávét, ami után megeszem a mogyorókrémmel megkent kenyerem, amit annyira szeretek!”

De ez csak nem akart befejeződni és tovább folytatódott. A remény hal meg azonban utoljára, és Dóri várt a megfelelő pillanatra, amikor elszökhet. Márpedig ezt hol máshol tehetné, mint pont egy rendőrség épülete előtt? Bár volt párja szorosan fogta a kezét, de Dóri olyan erővel és olyan váratlanul rántotta meg a kezét, hogy az azonnal elengedte őt, és futásnak eredt. Hallotta, ahogy utána kiabált még, de ő csak teljes erőből futott, és kutatni kezdte magán a zsebeket! AZ MP3!

„Ez nem lehet igaz! Kiesett volna a zsebemből? Csak egy helyen lehet!”

Dóri arra a helyre gondolt, ahová András hurcolta. Ez elhagyatott raktárhelység. Elővette a tőle elcsent telefonját. Még akkor sikerült elvennie tőle észrevétlenül, amikor jelenetet rendezett a rendőrségen.

„Hehe… Dóri - Baromarc 2-0”

Végre fel tudta hívni párját. Elhadarta gyorsan, hogy mi történt vele, és hogy hova jöjjön. Nem sok időt hagyott a hívott félnek, de egy „Szeretlek!” azért még belefért a végére. 20 percnyi futás után odaért a helyszínhez. Barátja sehol! Eltévedt volna? Vagy nem tudja, hol van ez a hely? Hamarosan egy autónak a hangját hallotta, de ez megint ugyanaz az autó volt, amiben sok kínos percet élt át.

- Csak nem keresel valamit? - mutatta a barátja a lejátszót. - Tudtam, hogy visszajössz ide! És most szépen letörlök mindent!

- Neeeeee! Nem! Nem! Nem!

Szegény Dóriból több nem tudott kijönni. Hiába sikerült kétszer elszöknie. Itt kellett most meghalnia, és tétlenül várnia, ahogy egy pisztoly golyója áthatol a testén, és ő maga egy darab rongyként végül alá hulljon, hogy aztán végül csak ennyit olvassanak a szipogó hozzátartozók, hogy „Földvári Dóra, élt 17 évet” A féltékeny exben azért még volt néhány dolog, amit közölni akart.

- Én tényleg mindent, de mindent megtettem érted! Erre te így hálálod meg.

- Igen, ha valaki minden ok nélkül veri a barátnőjét, azt többnyire így hálálják meg!

- Igen, és miért? Mert állandóan más gyökerekkel lófráltál!

- Azok a gyökerek a barátaim! Ne merd őket a mocskos szádra venni!

- Persze, barátok! Gusztustalan vagy!

- Még mindig többet érek, mint te! Megmutassam, mennyit érsz?

Válaszként az arcába köpött, amit a sértett fél idegesen törölt le magáról. Idegességébe már indult az ujja ravaszon, amikor szirénazaj hallatszott. Legelöl egy hófehér bajor gyártmányú autó száguldott be, mögötte három rendőrautóval. A fehér autó tulajdonosa nem más, mint Tatai József, aki megmenteni érkezett Dórit.

A rendőrök a jelenet láttán nem is foglalkoztak innentől Józsival. Jobban érdekelte őket a fegyveres férfi, akit le is tartóztattak azonnal emberölési kísérletért. A hős lovag odasétált királynőjéhez.

- Nem hiányzik valamid? - mutatta József Dóri telefonját.

- Az meg hogy került…? - kérdezné Dóri, de ő félbe szakította.

- Még tegnap hagytad nálam.

- Hát nem otthon hagytam? És… és… - Dórinak túl sok kezdett lenni a kérdőjel. - Hogy kerültek ide a rendőrök?

- Hát kihoztam a kocsiból, amit tudtam. Gondoltam, így egy rendőr legalább üldözőbe fog venni. Úgy éreztem, hogy itt lesz ez a görény is. Így meg magamra vonhattam a rend éber őreinek a figyelmét.

Dóri döbbent arcát most már megkönnyebbült, szerelmes mosoly váltotta fel, és minden idők legforróbb üdvözítő csókját váltották egymással. Egy rendőr még odalépett hozzájuk:

- Azért a gyorshajtásért majd küldjük a csekket!

De ez már a hősszerelmest nem érdekelte. A barátnője élete ennél sokkal, de sokkal többet ér. Így ért véget ez a borzalmas este.

Másik nap egy másik lány indult útnak vonattal, aki egy órát utazott célállomásáig. Kis táskájában kutatva mobiltelefonját kereste, hogy értesítse az illetőt érkezéséről. Azonban rá kellett döbbennie, hogy készüléke otthon maradt. Nem törődött vele, hiszen úgy is a közelben van az, akivel találkozni akar, akkor meg nagy baj nem lehet belőle…

Ezt gondolta, amikor elhagyta az állomást.