Jelige: Short story

Beküldte: admin, 2011-03-29 23:01:45  | Címkék:

Mobil sors

Szép. Itt fekszem a földön az ágy mellett. Semmi mozgás, éjszaka van. Az óriás kijelzőmön mutatom a pontos időt, 4:50, de ez most senkit sem érdekel. Mindenki alszik. Ja, nem, a hörcsög az fent van, kerekezik. De ő meg engem nem érdekel. Buta kis dög. Csak eszik, alszik. Meg kerekezik. Mégis többet foglakoznak vele, mint velem, pedig én sokkal okosabb vagyok. „Okostelefon” vagyok! Tudok fotózni, videózni. Bluetooth-om, játékaim, FM rádióm is van. Mindenféle zeneformátumot le tudok játszani a walkman funkciómmal. Persze-persze, telefonálni meg sms-t is lehet velem írni. Mégis itt unatkozok az ágy mellett a földön. 5:10. Még húsz perc, és keltem a gazdit. Mindig én keltem a gazdit.

A drágám vajon mit csinál ott az ágy másik oldalán? Gondol vajon rám? Úgy imádom. Egyszerre kerültünk ehhez a párocskához, egyidősek vagyunk és teljesen egyformák. Mármint majdnem teljesen, mert ő fekete én meg rózsaszín vagyok. De mindent tud, amit én, és így nincs veszekedés. Csak távolság. Széles ez az ágy. Nem baj, napközben úgyis sokszor hívjuk majd egymást, ugyanis mi ingyen beszélünk.

5:29, mindjárt csörgök, mindjárt csörgök, jaj, csak el ne késsek! Végre megszólalhatok mp3-ban! 5:30! JÓ REGGELT! ÉBRESZTŐ! ÉBRESZTŐ! Jaj, de jó, most enyém a főszer… áú, ez fájt. Miiii? Még 10 perc szundi? Na, jó, azt még megengedem.

5:40, most már tényleg kelés, indulás kávézni, zuhanyozni! Addig itt leszek a kanapén! Várok. Indulásig, onnantól pedig a kabátzsebben pihenek.

Leszálltunk a buszról. Hívjuk fel a drágáinkat, hogy beértünk a munkahelyre! Itt az íróasztalon kiemelt helyem van, hogy mindig szem előtt legyek. Bármikor csöröghetek, vagy érkezhet egy sms, mms. A gazdi mindig mindenhová magával visz. Nagyon vigyáz rám, mert sajnos már három telefont is elloptak tőle. Ez neki sajnos, nekem nem, mert így legalább hozzá kerültem végül. Mert lehetett volna rosszabb gazdim is. Igaz, egy kicsit haragszok rá, mert nem használja ki az összes funkciómat, pedig nagyon sok van. Jóformán csak telefonál, meg sms-t ír. Néha fotózni is szokott. Jaj, azok nagyon vicces képek! Van, amikor a szerelmével grimaszolnak össze-vissza és lefotózzák velem! Itt őrzöm a memóriakártyámon mindet, nagyon kedvesek nekem. Meg amikor levideózza, hogy a keresztfia… de, de most meg hová mész? Miért szaladsz ki az irodából? Engem miért nem viszel magaddal? És mi lesz, ha csörögni fogok?  Tessék, már csörgök is! Sallalalla, sallalalla! Nem hallod? SALLALALLA, SALLALALLA! Mindegy, már letette. Még jó, hogy kijelzem a nem fogadott hívást. Pedig a szerelmed hívott, most biztos aggódik, mert tudja, hogy mindig viszel magaddal mindenhova. Na, végre! Jó, hogy jössz. Hívtak, nézzed is! Persze, most meg egyből gyorsan tárcsázod, és magyarázkodsz neki.

Na, jó, megnyugodtam, biztosan szeret engem a gazdi. Mindig megtörölgeti a kijelzőmet, meg cuki cicás témát is állított be nekem. Itt az irodában a többi mobilnak nincs ilyen jó dolga. Hárman vannak még itt rajtam kívül, de ebből kettőt sosem látok, egész nap a gazdijuk táskájában kuksolnak, a harmadikat meg mindig otthon hagyják egyedül. Ha meg itt van, akkor meg le van halkítva. A gazdájának befognám a száját egy napra, aztán próbáljon meg úgy érvényesülni. Szerintem le akarják már cserélni, csak még ő nem tudja. Sajnálom szegényt.

Telik, múlik az idő. Itt nem sok minden történik. Reggel fél héttől délután háromig itt kell lennem. Kicsit fáradtnak érzem magam, megnézem már, hogy… hohó, tudtam. Merül az akkumulátorom! Pittyogok már egy jó hangosat, nehogy hazafele úton merüljek le! Még az időt sem fogja tudni a gazdim. Ez az, már veszi is elő a töltőt, még jó, hogy mindig nála van a kistáskájában. Úristen, az a táska. Na, abban aztán minden van. Pénztárca, kulcscsomó, határidőnapló, fésű, hajcsatok, papír zsebkendő, befizetendő csekkek, szájfény, szemceruza, meg még kitudja mi minden. És ez mind ömlesztve. Egyszer véletlenül a táskájába tett, keresett is vagy negyed óráig, aztán végül megcsörgetett, de úgy sem volt könnyű megtalálnia. Életem legrosszabb élménye volt!

Lassan három óra. Ötvenötre be van állítva az emlékeztetőmbe, hogy: postára kell menni!!! Muszáj volt beállítani, mert biztosan elfelejtené. Meg legalább a csekkek eltűnnek a táskájából.

Már a postán vagyunk, az 1861-es sorszámot húztuk. És hányasnál jár az ügyintézés? 1805?! Szóval azt gyanítom, van egy kis időnk. Hívjuk fel addig a barátnőnket, egy kis pletyóra mindig vevők vagyunk.

Az 1859-es jön, most már tegyük lefele. Nem hallod? Nem szeretném, hogy sorra kerülj, és még közben telefonálsz, ezért a vállad meg a füled közé szorítasz, hogy matatni tudj abban a feneketlen táskádban! Akkor tuti el fogsz ejteni! Azt meg nem bírom ki!

Végül nem volt semmi baj, időben letette, zsebre rakott, úgyhogy most boldogan megyünk hazafele. Lehet, hogy egy kicsit ingerült vagyok, de meg van rá minden okom. Aggódok magamért. Manapság az emberek már nem tartanak meg sokáig egy mobiltelefont, még ha működőképes, akkor is félévente lecserélik. Meg már lassan a chips-es zacskóban is ajándék mobiltelefon lesz, aztán a régi meg mehet a süllyesztőbe. Mert mindig lesz szebb, okosabb, kisebb, mikor mi a sláger. A nagypapám mesélte, hogy olyan büszke volt magára, amikor elhelyezték a Piac és a Kossuth utca sarkán. Azt gondolta, mindenki vele fog telefonálni, és, hogy az összes telefonfülke közül ő lesz a legnépszerűbb, mert ő a belváros legforgalmasabb pontján áll. Külföldi hívásokat is fog intézni, és néha egy-egy esős napon még fedezéket is biztosíthat az embereknek. Sok szép éve volt. Hozzátartozott a városképhez a társaival együtt. Az üvegét többször betörték, de hamar kicserélték, vagy amikor a festék megkopott rajta, mindig átfestették. A mobiltelefonok elterjedésével viszont egyre kevesebbet foglalkoztak vele, pedig ő rendületlenül ott állt ahová lerakták, és hűségesen várta a telefonálni óhajtó embereket. Csak egyszer egy napon, amikor az üveg betört és a festék is megkopott már, csak várt, várt, de sem az üveges, sem a festő nem jött többet. Az utolsó látogatója egy teherautó volt, egy nagy kampóval. Elszállították. Azóta egy méhtelepen van.

Minden esetre szép kort élt meg, amit én biztos nem fogok, ezért is aggódok ennyire.

Időközben hazaértünk. Hívjuk fel a drágáinkat, hogy minden rendben! Kérdezzünk meg: mit hozzunk a boltból, és, hogy az utóbbi egy órában történt-e valami érdekes mióta nem beszéltünk!

Mostantól a tévéé a főszerep. Azt bámulják az emberek állandóan, én nem is értem. Pedig én is legalább olyan érdekes vagyok. Mindegy. Mondjuk nekik is fel kell kötni a gatyát, mert az egyre laposabb tévé a divat. Bezzeg a nők feneke meg nem jó, ha lapos. Ezt is csak onnan tudom, hogy a gazdi mindig emiatt aggódik, de a szerelme erre meg mondja neki, hogy csinos.

Fél kilenckor azért még én is megszólalok egyszer. Olyankor kell bevenni az antibébi tablettát. Ezt nem felejthetem el! Fontosabb, mint a reggeli ébresztés. Mert ha AZT elfelejtem, annak nem lesznek olyan súlyos következményei, mint annak, ha EZT elfelejtem. Nem tudok erről többet mondani, igazából csak ennyit tudok. Emberi dolgok, ki érti?

Este tíz van. A gazdi még beállítja az ébresztőmet, és… jaj, már megint! Mehetek az ágy mellé, a földre.