Jelige: Pipacsbibe

Beküldte: admin, 2011-04-08 16:26:57  | Címkék: p

Éva üzenete

Most, hogy nem vetted fel a telefonod, legalább el tudom mondani neked. A hangpostafiókban elfér, és nem vág közbe a hangod, a sóhajtásaid, nem zavarnak meg a válaszok, amiket adnál, nem kezdenék el gondolkodni, miért tagadod, amit úgysem lehet. Azt kérdezted, mi bánt, miért vagyok undok, miért változtam meg? Nem én változtam meg. Nem én vagyok undok. Ez bánt, és az, amit végigcsináltál velem. Akkor pénteken.

Felvetted a legszebb ruhádat. De előtte kimentünk a piacra, vettünk virágot, bonbont, azt mondtad buliba hívtak, velem tanakodtál, milyen növényt illik vinni, mi lenne elég jó? A cserepes liliom gyönyörű volt. A csomagolást a csokira is együtt választottuk, kellett neked a jótanács, milyen legyen, hogy elég szépen nézzen ki, a kis ezüstkék kockás zacskó mellett döntöttünk azután, és a virágoshoz is visszaléptünk, cserélje ki a selyempapírt celofánra, legyen elegánsabb. Gyanútlan voltam, mint egy kisgyerek, mint mindig, akkor is, mindent hinni akartam neked, nem lesznek ott, csak néhányan, idős házaspárok.

Hazamentünk, vacsorázni hívtak, úgyhogy délelőtt már alig ettél, virslit sütöttem, tojással, de mondtad, hogy nem kérsz hozzá hagymát, már délben sem, nehogy büdös legyél, nem keltene jó benyomást.

Hat óra felé elmentél zuhanyozni, mentem utánad, mert azt is nagyon szeretem, hogy nézhetlek, miközben fürdesz, akkor is, amikor szappanozod magad, a víz habosan folyik le a testeden és te lehunyod a szemed, szép vagy olyankor. A fonott karosszékben szoktam ülni, figyelni, ahogy borotválkozol, villanyborotvával, hosszasan, mókás arcokat vágsz közben, hogy kisimuljon a bőr, és ott nyúljon, feszüljön, ahol kell. Hajat szárítottál gondosan, rég voltál fodrásznál, mondtad, de jól áll neked, hogy kicsit lenőtt, mondtam, így látszik, hogy göndör, erős szálú, sűrű, őszesfekete, jó beletúrni. Mosolyogtál. Befújtad magad a legfinomabb parfümöddel, a mellkasodon, a nyakadon, és lassan öltözni kezdtél. Csíkos kék fehér ing, ez jó lesz, és a farmer, amit karácsony előtt együtt vettünk neked. Azt az alsónadrágot vetted fel, amit tőlem kaptál, grafitszürke, testhez simuló, viccesen kérdeztem, talán ez is látszik majd? Úgy tűnt dühös vagy. Miért bántasz, kérdeztél vissza, ne piszkálj már! Azt hittem meg leszel hatódva, hogy ezt veszem fel! Hát nem voltam meghatódva. De nem piszkáltalak. Indulás előtt a legszebb kabátod került elő a szekrényből. Gyapjú, fekete, hosszított szabású, kétsoros gombos. Piros sál, kötött. Gondolkoztam rajta, láttalak-e már ilyen csinosan valaha. És csak néztelek.

A garázsban megöleltél, na gyere te kis hülye picsa, mondtad, és puszit adtál a hajamra. Nem vártam meg, míg beszállsz az autóba, amit négy hónapja nem használsz, mert nem kell, hiszen az én autómmal megyünk mindenhová ügyeket intézni, nem vártam meg, hogy kiállsz vele és majd integetsz, csak siettem kifelé, de azért még elhúztam neked a hosszú kertkaput, ne kelljen fáradnod vele. Azután beültem a kocsiba és gyorsabban indultam, mint az jó, a hideg motor kínlódott alattam. Mindegy, legalább már nem voltam ott. Hogy lássalak elmenni. Bocsáss meg. Később felhívtalak, kértelek, vigyázz magadra, bajod ne essen, ne igyál sokat, ha vezetsz hazafelé.

Este már nem telefonáltál. Másnap reggel sem. Nem voltál skype-on, 10-ig sehol az interneten, hívtalak, nem vetted fel. A mentőket hívtam ezután. Nem tudtak a nevedről, ez jó jel. Nemsokára csengett a telefon. Ott aludtam, mondtad, ne haragudj, le voltam halkítva, nem hallottam, hogy kerestél. Én is mindig lehalkítom a telefonom, ha nálad vagyok, gondoltam. Képzeld, libamáj volt, meg bélszín, és elképesztő a ház, ahol voltunk, hatszáz négyzetméter, hihetetlen, olyan borok, hogy a nevüket sem tudtam, harmincezer egy palack belőle, a többiek mind ismerték, én meg csak ültem ott. Nevetve meséltél. Ez egy más világ, teljesen! Átjössz délután? Átmentem. És igyekeztem elfelejteni, hogy a nő, egy milliárdos volt felesége, akivel a barátaid összehoztak a múltkor, éppen hatszáz négyzetméteren lakik fent a hegyen.

A következő héten igyekeztem mindent elfelejteni. Az elmúlt négy hónapot, és a két évet. A hét évvel ezelőtti pillanatot, amikor először megláttam a tekinteted a szemüveged mögött.

A barátod kedden egy gyógyszert hozott neked, amit egy órával előtte kell bevenni. Szerdán a nyitva hagyott levelezőprogram postafiókjában egy levél talált meg. Laptop az ölemben. Ne haragudj, ott volt előttem, nem lehetett nem elolvasni. A "buli" óta ideges voltál, meg sem érintettél, alig tűrted az érzéseimet. Csütörtökön kiabáltál velem, miért sírok egy versen, elviselhetetlen lettem neked. Kellemetlen. Ne kellemetlenkedj, mondtad este viccesen elalvás előtt. Pénteken megint társaságba hívtak, már nem vittél virágot és nem öltöztél olyan szépen, de nem aludtál otthon. Másnap délben telefonáltál csak. Már nem volt szükséged rám a bevásárláshoz sem. Nem mondtál semmit. Most is hallgatsz. Én sem szólok, nem is kérdezlek. Csak igyekszem felejteni. Hogy ha menni kell, ne fájjon annyira.

Igyekszem felejteni a bőröd tapintását az ujjaimban. A könnyeidet, a fájdalmaidat, amit veled együtt éreztem, amikor becsaptak, kifosztottak. Amikor naponta derültek ki az árulások ellened. Igyekszem felejteni. Hogy együtt sírtam veled. És az illatodat is. A lélegzeted ritmusát, a hajnali ébredéseket, ahogy hozzád bújhattam, a mindennapokat, amikor főztem neked, ha nem is bélszínt és libamájat, de mindig azt, amit szívesen ettél. És azt is, valahányszor együtt vásároltunk be a gyerekeknek, vagy vittelek, ahová kellett, orvoshoz, kórházba, a munkahelyedre, könyvelőhöz, na meg a karácsonyfa díszítést, és azt, ahogy megbeszéltük, mindig barátok leszünk, az ímélt, amiben azt írtad egy életen át szeretni fogsz. Főleg azt. Igyekszem elfelejteni. Neked jobban sikerül ez is. Gyorsabban. Nekem nem fog sosem.

Most szakítanék, de nem tehetem. Én tudom melléd rendelődésem okát. Kíváncsi vagyok, mennyit tudsz te, és hogy vágod ki magad ebből a helyzetből. Mikor mondasz és mit? Hogyan játszol még velem? Ha nem mondasz semmit, nincs miről beszélni. Hűséges vagyok, és erős, mint egy bordacsont. Egyszer azt mondtad nekem, szükséged van levegőre. Tűröm. Tartom a tüdőd. Segítek lélegezni.

De most ne hívj. Kezdj el lélegezni. Nekem pedig erőt kell gyűjtenem. Nehéz vagy.