Jelige: okostelefon

Beküldte: admin, 2011-04-10 19:52:58  | Címkék:

Az én okos telefonom

1. rész

Tegnap volt a születésnapom. Telefont kaptam. Első pillantásra beleszerettem. Piros volt, a hátulja meg fekete. A szüleim azt mondták, igazi „okos telefon”. Akkor úgy gondoltam, hogy túloznak - nem hittem, hogy olyan fajta amerikai filmekben látott radaros, lézeres telefont kaptam volna. Viszont volt rajta mindenféle plusz. A barátnőimnek is megmutattam. Azt mondták, soha életükben nem láttak ehhez foghatót. Kihasználtam, hogy végre az enyém az osztályban a legeslegjobb telefon. Nap mint nap új zenékkel és új játékokkal érkeztem a suliba. A többiek meg csak irigykedtek.

  Egyszer éppen matekon történt meg „az”! Csöndben ültünk, figyeltünk minden szóra, amit a tanár mondott- legalábbis látszólag. A fiúk nem tettették, hogy érdekli őket a matematika, inkább mindenféle bolondságokat sugdostak egymásnak. Szóval: száz szónak is egy a vége, mindenki unatkozott.

-Nyugi srácok, már csak 8 perc maradt az órából!- szólt valaki. Igazából nem is tűnt emberi hangnak. Túlságosan gépies, monoton volt. A hang elhallgatott, így nem is lett volna belőle baj,- ha a fiúk nem kezdenek el röhögni,- a tanár is folytatta volna az órát. De nem, feltett szándékuk volt, hogy mindent tönkretesznek.

-Mi volt ez?- kérdezte a pedagógus hökkenten. Ekkor Marci (bár fogalmam sincs, hogy jött rá olyan hamar) közbeszólt:

-Szerintem Borci telefonja volt.- mondta unottan. Ezen annyira megütköztem, hogy elakadt egy pillanatra a lélegzetem. Igen, az én nevem volt Borci, és engem utált az utóbbi napokban Marci. Őszintén mondom, amióta megkaptam a telefonom, Marcival már nem sokan beszéltek, mindig egyedül ődöngött. Mindenestre szöget ütött a fejembe az, amit mondott…

-Borci, tényleg a te telefonod volt?- a tanár hangja kétkedő.

-Tanárnő, az enyém, ki van kapcsolva. -mentegetőztem, közben éreztem, hogy fülig pirulok, amire az osztály harsány nevetéssel reagált.

-Nem nevet! -adta ki a parancsot az osztálynak a tanár- a matematika példára koncentráljunk, kérem!

Az kacagás abbamaradt, de a diákoknak eszük ágában sem volt másfelé nézni.

-Leszel szíves!- szólt szigorúan a tanárnő, miközben kinyújtotta felém a kezét, mutatván, hogy a telefont kéri.

-Azonnal…-hebegtem, miközben remegő kézzel kutattam a készülék után.

„Mekkora büntetést fogok kapni, ha mégis bekapcsolva hagytam?- tűnődtem. –Hol vagy már te kacat?”

Végre megtaláltam, kezébe nyomtam és vártam az ítéletet…

-Tényleg ki van kapcsolva – motyogott a tanár.- Folytassuk a munkát!…

Ebben a pillanatban kicsöngettek. Megkönnyebbülten pakoltam be a cuccaimat a táskámba. Elhatároztam, hogy ennek alaposan utánajárok…

2. rész

  Most már teljesen biztos voltam benne, hogy a telefonomnak elvileg nem kéne beszélnie. Viszont azt is biztosra vettem, hogy a teló csacsogott ott matekon. Otthon sorra vettem a bizonyítékokat: azt, hogy milyen gépies hang volt, hogy nem volt benne élet. Találtam egy olyan menüt a telefonomban, hogy „talk”. Ami angolul beszédet vagy beszélgetést jelent. Amikor megpróbáltam belépni ebbe a menübe, annyit írt ki a mobil, hogy ez a menü nincs hozzárendelve a fiókomhoz. Persze lehet valami hálózati chat is. Anyáéknak nem szóltam, bár úgy voltam vele, hogy okos telefont emlegettek, amikor átadták nekem, tehát nincs kizárva semmi.

Volt okom gyanakodni. Bár idiótán hangzik, de otthon, amikor egyedül voltam, elég sokat kérdezgettem a telcsim. Egyszer felelt, de nem túl kedvesen. Annyit mondott: - Nem segítek, csak ha kell!

  Senkinek nem beszéltem erről. De az egyik barátnőm, Bogi észrevette, hogy nem nagyon élem a társasági életem. Meg is kérdezte a suliban, pechemre.

-Mi a baj, Borci? Napok óta nem hoztad a telefonod, szünetekben merengve állsz az ablak előtt, nem beszélgetsz senkivel. A többieket nem nagyon izgatja, de engem igen!

-Bogikám, mindig tudtam, te vagy az én IGAZI barátom, és ezért nagyon hálás vagyok neked. Ha nagyon érdekel, elmondhatom…

-Nagyon érdekelne! -kiáltott fel Bogi.(És én megértettem, hogy nem az zavarja, hogy nem tud a dologról, hanem az hogy nem tud segíteni.)

-Tudod mit?- kérdeztem boldogan, mert támadt egy jó ötletem. -Gyere át hozzánk, és mindent elmesélek!

 Bogi rábólintott, én pedig felszabadultan ültem le a helyemre. Végre lesz kivel beszélnem az én furcsa titkomról…

 Bogi át is jött délután. Leült az ágyra velem szemben és kérdően rám nézett.

-Szóval mi ez az őrület nálad? - kérdezte. – Nincs semmi ötletem.
Úgy terveztem, mindent elmondok neki, végül is minek titkoljam? Nem mellesleg azt ígértem, hogy elmesélem, miért vagyok mostanában megbolondulva. El is jött ennek az ideje… Belefogtam hosszú mesémbe…

-Szóval csak annyi, hogy az a matekórai beszólás, hogy még 8 perc van hátra az órából… arra emlékszel?

-Aha. - mondta kétkedve. Nem értette az összefüggést.

-Arra is emlékszel, hogy Marci azt mondta: az én mobilom volt?

-Igen…-húzta el a száját.

-Szóval arról van szó, hogy az tényleg a telefonom volt, de még nem tudtam kinyomozni biztosra. Hívjam fel a tudakozót, vagy mást? Nem tudom mit kéne tennem. Nem mellesleg ma is egész idő alatt, amíg meg nem érkeztél, azt hajtogatta: -Ne mond el neki! Ne mond el neki!

Gondolom, így elhiszed, milyen kínos volt végigjönni az utcán úgy, hogy a telefonom egész végig a zsebemben karattyolt.

-Jó, értem…-Bogi gondolatban átfutotta a lehetőségeinket. -Holnap elmegyek veled ahhoz a kiszolgálóhoz, ahol a telót vettétek, és ott tudunk kérdezősködni.

 Bogi meggyőzött. Nyugodtan hajtottam álomra a fejem.

 

3. rész

  Sajnos a kiszolgáló sem tudott semmit mondani. Nem tudtam, kihez forduljak.

Amikor mindketten hazamentünk, zseniális ötletem támadt. Amint lehetséges volt, felhívtam Bogit.

- Képzeld, - kezdtem izgatottan - tudom a megoldást! Annyi az egész, hogy végrehajtunk egy akciót. 

- Igen? És mégis hogyan? –Bogi sokszor nem értette az észjárásom.

- Holnap, történelem órán mindenféle kérdéseket teszünk fel, amire csak a mobil tudja a választ. Amikor a telefon válaszol, elmondjuk a tanárnak, mi a helyzet, és máris van egy emberünk, aki segíthet megoldani a dolgot a kiszolgálónál.

-Remek ötlet!- örvendezett Bogi.- Ez igazán ötletes!- dicsért.

 Másnap, az iskolában alig vártuk, hogy végre történelem óránk legyen. Mind a ketten tudtuk a dolgunkat, nem volt semmi akadály.

Becsöngettek. Szívdobogva vártuk a tanár érkezését. Tíz perc múlva beindult az akció!

-Abban a korban voltak már szőrtelen macskák?- kérdeztem idiótán. Persze tudtam, hogy a tanár egy mukkot sem ért a kérdésemből. Miért tagadjam? én is csak kérdeztem valami ostobaságot.

Hallottam, amint az osztály felkuncog, majd izgulva vár a tanár válaszára. Ahogy számítottam rá, a telefon megszólalt a táskámban,

-Nem, ez ebben a korban teljességgel kizárt, és túlságosan extrém volt. Persze hallottak az akkori emberek szőrtelen macskáról, de nem volt divatban akkoriban.

- Mi volt ez?- Úgy láttam a tanítók ilyen szempontból teljességgel egyformák.

- Ha meg tetszik engedni, akkor én szívesen elmagyarázom óra után.- ajánlottam fel.

- Rendben- bólintott a pedagógus.

  Óra után elmagyaráztam mindent:

- Kedves tanárnő! Szóval az a helyzet, hogy kaptam egy telefont, és ez a telefon… tudom, hogy bizarrul hangzik, de… nos… beszél. Próbáltam segítséget kérni, de csak Bogiban, a barátnőmben tudtam megbízni, Elmentünk a kiszolgálóhoz, de ott sem tudtak semmit mondani. Gondolom azért, mert nem is akartak: nyílván, mert kiskorúak vagyunk. Ezért terveztük be ezt a kis akciót, amiért bocsánatot kérek. De úgy gondoltam, önben megbízhatok.

- Értelek, és köszönöm a bizalmat. Kezeskedem érted.- mosolygott a tanár.

   Így történt, hogy végül is minden rendeződött. A tanárnő beszélt a szüleimmel, akik ugyan nem tudták a kiszolgálónál teljesen megszüntetni azt, hogy a telefonom beszéljen, de szabályozni tudták. Már csak akkor beszél, ha kifejezetten neki címzek egy kérdést.

  Most már egész jól megbarátkoztam vele. 2 éve lelkes, hűséges segítőm. A világ összes kincséért sem válnék meg tőle.