Jelige: nyakica

Beküldte: admin, 2011-03-21 20:15:53  | Címkék: ny

Gyíkfarok

A sziklarepedést nézegette. A hajszálvékony ereket. Vér nélküliek, gondolta, és nem vette észre, hogy egy gyíkfej jelenik meg az egyik repedésben. A gyík kifutott, megállt a szikla tetején, sütkérezett. Nem zavarták egymást. Nem mertek megmozdulni. Látta és hallotta a pihegést. Mit keres ő itt?

Nem tudott a kérdésre válaszolni. Szokatlan volt, hogy agya és emlékezete cserbenhagyja, és nem tudja eldönteni, mióta nézi a pókhálót, a szét- és az összefutó szálakat. Mi történt? Hátát a sziklának vetette, érezte a felhevült kő forróságát, milyen forró a tenyered, hallotta valahonnan, de nem tudta megállapítani a hangforrás irányát.  Kinek a hangja, ismerősnek tűnt, abban biztos volt, hogy már hallotta vagy hallania kellett.

Torkos csütörtök. Délben már minden vendéglő tele van. Jól esne egy pohár sör, barna, Staropramen vagy egy Kingfisher, világos és indiai. Megnyalta cserepes szája szélét, a felső keskenyebb, hallotta megint az ismerős hangot. Megnyugtatta, de érezte, ez a hang nem hozzá beszél, valakihez, aki nem ő. Tudata nem volt tiszta, berúgtam, sokat ittam, de mikor és hol?

Lehunyta szemét, de gyorsan ki is nyitotta, szédült, nem szerette, ha forog vele a világ. Bevillant egy kép, több is, mindegyikben meredek lépcsőn megy lefele. Egyiket sem ismerte fel. Abban biztos volt, hogy járt ezeken a lépcsőkön, óvatosan járt rajtuk, meredeken haladtak a mélybe, a világításuk halványan derengett.

Zúgni kezdett a feje. Befizetted a csekket? – ismét ugyanaz a hang. Sárgának tűnt és kéknek. Csak egy telefonszámla. Olyannak érezte magát, mint a régi képeken, szentek között állt a kép tulajdonosa, de alakja harmada volt a képen jelenlevőkének. Önmagára ismert. Imára kulcsolta a kezét. Haja válláig ért, és feje tetején egy takaros sapka.

Fejfájása nem szűnt.  Botorságnak tartotta volna, ha most gyógyszert kér bárkitől. De nem állt messze tőle, hogy kiáltson egyet: van valakinek cigarettája? Csengetést hallott, éleset. Valaki csenget, de hol van itt ajtó, ajtót sehol sem látott, és nem is fog. Jobb lába vérzett, ismeretlen és tompa fájdalom járta át, meg akart mozdulni, de nem tudott. Nem hajlik a térdem, fehér kötés van rajta, ki kötözött be, tódult megint agyába a vér.

Gépírást tanult, de gyorsírni sohasem tudott. Az Erika hangja és az írógép karjának mozgása felidézte benne a tiszta lapot. Tiszta lappal indul. Hova és miért? Ki akarja utolérni? Tibet és Trieszt. T. és T. Tátrai Tibor. Latin gitárt még sohasem hallott. Éles fájdalom hasított a jobb vállába. TT pengeélesen játszott. Erőből és szenvedélyesen.  Látta maga előtt a tengert és az olajfákat, a köves földet, egyik sem ért véget. Fáradtság tört rá, aludni akart, de az ismerős hang nem engedte. Számokat hallott. Az utolsó három számjegyet már maga is suttogta. A mobilszámom. Nem tudta a teljes sort.

Fázott, háta a hideg követ érezte. Mióta lehet itt? Vállában fájdalom lüktetett. Parajos puliszka – elképedt a bevillanó képen, a hét törpék tányérja felpúpozva, zöld és fehér. Éhes, adta meg magát. Mobilját kereste. Kirekesztette magát a világból. Csönd van. A téli csöndet szerette. A havas tájat. Bal keze nem találja a mobilt. Hol hagyhatta. Otthon. Nem volt benne biztos. Kockáról kockára haladt. Mintha nyomozna. Itt kell lennie.

Tenyerébe futott a gyík. Mindketten meglepődtek. Ujjai önkéntelenül összezártak, majd ugyanabban a pillanatban szét is nyíltak. A gyík tovább szaladt, de farokvég nélkül.