Jelige: Lilla92

Beküldte: admin, 2011-04-09 17:58:47  | Címkék:

Simfóbia

A fiatal nő bágyadtan nyúlt a telefonja felé, és kapcsolta ki az ébresztőt. Felkelt, és álmosan meredt a fürdőszobai tükörre. Rendbe szedte magát, és máris vidámabban tekintett az arcképére. Fiatal, jó frizurájú, tökéletes sminkű, csinos, harmincas évei elején járó üzletasszony volt. Reggelire ideje nem maradt a sok készülődés után: telefonját beleejtette táskájába és sietve elhajtott munkahelyére. Délelőttje a megszokott módon telt: rohanva. Tárgyalt, üzleteket kötött, utasítgatott, szervezkedett.

Meglehetősen elfoglalt volt, és mint az üzletasszonyok többsége, ő is gyakran került az idegösszeroppanás szélére. Barátnői - akik szintén nagyon sikeres, üzleti körökben forgó nők voltak- gyakran javasolták, hogy látogassa meg pszichológusukat. Erre mindig nem volt a válasz, hiszen a nő úgy érezte, ő túl önálló ahhoz, hogy szüksége legyen mások segítségére. Mikor ismét kezdett pánik közeli állapotba kerülni, úgy döntött pihen egy keveset, és leutazik hétvégén a szüleihez vidékre. Mikor az ötlet kipattant a fejéből, rögtön odatelefonált a szülőknek, hogy mehet-e, majd sietve összepakolt, és már indult is. Mikor a kis faluba ért, megpróbált mosolyogni, és a jó oldalát látni a környezetnek. Mégis csak vicsorra futotta, amikor kedvesen próbált kiintegetni kocsijából Manci néninek. Bár édesanyja barátnője volt, nem kedvelte a nénit. Jól tudta, hogy a következő napokban, hála a hölgy pletykálkodásának, ő lesz a városi betolakodó, a közellenség. Szülei mégis mosolyogva várták a ház kapujában. A nő begördült kocsijával, és most már valódi mosollyal ugrott a nyakukba.

- Gyere be, kislányom, sütöttem neked almás pitét. - szólt boldogan az anyuka.

- Egy pillanat, csak a telefonom bent hagytam az autómban!

Megfogta telefonját, és elindult befelé, de az útközben megszólalt. Üzleti ügyben keresték. Szülei kipakolták a pitét, és türelmesen várták.

- És mond csak Ilona, mindig ilyen keresett személy vagy?  - kérdezte kíváncsi tekintettel az apja.

- Igen, elég sokat csörög a mobilom, gyakran már feláll a szőr a hátamon, ha meghallom a csengőhangom. Ilyenkor kénytelen vagyok átállítani, mert ki nem kapcsolhatom. - válaszolt a lány nevetve.

- Csak óvatosan mutatkozz vele a faluban! - figyelmeztette édesanyja- errefelé nem gyakran látnak ilyet a gyerekek, és tudod, milyen durvák szoktak lenni.

- Csak őszinték-vágott közbe az apa.

- Jajj Miklósom, ez már nemcsak őszinteség és irigység. De Iluskám, csak óvatosan. Tudom, milyen érzékeny kis lelki világod van.

- Jól van, anya, bár őszintén szólva, azon is csodálkozom, hogy van térerő.

- Miért ne lenne?! Hát nem vagyunk mi olyan elmaradottak! - háborodott fel az apa.

- Tudom, nem is azért mondtam. De most megyek és kipakolok.

- Csak tudnám, mi az a térerő. -  morogta magában a férfi.

Másnap reggel, mikor Ilona felkelt és belépett a konyhába, Manci nénit találta ott, miközben édesanyjával beszélgetett.

- Jó reggelt!

- Neked is! - köszönt vissza a két asszony.

Azonban hirtelen ismét megszólalt a telefon, ezért Ilona kirohant telefonálni. Mikor visszatért, Manci néni gyanúsan fürkészte.

- Nahát, hát milyen kis kütyüd van teneked? - kérdezte kiváncsian.

- Ja, ez? Hát ez egy csak egy mobil.

- Értem. És mi szükséged van teneked erre?

- A munkámhoz kell.

- Tudod, Margitkám, én mindig is felvágásnak tartottam az ilyet - fordult a lány anyjához. - Semmi szükség ilyen modern tárgyakra, ha egy világháborút megtudtak rendezni nélküle, akkor egy megbeszélést is meg lehet.

- Ahogy gondolni tetszik, Manci néni. -  válaszolt epés mosollyal a lány, és kiment az udvarra édesapjához.

- Hát te mit barkácsolsz?

- Csak készítem elő az anyagokat. Hamarosan jön át Miksa bácsi segíteni megépíteni az új tyúkólt. Na már itt is van!

- Pálinkásat! - szólt Miksa bácsi, akinek hiányzott pár foga, és Manci néni férfi megtestesítője volt. Ilona telefonja persze ismét most szólalt meg.

- Jaj,  ezek a mai technikák. - csóválta rosszallóan fejét Miksa. Én tudod mit mondok, Miklóskám? Mindent meg kell tennünk azért, hogy ne bolonduljanak meg a mi gyerekeink is!

- Túlreagálod.

- Dehogy reagálom túl. Na, ha te nem segítesz, megoldom én magam!

Ilona visszatért, de mivel a férfi rosszallóan nézte, inkább felment a szobájába pihenni. Délután ébredt fel, mikor édesanyja ébresztgette, és hívta sétálni.

- De hát te nem Manci nénivel társalogsz?

- Dehogy, ő már régen elment haza, Miksa bácsival együtt. Gyere, sétálunk egyet a faluban.

Ilona örömmel indult meg, boldog volt, hogy végre szabad levegőn sétálhat. Kedélyesen elbeszélgettek édesanyjával, egész addig amíg néhány kisfiú nem kezdett el körülöttük futkozni, és mutogatni.

- MOBILONA!- kiáltotta az egyikük, majd a többiek vígan ismételgették.

A lány könnyes szemekkel rohant haza. Előrántotta bőröndjét és azonnal nekiállt beszórni a ruháit.

- Mit csinálsz?- kérdezte édesanya.

- Hazautazom.

- Miért?

- Mert én nem illek ide.

Ilona csókot nyomott anyja arcára, elköszönt édesapjától, és sietve elhajtott.

Hazafelé úton valamelyest megnyugodott, de érezte, ha vissza kell mennie, megbolondul.

Mikor megérkezett az otthonába, rossz érzése támadt. Túl nyugodtan érezte a pillanatokat. Elkezdte keresni a telefonját, hátha némítva hagyta, de nem találta. Tűvé tett érte mindent, majd látta szemei előtt a mozdulatot, ahogy a telefont dühösen behajította az ágyneműje közé.

Pánikroham kerülgette. Vissza nem mehetett érte, hiszen nem bírna ki még egy ilyen órát. Felhívni őket nem tudja, mert csak arra volt előfizetése. Remegve feküdt le az ágyába, és próbált megnyugodni. Lassan elaludt. Riadtan ébredt fel. Nem emlékezett rá, mit álmodott, de mintha csörgést hallott volna. Az óra 21:00-át mutatott. Úgy gondolta megfürdik, hátha attól megnyugszik, és ki tud találni valami épeszű ötletet. Megengedte a fürdővizet, de a bojler zúgását is csengésnek hallotta. Levetkőzött, beszállt a forró vízbe. Örömmel nézte a karján végiggördülő vízcseppeket, amíg nem látta úgy, hogy a vízcseppektől keményedni kezd a bőre. Színe egyre sötétebb lett, és kezdett a telefonja borítójához hasonlítani. Körmei négyzet alakúvá váltak, és megvastagodtak. Sikoltva ugrott ki a kádból és rohant a tükörhöz. Szemei üresek voltak, képernyőként világítottak. Sikítása egyre monotonabb lett. Üvöltve kezdett el rohangálni, majd nekiütközött egy falnak, és elterült.

A csengőre ébredt. Valóban a hátán feküdt, de bőre puha, és fehér volt. Reszketve sétált ki a bejárati ajtóhoz, közben a tükörben megbizonyosodott róla, hogy a szemgolyói is a helyén vannak. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és mosolyogva nyitott ajtót. Miska bácsi állt ott.

- Szervusz, édeském! Hát éppen erre jártam, és hát édesapádék visszakűtték velem a mobilodat. Itt is van. - mondta és átnyújtotta a telefont.

- Köszönöm. - szólt tétován a lány, és remegő kézzel vette át a készüléket. Ismét zavaros tekintettel csukta be az ajtót, köszönés nélkül. Ránézett a telefonra. Egyre erősebben kezdett el remegni, és őrült kacagásban tört ki. Pörögni kezdett, hahotázva vágta falhoz telefonját, ami darabokra tört szét.