Hirdetés
Pályázatok » New York
Bejegyzések a következő címkével: 'a'
Jelige: Perle
A legkisebb fiú
Sűrűn szőtt kelme volt, vastag pamut, finom meleg takaró megint. Az álom. Nem is riadt fel belőle. Nyújtózkodott volna és csak akkor eszmélt, a fájdalomra. A háta megfeszült, így ébredt, minden reggel, olyan volt, mint egy figyelmeztetés, de hiába. Ma szabadnapos lenne, mégis bemegy, elvállalt egy plusz műszakot. Anyja sem veheti észre, amúgy sem maradhatna otthon.
Jelige: JUNO
11:09
Forró kása. Ömlik, sugárzik belőle a derűs hő. Kerülgetem. A tudat, hogy ilyesmi előfordul, melengeti a halántékom. Nézegetem nagy nyugalomban. Szinte mérhető az az óriási biztonságérzet, ami körülveszi magát az eseményt az azóta csordultig megtelt holdak számától függetlenül. Egészen lassan, apró mozdulatok mentén felidézem magamban a szerda esti álmot, amiben félmeztelenül láttalak, ahogy életemben még soha, és kilátszott a fedetlen hasad, a köldököd. Védtelenség. Ízlelgetem. Aztán felszínre hozom az azt követő csütörtök délelőttöt (mert még ilyen minőségű napok esetén is szerdára csütörtök következik). A kávéautomata mellett állsz velem az ablak mellett a harmadikon, az arcod kissé álmos, de éber, a pillanat pedig még elég bonyolult ahhoz, hogy öntudata legyen, mígnem aztán megszólalsz, hogy akkora itt a meleg, hogy mindjárt infarktust kapsz tőle. És akkor megtörténik, a gravitációs állandó módosulása vagy a rigók génállományának sérülése nélkül, hogy kinyitod az ablakot, és miközben a kilincs felé nyúlsz, felcsúszik az inged és kivillan egy meztelen csík a csípőd felett. Méz, kegy, manna.
Jelige: VAKOND
Helyetted.
Mondd ki ezt a szót, és érezd a betűk közt rejtező lelketlen alaktalanságot.
Érezd, ahogy csábítóan a nyakad köré fonja karjait a „h”, a „ly” pedig sokat ígérő, selymes titkokat suttog a füledbe. A három alattomos „e” bájos dörzsöltséggel oszlatja el egyre bambábban andalgó kételyeidet, s közben gyanútlanul a végtelenbe nyújtja a pillanatot.
Egy élet nyomorúsága lappang ebben a pillanatban, és egy másiké, aki mindezt akkurátus pontossággal felügyeli. A hiba talán ott volt, hogy a nehézkes és elhízott „tt” nem tanulta meg rendesen a játékszabályokat.
George-nak hívták. A sármos amerikait, akinek pár hónappal később a felesége lettem. A férfit, aki fél év múlva a férjem lett. Akit szerettem, de sajnos nem volt hajlandó tudomás szerezni arról, hogy létezem. Folyton csak egyetlen szót halytogatott.
Helyetted.
Jelige: Franny0415
Légó
A nagymama csak úgy emlegette: a légó. Múlt szag, penészes lomok. Nagyrészt a Réthelyiéké. Az öreg Réthelyi, a 6 elemit végzett, jóravaló, fafejű párttitkár felségével és 14 éves fiával, a pattanásos képű, folyton cinikus, szemtelen vigyorú Jánossal 52-ben mindenki meglepetésére hirtelen utazott Szófiába. Állítólag a követségen kapott befolyásos állást. Többet nem láttuk őket. Egy nap, szutykos képű gyerekekkel - két kislánnyal, Böbével és Katussal és egy kisfiúval, Palival – hallgatag, inas, sötét tekintetű férfi, Józsa Áron és szép, betegesen sovány, szinte áttetsző felesége, Józsa Mária költözött a lakásukba. Eleinte mindenki tartott Józsától. Hirtelenharagú volt ugyan, olyankor sötét tekintete gyilkosan villogott, de szerény, dolgos, jóravaló ember. Csöndesen éltek. Józsáék néhány szomszéd segítségével Réthelyiék bútorait a légóba vitték. Köztük egy régi állólámpa, sziluettje görnyedt férfié. Ezt a sarokba állítottuk a felhasított kárpitú karosszék mellé. Ezenkívül lent voltak még Ácsék lomjai. Ács Lajos felesége, Ács Juli apró ideges asszony volt. Folyton veszekedtek, főleg ha Ács a brigádgyűlésről részegen, a lépcsőházban hangosan randalírozva jött haza. Ott volt erdélyi faragott, porlepte hozományládája és egy mózeskosár, amiben egy-egy év különbséggel az öt Ács gyerek, Ács Lajcsi, Feri, Julcsi, Ági és Ibolya feküdt. Ági csak három hónapot élt. Ács Juli hangos sikoltozása órákig visszhangzott a körfolyosókon. A Ringerék málló könyvhegyei is itt tornyosultak. Nagymama még emlékezett az özvegy Ringer Matildra és annak lányára, Annára. Sok német nyelvű, gót betűs könyv is volt közte. Úgy tettünk, mintha ezeket olvasnánk. Nagyanyám megtiltotta, hogy lemenjek. Azt is, hogy a Rózsa vagy az Ács lányokkal játsszak. Pláne, hogy a fiúkkal!
Jelige: pech
Házikoszt
Keserű
„Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1] Fekete, cukor és tej nélkül. Az utolsó adag, az utolsó metró, az utolsó tangó, Párizs, hidak, a híd alatt, a híd alatt, ott fogok élni. Ott fogok? Élni? Csomagolni kellene, de hova, mit? Talán ami egy gurulós banyaszatyóba belefér. Amíg dolgozom, megőrzőbe teszem. Az IKEÁ-ba. Az otthonom egy villogó zárú szekrényben, a skandináv praktikum jegyében. Néhány könyv, talán Schopenhauer, Wolf, egy Saramago, Rilke, játsszuk azt, hogy csukott szemmel választok hármat. Négyet, de vékonyabbat. A borotvát a régit, ami még Apáé volt. Bár az irodai mosdóban tudom a másikat is használni. Esetleg szakállt növeszthetek. Láttátok a kisfőnököt? Úgy néz ki, mint Tom Hanks a hajótöröttes filmben.
Oké, nem kérdés, ma reggel bemegy és kihirdeti, hogy hajléktalan. Nem olyan hajléktalan, mint ami a Blahán van, vagy aki a padon alszik, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nincs lakása, és egyelőre nem is tud bérelni, mert ez a ribanc, szóval a részleteket nem, de a tényt közli. Röviden, hivatalosan. Bárki járhat így, meg fogják érteni, akkor beviheti este a holmiját, és alhat pár napig a bőrkanapén, amíg alakul.
Jelige: Lazarus
Maga miatt, rég
Beborult az ég. A háztető alá fészkelt madarak felhagytak a csicsergéssel, csak a Bobi ugatott balsejtelmesen. A levegő csípősre hűlt, naptár nélkül is biztosan tudható: november van.
Hűvösvölgyi kúriánk leghátsó, legkisebb szobájából szűnni nem akaró jajveszékelés hangzik, a női hangegyüttest gyermeksírás kíséri.
Jelige: SARKAD
Szellemjárás
Fiam, tudsz sakkozni, ragadta meg a vállam egy erős kéz hátulról. Megfordultam. Timár Titusz állt előttem, egy regény hőse, a sudár Aranka férje, kissé álmos szemekkel. Alig múlt dél, még talán nem is reggelizett szegény, de mindjárt a sakkon járt az esze, a büdös paraszton, bakán, mondta volt Maróczy nagymester, és a nagyseggű királynőn. Pikoló voltam, amolyan lóti-futi, lestem a kívánságokat. Nem akartam kucséber lenni, csak egy szerény pincérfiú. Shurek sem akartam lenni. Shurek, a kezdő író, aki mindig felugrál, de soha sem akar elmenni a Nyehóból. Vár. Vár az alkalomra, hogy egy nagy író szóba álljon vele. Pikolóként beleolvastam és asztalhoz vittem a korabeli francia malacos lapokat, csokor virággal szaladtam a szépasszonyokhoz, de a lóversenyre is kijártam, a téteket olykor nálam tették meg az urak.
Titusz sakkozni akar velem, a Pikolóval. Kezdetben bosszantott, hogy nem ismerek senkit, és mindent tudnom kell. Hosszúnak, akit én magamban Szindbádnak csúfoltam, söre ne legyen hideg, Mulinak francia konyak jár (Mit szól ehhez Boka?), Titusz a kávéját langyosan és sok habbal szereti. Talán a főúr (egy igazi báró!) elnézi ezt a kis stiklimet, munka közben sakkozom. Főpincér is lehetek egyszer, akinek a vendég, főúr, fizetnék, hívással jelez.
Jelige: Amrita04299
„Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]
Mindenkinek, hiszen elmondom neked, te tovább meséled majd a gyermekednek, a kedvesednek, bárkinek, akit érdemesnek tartasz rá, aki megőrzi és továbbadja. Mert a titok nem veszhet el, jelen kell lennie örökké a tudásnak az emberek között. Szükségünk van rá, igazabb, jobb szerethetőbb hely lesz a világ, amiért ott van benne.
Mint az erdőben a talajon, gyökerek között és az ágakon megbújó madárfészkek, amikről minden tudós meg kiránduló sejti, hogy ott kell lenniük valahol. Pihével gondosan kibélelt, vagy sárral ügyesen kitapasztott fészekcsészék, bennük a sok apró, pettyes, halványkék vagy piszkosfehér, alig körömnyi tojás. Nem könnyű rálelni, van, aki sose látja élete során, hol költ a csilp-csalp füzike, nem lát gyökerek zugában felnövekvő vörösbegy fiakat. De mégis, ha valaki végigsétál a fák között, érzi a friss avar illatát, hallgatja az ezernyi neszt, úrrá lesz rajta valami különös érzés.
És ez még csak egy a tavaszi erdő, meg a világ számtalan törékeny csodája közül.
Jelige: apple10
Minden szó és képzelet
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[1]
Minden szó és képzelet
hozzád érve színezem
A tett szavakként körbe öleljen,
de nagy szavaktól kíméllek
A fejben kavarogsz, mint gondolat
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[2]
hogy csak benne találtalak
Retusálva magamnak kiszabtalak
írottan a papírról kilépve látlak!
Nézlek, távolabb megyek,
magammal körbe veszlek
Vaskos gerendaként, tetőként,
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[3]
Erős falként, óvlak téged
ilyenkor térben, időben együtt velem!
Jelige: Agyaskalács
Barbus
Barbarának hívták, a közösségi oldalon „Barbara (szívecske, nyuszi mókus) Kovács” néven szerepelt. A barátai Barbusnak hívták, mármint az a kevés, aki egyáltalán szóba állt vele a hetedik céből. A Balogh Rita például minden reggel egyenesen keresztül nézett rajta, mindezt úgy tudta csinálni, hogy közben alaposan végigmérte, az első elálló zsíros hajszálától a szürke ragasztott sportcipőjéig. Barbara pontosan tudta mit néz ilyenkor a Balogh Rita. Hogy már megint mi van rajta.
Mi lenne szöszke, hát ruha. – gondolta ilyenkor. Édesanyja gyakran hozott innen-onnan kinőtt, használt göncöket. Volt, ami tetszett is neki, és olyan is akadt, amit szíve szerint inkább begyűrt volna a kályhába a többi ruhával, amit anyja csak fűteni hozott el. Már ha elment értük. Felkelés után, dél környékén inkább a színes élettel teli, bódító sorozatokat nézte, vagy egyszerűen csak ült a konyhaszéken és cigarettázott.
