jelige: oliver

Beküldte: admin, 2012-04-16 15:28:23  | Címkék: o

Elmondani valamit – látszólag milyen könnyű, látszólag milyen egyszerű, csak szavakat kell kiejteni egymás után, miért loptál,  ezt kérdezte anya tőlem a konyhában, a nagy családi beszélgetések helyszínén, miért loptál, erre kellett volna válaszolnom, mire kellett a pénz, pedig olyan rendes család voltunk, idegen volt tőlünk minden törvénytelenség és szabálytalanság, kirándulást terveztünk a lányokkal Balatonra, feleltem, de ez nem volt igaz, legyél őszinte, folytatta anya, mintha az olyan egyszerű lenne, mintha az lenne a világon a legegyszerűbb dolog, kivel legyen őszinte az ember, ha nem a szüleivel? Nem mondhatom el, a szülők sem őszinték a gyerekükkel, min veszekedtetek, ezt kérdeztem egyszer anyától, nem veszekedtünk, felelte ő, pedig tudtam, hogy veszekedtek, sőt, Tilda néni egyszer azt is mondta, hogy anyáék válófélben vannak, akkor megkérdeztem, hogy mit jelent a válófél, Tilda néni azonban nem válaszolt, ez volt a mi családunk, nem hazudunk, csak éppen nem mondunk igazat. 

Akkoriban kezdtem megmászni azokat a meredek hegycsúcsokat, amiket az élet alapfogalmainak neveznek, de azt már tudtam, hogy az őszinteség mindig kellemetlen,  lehetek őszinte?, ezt szokták kérdezni az emberek, és utána mindig kellemetlenség következik, ne legyél őszinte, gondoltam ilyenkor, ne legyél őszinte, nem igénylem az őszinteséget, az emberek úgy tesznek, mintha fontosnak tartanák az őszinteséget az életben, de csak látszólag, mert valójában félnek és borzadnak attól, hogy valami kiderül, amiről nem akarják, hogy kiderüljön, kinek mondod el, ha nem nekünk? Kivel leszel őszinte, igen, ez a nagy kérdés az életben, a kivel leszel őszinte, beismerni hibákat, fogyatékosságokat, esetlegességeket, nincs erre szükségem, nem leszek őszinte sem a szüleimmel, sem a feleségemmel, sem a gyerekeimmel, miféle kirándulást és miféle lányokkal, kérdezte anya, a legfontosabb most az érettségi, nekem elmondhatod, igen, volt egy lány, Juli, a szerelem megvalósulása előtt voltunk éppen, már sétáltunk együtt, már megfogtam a kezét, persze beszéltünk arról is, hogy elmegyünk Balatonra, de nem, semmi igazi terv, csak álmodozás, de hát az életben a legvalódibb dolog, az maga az álmodozás.

És a pénz?

Csak azt akartam, hogy legyen, birtokolni akartam, ismerni akartam azt az érzést, hogy milyen érzés rendelkezni fölötte, gondolkodni, hogy mire költsem,a felnőtté válás jelképe volt nekem a pénz, az akarat szabadságának jelképe. Elmondhatom? 

-Utcaseprő leszel – mondta anyám. Felállt, nagyot sóhajtott.

Akkor néhány napig figyeltem is az utcaseprőket, láttam, amint délutánonként a Fény utcai piacon főtt kolbászt esznek és sört isznak, beszélgetnek a pénzről, gyűrögetik markukban a százasokat, oda is képzeltem magam közéjük, felnőttként, „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”[1]

Utcaseprő leszek. Korán kell kelni. De még mindig megéri.

[1] Karinthy Frigyes: Előszó