Jelige: Liliom

Beküldte: admin, 2012-04-18 12:54:19  | Címkék:

Egyetlen mondat

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[1]
Hogy a világot milyennek látom:
Mint egy kettős, fordított álom,
S az álomképeket ki érti meg?

Jobbra szólok s a hangom balra fut,
Rossz kulcsokkal nyitok meg kaput,
Ha kitárul, kifelé megyek be rajta,
Mert az vagyok, ilyen fordított fajta,
Ki a célból indul, s a kezdőpontra jut.

Ti azt hiszitek, minden csak egy lehet,
És nem gyűlölhet az, aki szeret,
S a gonoszban nincs egy cseppnyi jóság?
Pedig a világunk fordított valóság,
És van, hogy a halott élőt temet.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[2]
Lássátok: a fekete is lehet fehér,
Mikor a rossz és a jótett összeér,
De mit ér a szó, ha meg nem értitek?

Meglátni azt, amin mindenki átszalad,
Ledönteni a fel sem rakott falat,
Kezet nyújtani annak, ki itt, se ott,
Befogadni, kit mindenki elhagyott,
Nem abszurd-e? De mégis feladat!

Tudd, mikor ajkad egy mondatot idéz:
Az vagy te is, ki a tükörből visszanéz,
Jobb, ha minden nap megméred magad,
Mert lehet, hogy belül a kebled dagad,
De tetteid mutatják: mégiscsak semmit érsz.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[3]
Hogy én leszek, kit nem hallgattatok,
Minden sebzett és kínlódó én vagyok,
Kiről félrenéznek áruló szemek.

És látni fogom, merre lesz utad,
Hogy szíved igaz-e és merre mutat,
Lesz-e időd magadból másnak adni,
Vagy fukar leszel? S magad fogsz maradni,
Ki nem tudja, mi az érték, mit kutat.

Szólok én. Mert önző minden ember,
És elfordul, mert mással törődni nem mer,
Torz a kép, férfi-nő oly’ sivár,
Hogy néha azt hiszem, beszélni kár,
De minden változhat, mint a tenger,

S néha egyetlen mondat tesz csodát,
Ha látni mögötte minden jó okát.
„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[4]
Mozdít millió térdet és bokát.

[1] Karinthy Frigyes: Előszó
[2] Karinthy Frigyes: Előszó
[3] Karinthy Frigyes: Előszó
[4] Karinthy Frigyes: Előszó