Jelige: Lazarus

Beküldte: admin, 2012-04-17 11:24:09  | Címkék: ,

Maga miatt, rég

Beborult az ég. A háztető alá fészkelt madarak felhagytak a csicsergéssel, csak a Bobi ugatott balsejtelmesen. A levegő csípősre hűlt, naptár nélkül is biztosan tudható: november van.
Hűvösvölgyi kúriánk leghátsó, legkisebb szobájából szűnni nem akaró jajveszékelés hangzik, a női hangegyüttest gyermeksírás kíséri.

A kicsiny hátsó helyiség méreteihez idomuló évszázados heverőn öreg testet látunk. Ma nem pihen, minden tagja megfeszül. A test háborúzik. Még nincs itt az ideje, még van valami fontos.
Hegedű zenéje hallatszik, Telet játszanak az ablakban.
A zene abbamarad, a hegedű fényesre lakkozott fekete bőrcipőkön halkan lépkedni kezd a hátsó szoba irányába.
Leül, sóhajt és finoman megkeresi a harcoló kezet.
A szoba újra megtelik kétségbeesett zajokkal, az idős asszony azonban – évtizedek óta először - nem is figyel unokáira és a gyerekekre. E pillanatban csak a hegedűs létezik.
„Nem volt más választásom, kedvesem.”
E szavak hallatán a hangtalan hegedűs alak megértő félmosolyra húzza ajkát, a küzdő kezét továbbra is kezei között tartva. Táncolnak.
„Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”[1] – hányja oda az asszony az unokáinak. Most erősebbnek érzi magát, mint valaha. Kellően erősnek ahhoz, hogy magára emelje az igazság köpenyét.
„Én öltem meg a nagyapátokat.”
E szavak hallatára megnémul a hátsó szoba.
„Megmérgeztem. Patkányméreggel.”
A csöndet csönd követi.
„Nem tudjátok, te nem tudod, milyen érzés egy olyan emberrel élni, akit sosem szerettél.”
Szeme szelíden a hegedűs tekintetét keresi, mélázva élvezi a helyzetet. Végre elhallgatott a család. Ehhez bizony ennyi év kellett.
„Börtön.”
„Mama, kérem, ne…” – töri meg az asszony nyugalmát az egyik fiatal, és gyengéden letörölgeti a fáradt arcot. Mindenki tudta.
„Gyűlöltem a nagyapádat. Már mindegy, fiacskám, már úgyis mindegy.”
A szemét nem emeli le a hegedűs alakról, kezét el nem engedi.
„Maga miatt, rég… Kellett magának háborúba menni.”

[1] Karinthy Frigyes: Előszó