Jelige: haho

Beküldte: admin, 2012-04-18 12:05:20  | Címkék: h

Vallomás

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[1]:
hogy a veszteség a része egy eljövő szép harmóniának
itt minden saját kulcsra nyílik - zár,
minden egyforma színben van saját határ
s komolynak lenni néha annyi csak,
mint szórakozni saját vakságunk okán.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[2]:
szabályokat, régit és újakat
magamba írok, így változok:
változtatom a színeket, tiéd is,
újra más vagy, de én is más leszek,
más arcot kapsz, más jellemet , másik alakot,
változtatom a múltat, a tájat,  a hajlamot.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[3],
hogy miértre úgyse jó a szó
habár e kávéházi szegleten
múlatjuk önmagunk,
hisszük, hogy nem hiába.
Papíron vers
nem a bamba irka-firka
elérhet  hozzád, beszélhet ékes húrokon.
Beszélek magamban
kihagyva vesszőt  pontokat
a mondatok majd úgyis összeérnek
és furcsa lesz ez is.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[4],
hogy a dolgok, nem az emberek maradnak,
de mégis emlékeznek rád, hogy üldözzenek
vagy kövessenek,
és  szertehullnak mind a délutánok ,
mert mindig másik arcban lesz a végtelen darabja.
A végtelenben elveszek, de megtalálsz,
mintha hullanék, de felemelsz,
utaznék, hogy merre nem tudom,
csak át az éjszakán, a nappalon ,
át az időn egy régi kedves  téren, át egy udvaron,
mintha mozdulnék a mozdulatlan térben.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[5]:
feledni nem tudom  sok csalódásom  és szégyenem
mik sosem húztak ki a bajból:
a sunyi gyerekröhögés, az örök disszonáns,
mi sosem rímelt semmire sem,
de válaszként mindig megérkezett.
Felnőtt lettem talán,
de a  gyerekarcok szájszéli mosolyát
még mindig elnevetem.

Ma „Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[6]:
nem volt még e-varázs
a tett volt nekünk a játék,
az aktivitás, az öröm 
még nem volt virtuális.
Orvosolni mindezt már nem lehet,
nekünk csak éppen az hiányzott,
hogy  nem voltunk mindenütt jelen.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[7]:
a szó még nem volt  összekoszlott,
plágiumtól  gennyes-ismerős,
nem volt erény a más verséből lopni,
de minden ismeretlen
úgy tűnt,mint az ismerős.
Nem voltak mindig új határaink,
a régit  ismert füttyjelek szabták a parkból.
Hát mit tehetnék?

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek”[8]:
időnk, akár a zárkaévek múltak,
s az ifjúkorra gyorsan tört a változás:
lopott tehetségével- ki sokat nem ad a gusztusára, -
az mind jól megélt s megél.

[1] Karinthy Frigyes: Előszó
[2] Karinthy Frigyes: Előszó
[3] Karinthy Frigyes: Előszó
[4] Karinthy Frigyes: Előszó
[5] Karinthy Frigyes: Előszó
[6] Karinthy Frigyes: Előszó
[7] Karinthy Frigyes: Előszó
[8] Karinthy Frigyes: Előszó