Jelige: Art Bawer

Beküldte: admin, 2012-04-17 21:11:25  | Címkék: a, lájkverseny

senki, mindenki, valaki

"Nem mondhatom el senkinek"[1]. Meghaltak, vége…
gyászmodern, bohócpiros árnyékuk még kilóg
a felső polc rézcsatos albumából Lentről nézem.
Épp alkonyodik. Lenyugszik, mi nyugtalan, Nyugaton.

De mégis, mit mondanék? Vacak és szent ügyeim
litániáját? Hogy versbe szedtem a felrobbanó
rózsaablakot, a bearanyozott kutyaszart,
nagy-nagy elégedetlenségünk csikorgó pléhtányérjait?

Rám nézne ezüstdrót szemmel a fekete Osvát
(Ágika rég nem köhécsel), Ady csak Aranyt szapulná,
Benda-Babits zihálna, Tarsis és Ninive között,
és húzná szőrtelen vonóját az idegbeteg Juhász a végeken.

Mivel hozakodnék elő? A nagy vén, a késő-gólyavári
Füst, vagy a nagyzöngésű, ravasz Móricz előtt?
Után… Karinthy csak kártyázna Siófokon Rejtő
fillérjeiért, míg rálelne az emeleten a cseléd.

Túl tudnám-e magyarázni Aranka sikoltozását,
hogy csitt! csak most érett meg bennem… A köhögő Tóth,
és Gellért sem figyelne, különösen az utóbbi, mert
ugyebár a részvények. Ja, és Kosztolányi! Pardon…

Már nem mondhatom el közülük senkinek. Bár az sem
túl happy, hogy senkiknek kelljen elhadarnom
két fél-irodalmi tranzakció között, jobb híján azt, amit.
Finom bőrcipőjük hegyére (ne, most ne!) rá sem köpve.

Nem mondom el a senkiknek (pláne, hogy érdekes sem vagyok,
s ők is, ha egyáltalán, valami hasonlónak néznek.)
"Elmondom hát mindenkinek"[2], ez egy sokkal általánosabb,
sértettséget sem sejtető célcsoport.

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.”[3]
(De nem tűnik úgy egy cseppet, hogy itten
a személyesség, az intimitás lett dobra verve?
Mekkora magány fér el egy reflektor fénykörében?)

Ó, szigorú, mamutbozontú, hideg halottak,
senki és mindenki (és valamelyest én),
ahogy így áthidaltuk a távoli szempontokat,
azt gondolhatnánk, hogy
Valaki áll a dolgok mögött.

[1] Karinthy Frigyes: Előszó
[2] Karinthy Frigyes: Előszó
[3] Karinthy Frigyes: Előszó