Jelige: vorosafonya

Beküldte: admin, 2013-06-23 23:32:39  | Címkék: v, parmenidesz kilatoja

Este tíz

A férfi a neten szörfölt. Elege volt. Nem tudta miért, csak elege. Munkahelyi problémák nyomasztották, nem jött ki a főnökével. Feszült volt és fáradt egyszerre, reggel ötkor kelt. Nem figyelt arra, hogy mit keres, csak kattintgatott. Ürességet érzett, nem akart csinálni semmit, csak bámult a képernyőre. „Balkáni nyaralás kihagyhatatlan élményekkel!” - akadt meg a szeme egy villogó hirdetésen. Ösztönösen rákattintott. „Minden, amit látni akarsz!- állt a monitor közepén, alatta egy felirat: Lét Kilátó, Görögország, Elea. Bedobott pár energiaitalt a csomagtartóba és elindult. Nem szólt senkinek, este 10 óra volt.

Parmenides Tower jobbra, jelezte az útirányt a megkopott angol nyelvű információs tábla. A torony már messziről látszott, egy szabályos fenyőfára hasonlított, ahogy a három kör alakú szint egyre kisebb területű volt. Leszurkolta a három és fél eurót, az angolul nem túl tökéletesen beszélő parkoló őrnek és a torony felé vette az irányt. A parkoló tele volt. Utcai árusok kínálták a kilátóhoz kapcsolódó ajándéktárgyaikat, pólót, makettet, kulcstartót.

Kilencvenkilenc lépcső vezetett fel az első szintre, fekete ruhás, napszemüveges személyzet karjelzésekkel mutatta az utat a teraszra. A fotocellás ajtó magától kinyílt. Ahogy kilépett, szél csapott az arcába, egy pillanatra becsukta a szemét. Egyedül volt a Létezőn. A zsivaj megszűnt, csend volt. A távolban a bakonyi kis falu templomtornyát látta a verandás nagyszülő házzal. Elmosolyodott, érezte az uborkás zsákból készített varsa halszagát, amivel a patakra jártak a szomszéd gyerekekkel. A farakás mögötti első csók, a kislány nevére már nem emlékezett. A lány csak azon a nyáron nyaralt a faluban, jó pár évvel később, a nagymama temetésén látta legközelebb egy kisgyermekkel a karján.

Egy csengetés jelezte, hogy lejárt az idő, újabb kilencvenkilenc lépcső vezetett a második emeletre, egyre nehezebben vette a levegőt. Kicsit furcsállta, hogy senki nem jött szembe. Talán van egy másik lejárat. A lépcső tetején megállt, előrehajolt, fujtatott. Ahogy kiegyenesedett, megpillantotta a Doxa feliratot a fotocellás ajtó felett. Két feketeruhás napszemüveges ember állt az ajtó két oldalán, próbált velük beszélgetni, de nem válaszoltak. Egy mosolygós harminc körüli nő lépett be az ajtón a teraszról. A hat év körüli kislánya épp uzsonnát majszolt. Megakadt a szeme a nő mellein. Piros, kivágott felsőt viselt, haja hullámokban omlott a vállára. Szemével végigtapogatta a nő testét, izgató volt. Már több hete nem szeretkezett a feleségével. A nő elhaladt mellette és nekivágott az utolsó kilencvenkilenc lépcsőnek. Utána fordult, az egyik biztonsági őr mosolyogni kezdett. Ez volt az első emberi reakció, amit a feketeruhásoktól látott. Kiment a teraszra. Fura érzése volt, képek és festmények lógtak a levegőben, mindenféle felfüggesztés nélkül. Sétált közöttük. Családi kép, a két gyerek, a kutya és a neje. Egy hete készült egy hivatásos fotósnál. Megakadt a szeme egy festményen is, évek óta szerette volna megvenni, már a helyét is kinézte a lakásban. Aztán egy kép a munkahelyéről, épp a nagytárgyalóban az üzleti startégiát adja elő az igazgatóságnak. Ez ma történt, döbbent rá. Az elnök, aki nem mellesleg a főnöke is, belekötött az egyébként előtte leegyeztetett anyagba. Mekkora egy fasz, és élvezte, ahogy a földbe döngöli. Két ajtót pillantott meg képek mögött. Mindkettő zárva volt,

- Ezek az ajtók csak a Majd Létező szinten nyílnak ki, és csak az egyiken tud bemenni. – szólt oda neki az egyik látogató.

Elindult az utolsó szintre, kiváncsisága hajtotta, mi lehet az ajtók mögött. Az utolsó szinten alig lézengett pár ember. „Minden, amit látni akarsz”, hirdette egy tábla. A terasz ajtó kinyílt és a piros ruhás nő - kezében a gyerekkel  - zokogva rohant a kijárat felé.

- Nem! Nem akarom tudni! Istenem! – üvöltötte sírva.

- Ez ma már a harmadik-  mondta az ajtónál álló feketeruhás a társának.

Tétovázott, pár bizonytalan lépést tett, majd megfordult és elindult lefelé. A nő kétségbeesett arca volt előtte. Futott lefelé a lépcsőn, utol akarta érni őket. Nem sikerült. A kijáratnál fizetni kellett. Átadta a látogatókártyáját, a pénztáros leolvasta mágnescsikot.

- A legfelső szinten nem is volt? Pedig az ingyenes. 200 euro lesz.

Nem volt nála pénz, talán a kocsiban hagyta a tárcáját. Kényszeredetten mosolygott.

- Fiatalember! Ébredjen! Ideje haza menni! – rázta meg a vállát a takarítónő.

Kinyitotta a szemét. A monitoron a Parmenidész kilátójának képe, alatta a felirat: Lét Kilátó, Görögország, Elea. Kikapcsolta a számítógépét, leoltotta az irodában a villanyt és elindult. Este tíz óra volt.