Jelige: Pénzmadár

Beküldte: admin, 2013-06-06 21:56:10  | Címkék:

Égszínkék matéria

Vándorol bennem a fájdalom. Üvegszemű, céltalan pálcikaember. Már egy egész napja nem aludtam. Tőlem két lépésre, kék ruhában egy nő sétál. Az útpadka mellett megáll, várakozik, apró ezüstszín mobilját a füléhez szorítja. A nap hátulról éri, a lágyan eső, égszínkék anyagon átsejlik az alatta megbújó puha, ruganyos test. Elől a mély dekoltázs szinte hullámzik a forróságban, apró izzadtságcsepp pihen a mellek között, majd néma, szivárványszín sóhajjal veti bele magát a pusztulásba. Irigylem. Hatalmas a hangzavar, a mellettünk megbújó üzletből hangos kiabálás szüremlik a járókelők közé. Összegek szállnak madarak helyett, euróból hajtogatott testükön fémszál csillan, szárnyukon kövér nullák pihennek. A nő száját figyelem, próbálom meghallani a hangját, kiszűrni őt, az egyént, de nem sikerül. Ismerősnek tetszik, pedig tudom, nem találkoztunk még. Emlékeznék rá.

Meg akarom ismerni. A félelem hátulról kúszik fel a gerincemen. Érzem, az ujjai lassan kiszorítják belőlem a levegőt. Színes karikák táncolnak a szemem előtt, a levegő hangos sípolással szabadul ki belőlem. Nyugi. Nyugi már. Lassú léptekkel, óvatosan közelítek. Vadász vagyok. Nem gondolkodom. Ösztön vezet. Az éhes, magányos ember kétségbeesése. A pálcikaember tiltakozik bennem. Hangos ordítása visszapattan a zsigereimről, kétségbeesett toporzékolása megremegteti a gyomromat. Hozzám vágja üvegszemét. Az apró szilánkok az évek alatt összegyűlt undorral teli, gyűlölködő szavakkal vágnak utat kifelé. Éles a fájdalom. Meg kell állnom. Felnézek. Még ott van. Már a hangja is kivehető, tiszta és erős. Jelzőfény a viharos tengeren. Jó úton járok. Ő lesz az. Talán szeretni fog. Talán minden rendben lesz. Felém fordul. Hosszú, vékony ujjaival eltartja fülétől a telefont és kedvesen rám mosolyog. Kinyújtott tenyerembe simítja az övét, a forróság ellenére hűvös a bőre. Visszamosolygok rá és valahonnan messziről hallom a saját, remegő hangomat, ahogyan megszólalok.

-  Iza vagyok.