Jelige: paradicsom

Beküldte: admin, 2013-05-31 22:10:32  | Címkék: p, lájkverseny

Szezongyümölcs

A szülinapomra fizette be. Ez most a legújabb őrület, mondta a barátom, miközben egy sör mellett üldögéltünk. Kukkolás a Paradicsomban. Egy egész napon át. Azt nem nézni, hanem csinálni kell, mondtam hálatlan módon az ajándékozónak. Nem sértődött meg. Ez nem a sarki sexshop, ahol ülsz a kis, sötét kalitkában, itt be is léphetsz, gombnyomásra kinyílik az ajtó és huszonnégy órát maradhatsz az Édenben. Megöleltem a barátomat. Csak Marcsi meg ne tudja, hova készülök, rögtön követelné, hogy vigyem őt is, pedig szerintem neki erre nincs szüksége, a minap is, amikor nagyon későn jött haza a munkából, teljesen feldobódva, láttam, a nyaka ki van szíva. Mikor ráordítottam, kivel randizik, csal engem, mutatta az új sálat, fémszálas, és neki allergiája van.

Gyorsan bedobom a piros zsetont. Otthon érzem itt magam, nincs sok levegő, de legalább sötét van. Ez tényleg Édenkert. Nyugi van. Nincs zenei aláfestés, minden mozdulatlan, semmi eksön. Talán mégis jobb lett volna, ha Gyula egy igazi szexfilmmel ajándékoz meg, azt annyiszor játszom le, ahányszor akarom. Aztán megpillantom az emberpárt. Heverésznek, dolguk semmi, már nagyon unhatják az egészet és valószínű, egymást is. Éva egészen szemrevaló, vagy másra. A fügefalevél nagyon izgi, hogy tud az ott megállni? Na, majd csak lehull, amikor feltápászkodik a csaj. Aha, már fészkelődik, valamit szólt hozzá Ádám, neki sem rossz a dizájnja, az én Marcsim is csettintene, ilyen pasit bevállalnék, mondaná, a nélkül, hogy tudná, mi van a fügefalevél alatt. Neki a belső értékek számítanak, legalábbis ezt mondja. De Marcsi itt nem bírná ki, és az Úrnak is az idegeire menne, követelné, hogy legyen bevásárlóközpont, egy jó kis pláza. Még hogy fügefalevél, és hogyan grasszáljon magas sarkú cipő nélkül, minden táskához más színű kell. Persze, mert te egy szarrágó vagy, mondaná, arra jó neked a Paradicsom, ott nem kell pénzt költeni.

Ennek az Évának tényleg nem pénz kell. Felemelkedik. Tökéletes prototípus, hosszú combok, az alak és arc egy álom, semmi botox, meg szilikon, ilyet csak múzeum falán láttam. Itt mozog előttem, már az sem érdekel, hogy a fügefalevél nem esett le. De hoppá, Ádám is megunta a tespedést, hajt a csajra, én is ezt tenném, az ilyet egy pillanatig se téveszd szem elől. Kézen fogva mennek, lustán, az almafa árnyéka alá húzódnak. Nem hallom, mit beszélnek. Oda kell mennem, lenyúlom én ezt a csajt, hiába van ott ez a mintahím, alfa. Ja, hogy még nem ettek az almából? Hát normálisak ezek? A kígyó meg sehol, talán annak is elege van már a sok csábításból, mindig ugyanaz a történet, mindenki beledöglik, és aztán mégis kezdődik minden elölről.

Ott a helyem. Gombnyomásra nyílik az ajtó. Úristen, a Paradicsomban vagyok. Hallom a hangot, pont az Úristenét, de nem hozzám szól, az emberpárhoz beszél. Legalább lenne egy plazma tévé, vagy valami kijelzőn jelenne meg, de nem, ő csak a hangjával manipulál, ezek meg sunyítanak, elkényelmesedtek. Majd én hozok ide egy kis életet. Hú, ez az Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most veszem észre, hogy nincs ruha rajtam, még fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám sem hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia? Láthatná, mennyire vizslatja Éva a fán pirosló almát. Közelebb megyek, de mintha nem is lenne testem. Ezek nem látnak engem, kapok észbe, hát a Paradicsomban csak két embernek van hely, meg a rusnya kígyónak, na, megálljatok, ha az sztrájkol, én leszek a kígyó.

Meg kell gondolnom, hogyan cselekszem. Van időm, huszonnégy órám, de honnan tudom, mikor telik le? Nincs rajtam a karóra, a mobilom sincs a zsebemben, mert zsebem sincs, akkor most örökre itt maradok? Szép kis ajándék, akkor több szülinapom se lesz. Nézem őket, mosolyognak, halkan beszélnek, most látom mennyire izmos ez az Ádám, az Úr nem vesztegette az idejét, pedig van neki abból elég. Jó lesz vigyázni, bár ez az Ádám tán nem is tud verekedni, azt se tudja mi az, és egy nő miatt? Ezt az almát is csak Éva unszolására enné meg, rongypöcs, nem csoda, hogy takargatja. Itt csak az alma segíthet. Milyen magasan van, hiába nyújtózom, állok lábujjhegyre, nem érem el, ha felmászom, akkor se, mert a korona tetején csillog. Nem fog velem kiszúrni az Úr. Lerázom azt az almát. Hopp, nagyot koppan a vállamon. Megrázkódom, Marcsi hangját hallom, már megint horkolsz, és leveszi kezét a vállamról.

Nem tudok visszaaludni. A paradicsomi kiruccanás nem megy ki a fejemből. Milyen sokat emlegetjük, paradicsomi állapotok, aztán tessék. Így néz ki. De nem hisszük el. A főnököm is azt hajtogatja, azt kell eladnunk, amire az emberek vágynak, és az nem számít, hogy mindez nem valóságos. Boldogságot.  Erre vágyik mindenki. Ebből az álomból összehozhatnék egy jó kis projektet, a főnököm úgyis vár valami eredeti ötletet, ha nem lesz ilyen, akkor rövidesen kirúg. Minél vadabb a gondolat, annál inkább rácuppannak. Például: virtuális utazás a Paradicsomba. Huszonnégy óra földöntúli boldogság.  Igen, ez jól hangzik. Jár az agyam. Jegyelővétel 30% kedvezménnyel. Az első tíz jelentkező 50% kedvezményben részesül.  A termékbemutatón a lehető legvadabb ígéreteket kell prezentálnunk. Jó volt ez az álom, csak fel kell turbózni. Egy hipnotizőrt is alkalmazhatnék, aztán ha a jelentkezők mégsem jutnak el a Paradicsomba, az már nem a mi dolgunk. Szerencsére csak én tudom, hogy ott milyen. 

– Mér’ nem alszol már, még hajnal van, hallom Marcsi hangját.

– Dolgozom, drágám.

– Na, ne add itt a rabszolgát, biztos valami jó csajjal álmodtál.

– Most az egyszer igazad van, de ebből gazdagodunk meg.

– Jól van, aludjunk, majd holnap előadhatod a szokásos baromságaidat.

– Ez komoly Marcsikám, már készülök az új termékbemutatómra, saját koncepció, nem kell osztoznom senkivel. Gazdagok leszünk.

Marcsi felült az ágyban.

– Tudod, hogy már senki sem dől be a sok hazugságnak, esetleg néhány rozoga nyugdíjas, akiknek kilopjátok a pénzt a zsebükből. Kereshetnél valami rendesebb munkát.

– Ez nem ilyen, Marcsikám, és nem a nyugdíjasoknak szól. Avantgárd ötlet.

– Miféle gárd? Minek kell mindig ilyen szavakkal dobálózni már hajnalok hajnalán.

– Én boldogságot fogok eladni. Huszonnégy órára.

– Már egy óra nem is elég?

– Nem elég, a Paradicsomot ki kell élvezni.

– Ja, mikor szezon van, dobják utánad, ki venne tőled?

– Hülye vagy, a Paradicsomra gondolok, nagy P-vel.

– Persze P. Mindig ezen jár a te eszed. Aludd ki magad, aztán reggel fizesd be az elmaradt csekkeket.

– Figyelj, Marcsikám, ez nem bolondság, óriási ötlet. Csak a prezentáció legyen blikkfangos.

– Blikk,igen, azok bezzeg kaszálnak, de mi közöd neked ehhez, nem tudsz írni, csak dumálni, még engem is megfőztél.

– Az a fontos, hogy úgy mutassam be az eladandó virtuális utazást, terméket, hogy ne lehessen ellenállni, nem baj, ha nem értik, miről van szó, annál kíváncsibbak lesznek. A napokban láttam egy festményt, Termékbemutató címmel. Hát az nem semmi, volt ott minden, piros pöttyös labda, mindenki rúghat labdába, csak el kell kapnia, és azok az arcok, más perspektívák, nem ott a száj, ahol lennie kell, szeme oldalt, így hátrafelé is lát, nagykanállal habzsolja az életet, a lábszárcsont a háta mögött, lerágott csont már az oldalborda, igen Marcsikám, így kell gondolkodni.

– Ki fest ilyen őrült képeket?

– Zámbó.

– Az király, de már rég meghalt.

– Dehogy halt, most volt kiállítása, csak te nem akartál velem jönni, mert inkább a plázába jársz.

– Te teljesen hülye vagy, ott voltam a temetésén, vittem virágot is, oda te nem jöttél.

– Veled aztán ki vagyok minden vizekből. ef Zámbó. Ismétlem: efZámbó. Él. És élni fog. Holnaptól meg én leszek a király.