Jelige: Muse68

Beküldte: admin, 2013-06-02 09:58:07  | Címkék: m

A piros hátizsák

A déli fekvésű , keskeny folyosó kora reggelente mindig sejtelmes félhomályba burkolózik,s ha néha nyitva marad  a szobák ajtaja, akkor kiéhezve adja meg magát a belopódzó napfénynek  a néhány előrehaladott korban lévő komorbarna bútordarab s a fal, mely évekkel ezelőtt még  hófehéren ragyoghatott.

A férfi lábára végre felkerül az éjfekete, tépőzáras szandál. A kockás,posztópapucs munkaideje lejárt, már pihenhet a  cipősszekrény mélyén. A férfi munkába indul. Leemeli a fogasról az elmaradhatatlan pipacspiros hátizsákot, melyen kissé viseltesen egy Forma 1-es autómárka neve olvasható. A  bejárati  ajtó csak néhány lépésre van a kaputól. A házhoz parányi udvar tartozik, mely pont elegendő egy elfoglalt embernek. Munkahelye, az órás üzlet, húsz percre az otthonától. Ezt az utat mindig gyalog teszi meg. Előtte azonban jó mélyen szemrevételezi az apró rozsdafoltokkal tarkított  ezüstszürke postaládát. Mindig tartogat számára igazi csemegéket: reklámújságok, hírdetések, kuponok és, ami teljesen izgalomba hozza, a termékbemutatók meghívói. Személyesen neki, ajándékokkal együtt. Csupán félórás séta, meghallgatja az előadást és máris birtokába kerül a jutalom, mely vásárlással együtt hatványozódik. Ki nem hagyná az ilyen csodás lehetőségeket. Ő a  kiválasztott, akire gondolnak, akire számítanak.

A férfit reflektorként világítja meg a felkelő nap leleplező, kíváncsi fénysugara. Testalkatát nem törte meg az órák fölötti görnyedés, egészséges, erős felépítésű. Talán a sok gyaloglásnak köszönhető vagy ilyennek rendeltetett? Sem középmagas termetével, sem arcával -melyet ápolt, rövidre nyírt, gesztenyebarna szakáll és csekély hajkorona keretez-nem tűnik ki az embertömegből. Mégis van valami a mélybarna szemében, ami esetleg figyelemre méltó lehet: az elrévedező mélabú, és az időnként  felcsillanó boldog elégedettség fénye. A szem a lélek tükre-mondják-s valóban, az ő gondolatait egy határozott cél foglalkoztatja: a termékbemutatók infantilis, gagyi világa. A mai nap délutánjának viziójában is ott lebeg már a sokszínű tárgyak  varázsa. S milyen jó, hogy mindez lelket önt belé, haladva a járda sosem egyhangú kövezetén, sodortatva magát az egyre jobban bővülő emberáradattal. A sietős lépések, az ütközés néhány könyökkel, karral  nem lehet gátja a férfi tekintetéből felvillanó fénynek. A pupilla-tágító fénynyalábok néha messzi utat tesznek meg, átrepülnek az út másik oldalára és egyszercsak borzongva nyugtázzák, valaki bájos meglepődöttséggel viszonozza az örömteli pillantást. Eddig ezekkel a kissé bosszantó visszajelzésekkel egyáltalán nem törődött. A mai reggel azonban mást hozott. A nyári nap vakító fényében, már harmadik reggel, ugyanabban az időpontban látja azt a nőt, aki egyre vágyakozóbb nézéssel  figyel rá.  Megtorpan. Nem is tudja miért, de leemeli hátáról a tűzpiros hátizsákot. Nyilván azért teszi mindezt, hogy ellenőrizze meghívója meglétét a délutáni gyógyító ágyneműk bemutatójára. Ajándék: tönkölybúzás kispárna, ha vásárol, ráadásként kaphat hat darabból álló gyógynövényes szappankollekciót. Minden rendben van, a zsákjában ott pihen a lényeg. 

A túloldalon már nincs ott a nő. Szaporázza lépteit, s közben valami szokatlan nyugtalanság vesz erőt rajta. Igen, először hétfőn vette észre őt. Kellemes, mélyrózsaszín blúzt és  fekete farmert viselt karcsún, mosolyogva. Sötétbarna haja lágyan pihent meg a vállán. A férfi az órás üzlet előtt mélyet szippant a poros városi levegőből és mielőtt belépne,halkan megjegyzi: ostoba emberek, mindent félreértenek.

A forgalom gyérnek mondható. Vásárló nem akad, csupán javítás és elemcsere. Mégis szárnyal az idő. A hangulatos órás bolt nagyapai örökség, a szakma minden fortélyát is tőle tanulta. A több tucat óra mindegyike más a legkisebbtől a legnagyobbig. Amikor először lép be az ember, tátva marad a szája a csillogástól, a zenétől. Mindegyik külön egyéniség, más-más hangon szólal meg. Bezárul az ajtó, leereszkedik a rács, s végre az órásmester átalakulhat, nagyot szippantva a délutáni, tömény, izzó levegőből, mely köhögésre ingerli. Léptei gyorsulnak, ha elkésik nem mehet be, és ez katasztrófa lenne. Az öreg tölgyfaszekrénye tele van már az ingyenes ajándéktárgyakkal, de tönkölypárnája még nincs. Késkészletből, műanyag tároló dobozokból, teafőzőből stb. több is várakozik a polcokon. Ezek nem egyediek, mint az órák, mégis kellenek, mert ajándék.

A buszmegállóban a padon,-ami mellett elhalad- ott ül a nő. A férfi rémülten nyitja tágra szemeit és  földbe gyökerezik a lába. Itt van egy lépésre tőle az a valaki, aki  hosszas pillantással kísérte őt reggelente. A nő halk, fura hangja  fülébe bújik.

-Kérem...segítsen! A kecses, törékeny kéz a  leesett csokibarna bőrtáska felé mutat.

-A gyógyszerem... benne van...- s levegő után kapkod.

A férfi ránéz az órájára, ha itt pár percet elidőzik,akkor lekési a bemutatót.Apró verejtékcseppek csillannak meg a homlokán. Épp akkor ér oda egy idős hölgy. A férfi felkapja a nő táskáját és az ősz hajú hölgy kezébe nyomja:

-Sietek!Segítsen neki,adja oda a gyógyszerét!

Aztán eszeveszetten rohan tovább. Megérkezik, túl nagy a csend. A bejárati ajtón egy papírcsík,rajta: A termékbemutató betegség miatt elmarad. Értesítjük a következő időpontról.

A buszon alig van utas. A férfi a leghátsó ülésre huppan le, fakópiros hátizsákját a sarokba  csapja.Valami megmozdul benne, szívtájékon. A lelkiismeret.