Jelige: Fatum

Beküldte: admin, 2013-06-02 16:53:54  | Címkék: ,

Fatum

A délelőtti napfürdőben úszó piac sötét sarkában egymáshoz csattanó kockák.

Az ápolatlan arcon titokzatos mosoly, a koszos ujjak kopott, lecsempült fakockákkal játszanak. Egy gyerek megáll, szájtátva bámulja. A sötét arc vigyora szélesre húzódik, a kockák megállnak a kézben.

„Óvatosan azokkal a szemekkel” inti a fiút, s felmutatja neki az egyik, apró jelekkel vésett kockát, ”Ez egy Sorskocka, s ha sokáig nézed, eltűnik a valóság. Sokak sorsát döntötte már el ez a kocka” a kockás feldobja a kockát, majd két, csökevényes ujjával elkapja azt, s tágra nyílt szemét a kisfiúra mereszti. „Akarsz hallani a Végzetről, fiú?”  a kisfiú közelebb lép.

A kocka magasra repül, elveszik szemük elől, bele a végtelen, ismeretlen fénybe.

Fény.

Zajok.

Harmadik napja tartó delírium.

Ébredés. Talán mégis álom mindez? Az agyban a valóság összefolyik a képzelet festette képekkel.

Az ujjak zsibbadtan az asztal felé nyúlnak, az asztallábak megdőlnek, a pohár a gravitáció fogságában lezuhan, s a következő pillanatban a borostássá vált arcba szétcsattanó üvegszilánkok és vízcseppek csapódnak.

A test felmordul, s megérinti az arcot. A szemek kinyílnak, de a fény késként hasít a retinába.  A k… életbe, nyögi. Újra próbálkozás.

A tenyér csupa vér, az arc sajog a beléfúródott szilánkoktól.

 

Fény.

Madárcsicsergés.

Harmadik napja tartó boldogság érzés, szinte önkívületben.

Ébredés. A száj mosolyra húzódik. Kéz a pocakon. Megint ugyanazt álmodta, s az álom valósággá vált.

Az ujjak a köldökre tévednek, lágyan köröznek az új élet biztatásának tudat nélküli gondoskodásával. A következő pillanatban a szemek ragyogva felnyílnak, s nézik, nézik a tenyereket, próbálván látni azt az apró, kicsinyített mását, amire még várni kell, hónapokat, napokat és órákat. Köszönöm, köszönöm, suttogják az ajkak.

A szív csupa szeretet és hála, az arc ragyog a várakozás izgalmától.

A kocka forog, forog, láthatatlan kezek pörgetik a levegőben.

Emlékek.

Az agyban pereg a film, mintha tekerné valaki a szalagot – a boldog percek, a szerelem egyszerre félelmetes és boldogságos szárnyalása. Illatok, érintések, lélegzetek. Filmszakadás.

Érzelmek.

Melyek a vérig telnek szerelemmel, boldogsággal, reménnyel… aztán kétséggel, gyötrelemmel, gyűlölettel, zavarodottsággal… szédült. Mint akkor is, mikor ráébredt, hogy ez a valami a végéhez közeledik. Akkor magán kívül bolyongott, tehetetlenül és szitkozódva.

Hol romlik el valami?

Mitől változik meg, mitől válik az édes keserűvé, boldogtalanná, majd üressé? Üvölteni akart. Torkaszakadtából.

 

Emlékek.

Az agyban pereg a film, mintha tekerné valaki a szalagot – a leendő boldog percek, az anyaság egyszerre félelmetes és boldogságos szárnyalása. Elképzelt illatok, érintések, lélegzetek. A film tovább pörög.

Érzelmek.

Melyek a vérig telnek egy ismeretlen szerelemmel, boldogsággal, reménnyel… ugyanakkor kétséggel, gyötrelemmel, de minden percben győz az öröm. Szédült, ahogy ráébredt, valami igazán elkezdődött.

Mikor kezdődik el valami?

Mitől változik meg a nő, mitől válik édesanyává, határtalanul boldoggá, s még maga előtt is hatalmassá? Kiabálni akart, nevetve világgá kürtölni boldogságát.

A kocka megáll a levegőben.

Kéz az ajtókilincsen.

Az ujjak között autókulcs.

Az ajtó dühödten bevágódik. A lépcső csigavonallá változik, a lábak rogyadoznak, a szemek árnyak és fények fogságában vergődve tájékozódnak.

A kulcs alig talál a csillogó autó kulcslyukába.

A motor felzúg. Hátramenet, csaknem neki a fának.

Az összezavarodott agyban egyetlen gondolat zakatol: elmenekülni, el, el az emlékek és az értelmetlenség elől.

A kerekek csikorogva kivágódnak a járdáról, bele az autók suhanó forgatagába.

Kéz az ajtókilincsen.

Az ujjak között mobiltelefon.

Az ajtó puhán becsukódik, a lépcsők mesebeli csigavonallá változnak, az ezüst cipellős lábak boldogan ugrálnak le rajtuk, a szemek a boldogságtól csillognak.

A mobilon a hívás szó jelenik meg.

A vonal kicsöng. A kéz megsimítja a bejárat mellett ácsorgó fát.

A boldogsággal teli agyban egyetlen gondolat fogalmazódik meg: elmondani, el, annak az embernek, akivel majd osztozik ezen a boldogságon: az apának.

A cipők kedélyesen lelépnek a járdáról, bele az emberek vidám forgatagába a piacon.

A kocka zuhanni kezd.

Próbál irányítani, de elveszíti uralmát a jármű felett.

Az autó elszabadul, letarolva a piac színes sátrait az emberek közé rohan.

Az apa próbál válaszolni, de az örömtől nem tud megszólalni.

A kocka elemi erővel a gépkocsiba csapódik, s pörögve továbbgurul, egyenesen egy ezüst cipőnek ütődik. A szemek elkerekednek.

A vonal váratlanul megszakad.

Sikítás.

A test félig az autó alatt, a kéz elterül a földön, s a tenyérben az ujjak élettelen szorításában egy ütött-kopott dobókocka pihen.