Jelige: babaruha

Beküldte: admin, 2013-05-29 22:59:31  | Címkék: ,

Femme la rue

A tömbreggelből úgy érkezett a délelőtt, mint szirénázó tűzoltó. A villózó-vijjogó levegő pumpált egyet a város vérnyomásán, s akkor, a sávváltás előtt, megállt minden, egy szívdobbanásnyira, és magára ismert. Kivágott marionettek, darabokból ízesülve, szándékoktól átizzva.

A lépések zaja térdtől lefelé keletkezik. Ez a lábrész szinte észrevétlen szolgáltat a forgalmas utcán. A lábfej engedelmesen préselődik a szíjakkal, bőrdarabokkal megerősített formába, és biztosítja a tapadást és egyensúlyt a szürke flaszteron a járás ritmusát, a csípő jellegzetes mozgását, a ráismerhetőséget. A kislábujjból levezethető a világegyetem. A nők érzékenyen válogatnak, keresve megfelelő és kecses illeszkedéseket. És a vádli sima, és még simább, áramvonalasan és tünékenyen hasítja a levegőt, mint delfin a vizet, eggyé válva a közeggel. Ellenpontozásként koppanjon keményen, staccatóban a sarok. Az térdvonal alatt nincs ennél lényegesebb látvány a sétányon. Az izgága, foltszerű árnyékvilág mellé a többi, ami idekerült koszos, olcsó, kidobandó és kidobott, véletlen, vagy illetlen.

Az élet azonban vitathatatlanul térd és váll között mutatkozik meg. Masszát alkotva kapaszkodnak egymásba a megjelenni vágyó testrészek és portékák. Csupa redő, omlás, kivehető és kivehetetlen buggyanás, modellezhetetlen formák színek, illatok játékos válaszolgatása. A konvex és konkáv alakzatok párjukat keresik, egy női fenék egy üres kosárral, egy pont elégséges mell az ottfelejtett hamutartóval, a frissen világító női combok a pult mögötti sötétséggel lépnek titkos találkára. A karok és kezek gyengéden lengenek, hajladoznak, jelentéstelien pőrék, vonzzák a pásztázó tekintetet, simogatásra teremtettek, gyümölcsszedésre, s ha munkában van, úgyis marad kis öböl közéjük megérkezni, ölelni. A szétbomlott hajtömeg épp annyira rendezetlen, hogy kívánatos odanyúlni, a finom szálakon még borzolni, vagy rendezgetni a vállon. És itt a váll körül, egy kis bugyor létesül, egy mikrokozmosz a gerjedő káoszban, a táska, ami nem is táska, hanem nőitáska, s így összeforrva mintegy testrészként értelmezhetjük. Privát, bekerített, rendetlenség.

A fejek és feliratok világában célirányos és mérlegelő az élet, tényszerű. Számítógépterem az élők honában, adatfelvétel és feldolgozás, jó esetben frissítve, rákötve a valóságra. Józanul kimért tekintetek metszéspontjában áru és ára kerül mérlegre, napszemüvegek mögött gyanú lapul, hívja a figyelmet, taszítja a találkozást. Egy telefon ismerős hangja tolakodik a zsivaj fölé, jólesően kíséri a vásárlói rutinokat. A város szaga ebben a magasságban tudatosodik, s ráerősít erre a kissé fönnhordott orr, az önkéntelen fintorok, a veszélyeket kutató szaglászás állati maradványa. Elejtett mosolyok, felkapott szlogenek halvány visszfénye lengi be a felegyenesedett homo sapiens sapiens diadalának színhelyét.

Megmozdult a kép, él az utca és éltetője a nő, s a férfi, ki megfordulhat bármikor. Dobog tovább a szív. Lép a láb, mozdul a csípő, keres a tekintet. Átadja helyét a megtermékenyült délelőtti pillanat.